'A színház emlékeztet: beszélni dráma'

Valère Novarina francia író, színházi rendező idén januárban bemutatott Valódi vér című előadása lett Franciaországban az év előadása, 2012 tavaszán pedig az író megkapta az Európai Irodalmi Díjat. A POSZT-on felolvasóestet tartott, majd interjút adott a prae.hu-nak. Szemléztük.

A prae.hu interjúját itt érhetik el.

(...)

PRAE.HU: Visszatérve a gondolatra, hogy a gondolat voltaképp dráma, és minden dráma mélyén ott találjuk az időt mint ritmust, mint állandó hullámverést. Meglepő volt számomra, hogy a könyveiben úgy ír erről a ritmusról, mint a húsvét jeléről, mintha az a húsvét áttűnése volna a dolgokon. Hogyan jutott el erre a gondolatra a színházon keresztül?
Talán, mert minden színház a légzés drámája körül forog. A légzés fiziológiájának képe áll a színházi munka középpontjában. Annyira a középpontjában, hogy nehéz róla beszélni, de talán nem is kell túl sokat beszélni róla, épp mert a középpontban áll. Például, ha egy színésszel van dolgod, akinek valami nem megy, ilyenkor rendszerint légzési probléma van a háttérben. De nem erről kell neki beszélni, mert ez túl formális, ő majd megtalálja a helyes légzést egy másik résznél. Az én benyomásom az, hogy minden lélegzetvételnél átmegyünk a halálon, a légzés egy halálon és feltámadáson keresztül vezet át az élet minden másodpercében. A feltámadás fiziológiailag létezik a testünkben. A légzés mintegy lenyomata a feltámadásnak. A légzés, mint megfordítás, mint a dialektikus megfordítás helye, mely során a negatív pozitívvá alakul. Ezt tesszük a levegővel is, amit belélegzünk.

(...)

PRAE.HU: Beszélgettem az Ön rendezői munkájáról a Képzeletbeli operett egyik színésznőjével, Újhelyi Kingával. Azt kérdeztem tőle, mondott-e Ön a színészeknek valami olyat, ami őt ma is elgondolkodtatja. Azt válaszolta: Ön mindig arra biztatta őket, hogy a színész újra és újra próbáljon meglepő lenni. Mit kell értenünk ezen?
Nem tudom, pontosan ezt mondtam-e. Talán inkább azt szoktam mondani a színészeknek, hogy minden pillanatban minden igaz. És mindig minden eltérő. Minden igaz minden pillanatban, de soha nem egyazon módon. Meg kell találni a dolgok igazságát, gyakran ellentmondásban a megelőző dolgokkal. De ez az, ami fontos, nem az, hogy meglepetést okozzunk. A valóság mozaikja által leszünk meglepve, az igazság tükrözése által. A folytonos síkváltások által.

PRAE.HU: Georgij Mitrofánov orosz lelkész és történész írta egyszer, hogy a szovjet korszakban az orosz jellem is megváltozott. A régi jellemvonások közül azonban még néhányat fel tudott fedezni a párizsi, emigráns oroszok között. Az egyik ilyen, amit említ, hogy az emigráns oroszoknál az elmélyült dolgok megértése nem pusztán intellektuális művelet volt, hanem a megértés mindig egyfajta megrendültséget is kiváltott. Nemcsak az értelmüket, hanem egész lényüket adták át az igazságnak. Úgy tűnik, ma a nyugati civilizációban felnőtt ember képtelen erre. Őn azt írja, hogy "a színházban nem is művészi alkotásról, hanem természeti eseményről van szó", és hogy "amit a színház létrehoz, az az öröm minőségével kapcsolatos." Hogyan taníthat meg bennünket a színház arra, hogy a megértés elemi erejű önátadást jelentsen számunkra?
A test fényei cím is erre utal. A fény az intelligencia értelemben véve is, a felvilágosodás által használt értelemben, de egyszersmind ez a fény, ez az intelligencia a testből, a húsból is ered. Van a húsvér testnek is egy intelligenciája. Vannak dolgok, amiket a testen át értünk meg, és ez a színház nagy leckéje, de általában a művészetek gyakorlásának, az írásnak a nagy leckéje. 

A teljes interjút itt olvashatják.
Az interjút Kirilla Teréz készítette,  fordította: Rideg Zsófia.
Az interjú készítése közbeni tolmácsolásért köszönet illeti dr. Sepsi Enikőt.