„Keserű ember voltam” – Egy humorista mesélt

Veigler Bettina Anna (vBa..) a Mikroszkóp Színpad blogírója kereste fel Aradi Tibor humoristát. Interjúját a szerző szíves engedélyével mi is közzétesszük.

vBa: Eredeti végzetségedet tekintve, te vendéglátós vagy. Mégis huszonegynéhányadik évedet töltöd most már a színpadon…

A.T.: Az embernek nagyon korán el kell döntenie, hogy mi legyen, ha egyszer felnő. Nem gondolom, hogy 13-14 évesen sokan lennének, akik helyes döntést tudnak hozni, pláne olyanok, akiknek nincs kellő önbizalma, nem meri azt mondani, hogy ő színész lesz. Ez közben alakul ki, ahogy felnő. Nekem is közben alakult, és szerencsére voltak bátorítóim, akik mögöttem álltak.

vBa: Kik voltak azok a bizonyos mögötted állók?

A.T.: Igazság szerint, már gyerekkorom óta bátorítottak osztálytársak, barátok, ismerősök, rokonok, és mindenki szentül hitte, hogy belőlem egyszer humorista lesz, csak nem hittem nekik. Aztán 21 éves koromban, megelégeltem, hogy mindenki efelé terelget, és döntöttem. Onnantól kezdve felgyorsultak az események, és két hónap múlva már színpadon álltam.

vBa: Voltak olyan segítőid a szakmában, akiknek tényleg sokat köszönhetsz?

A.T.: Persze! Négy nagy mentorom volt, akik segítettek az elindulásnál, az úton, és persze ahol most tartok! Szinte kézről kézre adtak. Orbán Sanyi humorista volt az, aki elindított. Ő fedezett fel, aztán átvett tőle a Maksa Zoltán. Érdekes módon a mentoraim mindig akkor „cserélődtek”, amikor már nem tudták biztosítani a lehetőségeket a fejlődésemhez. Az Orbán Sanyi el tudott indítani, de nem volt benne abban a körben, hogy még nagyobb kihívásokat kapjak. Miután nem tudta tovább egyengetni az utamat, „továbbadott” Maksa Zoltánnak, aki egy kiváló humorista. Viszont a színházi körökben nem mozgott, így bemutatott Sas Józsefnek, hogy ő egyengesse tovább az utamat. Ő volt az, aki utána hosszú ideig támogatóm és tanítóm volt a Mikroszkóp Színpadon. Majd jött a Verebes Pista, aki meg a Mikroszkópon kívül egyengette az utamat, majd később igazgatóm is lett. Rengeteget tanultam tőle is és az, hogy több tévéműsorban szerepeltem utána, az szintén neki köszönhető. E négy ember nélkül nem tudom, hol lennék most.

vBa: Ennek a hivatásnak az útja, valljuk be, elég akadályokkal dúsított út. Soha, egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy rosszul döntöttél, és inkább feladva valami újba kezdesz?

A.T.: Nem, igazából azt hiszem, aki úgy gondolja, hogy rosszul döntött, az haragszik a szakmára. Haragudni lehet rá, kétség nem fér hozzá, én sem vagyok kibékülve vele, de nem mondanám, hogy rosszul döntöttem, mert ez ettől függetlenül ad elég örömet. Még sosem hallottam színészt, aki azt mondta volna, hogy rosszul választott, és inkább abba hagyja.. Talán a Gáti Oszkár volt egyedül, akiről az utóbbi években hallottam, hogy feladja a színészi pályát, de ha jól tudom, már megint dolgozik. Egyszóval, nem hinném, hogy őszintén meg lehet bánni a színészi hivatást. Haragudni rá, azt… azt lehet! (nevet)

vBa: Az emberek ma már összekötik a neved a Mikroszkóp Színpaddal, míg jó pár esztendővel ezelőtt, ismeretlen emberkén, nemigen jegyezhették meg, hogy az adott jelenetben, az Aradi játszik. Azt gondolom, ezen színház életében, te egy igen jelentős szerepet töltesz be…

