Mohácsi János: "Brutális területfoglalás zajlik"

Az idei POSZT-on is Mohácsi János nyerte el a legjobb rendezés díját. Pécsett Kaposvárról és a szakma megosztottságáról nyilatkozott a Magyar Narancsnak. Lapszemle.

Arról, miért nem rendez már Kaposváron, Mohácsi János elmondta, hogy kétszer összekapott Rátóti Zoltánnal, először a Játék a kastélyban bemutatóján, amikor az igazgató “minősíthetetlen módon a premier napján mondta el”, hogy a jövőben nem akar vele dolgozni. Ahogy arról korábban a Színház.hu-nak beszámolt, a második alkalomra az előadás tévéfelvétele után került sor. “Amikor Rátóti Zoltán tudatta velem, hogy arcpirítóan alacsony összeget tudnak az alkotókra szánni, azt mondtam, én megcsinálom ingyen. Utána kibukott, hogy a színészek többet kapnak, mint amennyit nekem szántak. Elszakadt a cérnám és jeleztem, hogy nem írom alá a közvetítésre vonatkozó szerződést” – fogalmazott lapunknak Mohácsi, aki a Narancsnak azt is elmondta, a színház dilettantizmussal vett részt a tárgyalásokban, és olyasmikre akartak a nevében szerződést kötni, mint például a végtelen mennyiségű sugárzás joga. “Ebben a kérdésben is csak a tények érdekeltek; az, hogy Zoli hogyan menti fel magát, már nem” – szögezte le a rendező.

A kérdésre, egzisztenciális kényszer-e, hogy többet dolgozik az utóbbi időben, úgy felelt, van hova tenni a keresetet, hiszen négy gyermeke van, de azért ennél évente eggyel kevesebbet kellene rendeznie. Ennek kapcsán elmondta: “Néha hasonló dolgok jutnak eszembe hasonló szituációkról, ami egy kicsit veszélyes lehet. De amikor Kecskeméten csináltam a Buborékokat, megnyugodtam: nem fenyeget a veszély, hogy belefáradok ebbe, mert minden darab annyira más, annyira különböző, hogy mi fontos bennük, és annyira mást hoznak ki belőlem is, hogy nem kezdem el ismételni magam” – fogalmazott Mohácsi János, aki úgy véli, a színházban igazából az fontos, hogy egy előadás mennyire élő organizmus, mennyire javítja magát, mennyire van saját élete - ennek mindenképpen meg kell lennie.

mohacsiMohácsi János

A rendezőt a színházi szakma helyzetéről, megosztottságáról is faggatta Kovács Bálint. “Szerintem én rendezőként sokkal közelebb állok Vidnyánszkyhoz, mint mondjuk Balázs Péterhez vagy Szirtes Tamáshoz - hogy pontosan hol, azt nem tudom. De igazából én olyan nagy ideológiai harcot nem érzek. Igaz, brutális területfoglalás zajlik, ami aggasztó, még ha a nézőket nagyon nehéz is kiirtani a színházból” – fogalmazott Mohácsi, aki a legriasztóbbnak a ‘függetlenek kinyírását’ érzi.

Szerinte nem létezik jobboldali és liberális színház. “Aki politikai hevületből megy színházba, nem sokáig fog oda járni. Aki volt úttörő, pontosan tudja, miről beszélek: a mi őrsgyűléseink mindig brutális gyorsasággal fordultak át fociba. Azok az őrsgyűlések, amelyek a politikai jellegű színházakban vannak, ugyanilyen hamar fognak átfordulni unalomba és érdektelenségbe. Unalmas színházba pedig semmilyen politikai érzelmű ember nem fog elmenni, így talán önmagát számolja fel ez a dolog” – jelentette ki a rendező, aki a POSZT-ról is szót ejtett. “Én ezt az egalitárius dolgot borzasztó csacsiságnak tartom. Az ország legnagyobb színházi találkozójának a minőségről kellene szólnia; az, hogy ott lehetsz, eleve egy bizonyos kvalitást kellene, hogy jelentsen” – fejtette ki.

Annak kapcsán, hogy a Vidnyánszky Attila nyerte el a Kaposvári Egyetem újonnan alakult színházi intézetének vezetését, elmondta, szerinte a debreceni színházigazgató nem kommunikált jól szándékairól, de ezt ő is belátta. “Még most sem tudjuk, hogy mi lesz. Vidnyánszky gőzerővel csinálja az osztályt, amit vezetni szeretne, de ez nagyon sok oldalról szól bele a tanszék munkájába. Hogy pontosan mit akar, arról nem beszéltünk, azt sem tudom, magának elég precízen megfogalmazta-e ezt. (…) Megmondtam Vidnyánszkynak, hogy ebben a pillanatban nem nagyon látom a helyemet ebben a felállásban, ő azt mondta, szeretné, hogy maradjak. Itt tartunk most” – árulta el Mohácsi János.


A teljes interjút a Magyar Narancsban olvashatják.


A Színház.hu interjúit Mohácsi Jánossal itt olvashatják: Ellentmondó igazságok terepe

                                                                                                    Befejezett levél

 

Forrás: Magyar Narancs, Színház.hu

süti beállítások módosítása