Pályára lép az Intenzív Osztály - Interjú Vécsei Annával

A Színház- és Filmművészeti Egyetem végző dramaturg osztályának tagjaival készült riportsorozatunk 7. részét olvashatják Vécsei Annával.

Művészettörténet - magyar szakot végeztél…

Negyedéves koromban rájöttem, hogy azok az egymástól látszólag nagyon különböző dolgok, amik addig érdekeltek, mint az irodalom, az antropológia, a művészettörténet vagy a pszichológia valahogyan mind a színházban találkoznak egymással. Úgyhogy, mikor elolvastam a későbbi osztályfőnökeim által írt tervet arról, hogy egy újfajta, kísérleti dramaturgosztályt akarnak indítani, arra gondoltam, hogy egye fene, megpróbálom a felvételit. Az is igaz, hogy négy év bölcsészkar után úgy éreztem, nem lenne rossz, ha lenne egy valamivel "kézzelfoghatóbb" szakmám is.

És megtaláltad ebben az iskolában azt, amit kerestél?

Persze. Én nagyon szerettem a Színműre járni. Nagyon jó óráink voltak, az osztályfőnökeink odafigyeltek, hogy változatos kurzusaink legyenek, jó tanárok tanítsanak. Nem is az volt a lényeg, hogy kronologikusan végigszaladjunk a színháztörténeten, hanem inkább a szerintük különösen fontos témákra vagy személyiségekre építették fel a tantervet. Az osztályunk meglehetősen különböző érdeklődésű emberekből áll, és a tanáraink igyekeztek mindenkinek a saját igényeit figyelembe venni.

Vécsai Anna, fotó: Borovi Dániel

És mi volt a Te igényed?

Engem már az elején is leginkább a drámaírás és általában az írás érdekelt, így annak a szabályait szerettem volna elsajátítani, már amennyire ez tanítható. Ebben egyrészt a drámaelemző kurzusok, például Kúnos László Ibsen-kurzusa, Földényi F. László Kleist-kurzusa vagy Upor László órái voltak nagy segítségemre. Másrészt a Kárpáti Péter vezette írásgyakorlat órák és később a személyes konzultáció. Neki nagyon sokat köszönhetek, mert nem átallja elolvasni az írásaim ezermilliomodik verzióját is.

Miket szoktál írni?

Verseket, novellákat, adaptációkat. Például Jane Austen tizenhat éves korában írt egy Szerelem és barátság című lányregény-paródiát, ezt adaptáltam egyfelvonásos színdarabbá, és volt egy Goldoni-adaptációm is a Kecskeméti Katona József Színháznak. Az első saját darabom a Zöld.

Miért „Zöld”?

Mert úgy kezdődik, hogy valaki áll egy zöld ajtó előtt, és nem tudja, hogy belépjen-e rajta.

Honnan jött az ötlet?

Tavaly egész évben Madridban voltam Erasmusszal, és az ottani íráskurzuson az avantgárd színházat tanultuk. Olyan jelenetet kellett írnunk, amelyben csak színek szerepeltek, nem voltak hagyományos értelemben vett szereplők, dialógusok vagy akciók. Nálam a zöld volt a legfontosabb, a „főszereplő” szín. Persze spanyolul ez jobban hangzik: verde. Maga a darab nem olyan látomásszerű, mint ez az első kép, de azért így is érezhető rajta, hogy a szürrealizmus közel áll hozzám.

Mennyiben volt hasznos a spanyolországi tartózkodásod?

Elég sokat jártam színházba, így ismertem meg annak a szerzőnek a munkásságát is, akiből végül a szakdolgozatomat írtam. Őt Angélica Liddell-nek hívják és egy nagyon tehetséges és provokatív kortárs spanyol drámaíró és rendező. Meg persze sok spanyol drámát is olvastam, ezek közül néhányat le is szeretnék fordítani a közeljövőben. Általában pedig nagyon jól éreztem magam, jó sokat utaztam, és számos olyan dologgal találkoztam, ami inspirálóan hatott arra, hogy tudjak, és főleg merjek minél többet írni.

Itthon milyen szakmai tapasztalatokat szereztél?

Az egyetem alatt dolgoztam néhány rendezőhallgatóval, Szőcs Arturral, Laboda Kornéllal, Fige Attilával, és nemrég mutattuk be Rezonancia című előadásunkat, amit a koreográfus Cortés Sebastian rendezett. Egyébként az egész utolsó évemet az Örkény Színházban töltöttem. Szerencsém volt, jó évadot fogtam ki: Pillantás a hídról, Peer Gynt, A vihar… Nem rossz, ha az ember ilyen darabokkal foglalkozhat és figyelheti, hogyan dolgoznak együtt tehetséges színészek és jó rendezők. Sokat tanultam, de persze el is fáradtam.

És mi lesz a jövő évaddal?

Még a nyáron részt veszek egy színházi workshopon Sienában, ahová heten megyünk a Színműről, színészek, dramaturgok, rendezők vegyesen. Ezt már nagyon várom, és remélem, hogy jó sokat fogunk mozogni, és végre kinyújtóztathatom magam az egész éves egy helyben ülés után. De ha magára a színházi évadra vagy kíváncsi, abból egyelőre csak annyit látok, hogy augusztusban kezdünk próbálni egy bábdarabot, amit Ruszina Szabolcs rendez a miskolci Csodamalom Bábszínházban. Írni és fordítani is biztosan fogok. A többit majd meglátjuk.