A.T.: Ez így van, szerencsémre… de ha csak a Mikroszkóp életét vesszük figyelembe, az azért egy elég szűk kör. De természetesen ez egy nagyon jó érzés. Az igazság az, hogy erre nem tudok mást mondani, mint amit a többi ember is mondana… Az hogy ismertebb lettem, úgy általában, arra is csak közhelyekkel tudok válaszolni, de hogy hogy élem meg, az megint egy másik dolog. Szerencsére nem vagyok egy exhibicionista ember, aki azt szeretné, hogy mindenki ismerje, és az egész világ körülötte forogjon… én inkább az az elbújt színész szeretek lenni, aki teszi a dolgát, és nem írnak minden nap a magánéletéről a lapokban. Természetesen egy bizonyos határt meghúzva szeretem a reflektorfényt, de nem azt a fajtát, ami mindenre rávilágít. Azt hiszem, én ilyen szempontból szerencsés vagyok, hiszen ismernek is, amennyire én vágyom erre, és mégis járhatok az utcán anélkül, hogy újságírók lesnék minden mozdulatom.

vBa: Még mindig a Mikroszkópnál maradva… Talán az egyetlen színháznak mondanám, ahová az emberek ilyen nagy számmal nevetni járnának. A humoron belül, pedig ha jól tudom, a politika a téma. De szerinted, a mai helyzetet is ki lehet annyira humorizálni, hogy azon nevetni tudjanak az emberek?

A.T.: Szerintem a Mikroszkóp kabaré inkább közéleti, mint politikai, szóval valamelyest azért javítanék, hiszen nem feltétlenül csak politika az, amiről az ott játszódó jelenetek szólnak. Amióta egyre mélyebb a gazdasági válság, azt veszem észre, lényegesebben kevesebben vannak azok, akik tudnának nevetni a mai problémákon. Más ez, mint ami a szocializmusban volt, amikor Hofi nevettette az országot. Akkor még azért nem volt annyira elkeserítő a helyzet, mint most, hogy ne tudjunk nevetni azon, amin eredetileg sírni kéne. Tehát mindennel együttvéve, azt veszem észre, hogy sokkal nagyobb teret hódít az a humor, ami nem szól közéletről… ezért egyre többen támadják is, hogy mért nem szól semmiről?! Ellenben az igény az ilyen humor iránt egyre nagyobb. Lehet rajta vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de a közönség igényét akkor is kell elégíteni, ha a szakma azt nem tartja jó iránynak. Én mindenestre egyaránt szeretem a politikai és a politikamentes kabarét is… Na jó, a politikamentest egy kicsit jobban.

vBa: Ha már humor és kabaré, akkor a színház mellett is van még egy hely, ahonnan igen sokat hallgatjuk a hangodat. Ez a Rádiókabaré, amit én úgy veszek észre, talán a legközelebb áll a szívedhez… Mért látom én ezt így?

A.T: Én nagyon szeretem azt a fajta kabarét, amit a Mikroszkópon csinálok, és igazad van, ahogy azt az előbb említettem, talán egy picit jobban áll nekem, amit a Rádiókabaréban csinálhatok. Szerintem, ez azért lehet, mert a rádióban jobban megmutathattam, hogy mire vagyok képes, hogy mit is tudok valójában. A politikai kabaréban egy bizonyos helyzeten belül kell mozognom, ahol a jó értelemben vett öncélúságnak nincs helye, míg a rádiókabaréban teljesen kibontakozhatom. Ott az egész infantilis lényem teret kap. (nevet) Igen, igazad van, hogy jobban szeretem, hiszen ott jobban gyereknek érezhetem magam! 3-4 éve kaptam először a lehetőséget, Sinkó Péter főszerkesztőtől, hogy szerepeljek, és attól kezdve, engem minden adásba hívnak. Ezért nagyon hálás vagyok neki, hiszen sok boldog pillanatot éltem meg a Rádiókabaré színpadán.

Az interjú folytatását itt olvashatja el .