Hetvennégy éves korában, keddre virradóra hunyt el Gruber Hugó Jászai Mari-díjas bábművész, szinkronszínész. Felhívjuk a figyelmet utolsó interjújára, melyet a Pepita Magazinnak adott 2011 tavaszán.
„Itthon sosem rossz, de a munka hiányzik” - A teljes interjú a pepitamagazin.com-on olvasható
– Az Astra Bábegyüttesnél kezdődött a pályád. Hogyan kerültél oda?
– Az Astra elődjénél, az Auróránál kezdtem.
– Már azt is Vízvári László vezette?
– Igen. Úgy kerültem oda, hogy piarista diák voltam, és Vízvári László volt a biológiatanárom. Amikor másodikos gimnazista voltam, Vízvári, Koós Iván, a későbbi Kossuth-díjas báb- és díszlettervező és Balogh Beatrix írónő alapították az Auróra Együttest, amely művészi bábjáték létrehozására szövetkezett. Nagyon megtetszett, amit csináltak. Így lettem tagja az együttesnek. Akkor marionettel foglalkoztunk. Laci bácsi francia cserkészektől látott olyan előadásokat, amelyek megfertőzték ezzel a bábtípussal. Első produkciónk a Kínai csodatévő ócska ecset volt. Én akkor még csak a zenekar tagja voltam. Aztán jöttek sorban a különböző produkciók. Haydn eredetileg is báboperának írt Philemon és Baucis című darabja, majd A fából faragott királyfi. Ebből a produkcióból aztán nagyon sok minden átkerült az Állami Bábszínház híres, világot járt előadásába.
Fotó: Diósi Imre, pepitamagazin.com
– Te már mindenképpen bábszínész akartál lenni?
– Miután elvégeztem a gimnáziumot, építészmérnök szerettem volna lenni. De apám horthysta katonatiszt volt, így háromszor is hiába felvételiztem jól. Közben a Központi Fizikai Kutatóintézetben dolgoztam, mint műszaki rajzoló. Ezt is Vízvári Laci bácsinak köszönhetem, mert ő műszaki rajzolást is tanított. Szabadidőmben pedig báboztam az Aurórában. Sőt eljártam már tanítani óvónőket, tanítónőket. 1961-ben, augusztus elsején lesz ötven éve, hogy egy hirtelen fordulattal szerződtem az Állami Bábszínházhoz. Szilágyi Dezső igazgató hívott. A színháznál volt egy stúdió, amit elvégeztem. Hamar komoly szerepeket kaptam. (....)
– Nálunk még mindig kicsit lenézik a bábjátékot.
– Hát, ez az! Külföldön gyakran tényleg nagyobb sikerünk volt, mint itthon. Hatalmas tapsokat kaptunk, szinte nem tudtuk abbahagyni a meghajlást.
– Rengeteget játszottál a Bábszínházban, nem furcsa számodra, hogy a nagyközönség azért mégis inkább a szinkronszerepeid miatt ismer?
– Ez igaz. A hetvenes évek elején elhívtak a Pannónia Filmstúdióba három mondat szinkronizálására. Akkor megtetszett, amit csináltam, és folyamatosan hívni kezdtek. Egyre-másra szinkronfőszerepeket kaptam. A bábszínházi tevékenységem összefért a szinkronizálással. A bábszínházban sok-sok állatszerep adódott, mindig ki kellett találni valamilyen egyéni, az állathoz illő hangot. A szinkronban szintén azonosulni kellett a vásznon látható színésszel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.