Nem bírta a kánikulát a Havel emlékére készült viasz szív

Nem bírja a mostani kánikulát a tavaly karácsony előtt elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök emlékére országszerte meggyújtott gyertyákból készített viasz szív, ezért ideiglenesen pincébe kerül.

"A tropikus hőség hatására a szív olvadni kezdett, ezért úgy döntöttünk, hogy sürgősen hűvös helyre kell vinni" - közölte Lukás Gavlovsky, a műalkotás egyik társalkotója szerdán újságírókkal.
A Szív Václav Havelnek elnevezést viselő alkotást februárban állították fel a cseh nemzeti színház mellett Prágában, majd áprilisban országos körútra indult. Június elejétől az észak-csehországi Litomyslben van kiállítva. 
Gavlovsky közlése szerint a szívet szétdarabolják, és a Liberec melletti Grabstejn-vár hűvös pincéjébe szállítják. Hogy meddig marad a pincében, egyelőre nem tudni.
Az biztosnak tűnik, hogy az ősszel a prágai Ruzyne repülőtéren lesz látható. A létesítmény ugyanis október elején hivatalosan felveszi Václav Havel nevét, és ebből az alkalomból a mintegy két méter magas és több mint 2300 kilogramm súlyú műalkotást is kiállítják a repülőtéren.

vaclav_havel_heart_sculpture_prague_collabcubedforrás: images.google.com

A szívet két művész, Lukás Gavlovsky és Roman Svejda készítette. A sok ezer apró gyertyát felolvasztották, majd kockákat készítettek belőlük, amelyeket azután "összeforrasztottak".
A viasz műalkotás elkészítésének ötlete Havel temetése után spontán módon akkor született meg, akkor, amikor elkezdték eltakarítani a köztereken kialakult "emlékhelyeket". Csak a prágai Vencel téren, a Szent Vencel lovas szobor talapzatánál több tucat zsáknyi gyertyacsonkot szedtek össze. 
A szív Havel szimbóluma volt: ezzel fejezte be az aláírását, és amikor 2003-ban búcsút vett elnöki hivatalától, villódzó neonszív gyulladt ki a prágai vár tetején. 
A volt csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök tavaly december 18-án, életének 75. évében hunyt el.

MTI

süti beállítások módosítása