A záróünnepségen Takács Kati, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja köszönötötte a résztvevőket. Teljes terjedelmében közzétesszük az elhangzottakat.
Kedves Ünneplő Közönség!
Kedves kollégák, barátok!
Hivatalos feladatomnak teszek eleget, amikor a Magyar Színházi Társaság elnöksége nevében köszöntöm a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiváljának résztvevőit és a kisvárdai nézőket.
Ez a feladat azonban számomra nem elsősorban kötelező gesztus, hanem megtiszteltetés és öröm. Megtiszteltetés, hogy a magyar nyelvű színjátszás e megkerülhetetlen, nagy hagyományú eseményén itt lehetek és megszólalhatok, ugyanakkor öröm is, hogy érdekes előadásokat láthatok, régi ismerősökkel eleveníthetjük fel kapcsolatunkat, és számomra eddig még ismeretlen alkotókkal találkozhatok.
Harmadszor vagyok Kisvárdán. Ez egyfelől tűnhet soknak, másfelől nagyon kevésnek. Ahhoz képest sok, hogy hány színésztársam vagy magyarországi rendező még nem ismerkedett meg a fesztivál egyedülálló közegével, ahhoz képest meg nagyon kevés, hogy a közel két és fél évtized alatt mennyi izgalmas élmény, különleges előadás maradt ki az életemből.
Takács Kati
2001-ben a szakmai zsűri tagja lehettem, s olyan előadásokra emlékszem ma is, amelyeket méltán díjaztunk akkor, mert azóta azok a produkciók az egyetemes magyar színháztörténet részévé is váltak. Csak emlékeztetőül, a kolozsváriak Mizantrópja, Bogdán Zsolttal a címszerepben, a sepsiszentgyörgyiek Kazimír és Karolinéja, Az újvidékiek Szelidítése, amelyben feltűnt az a legendás színészosztály, amelynek tagjai – Szorcsik Kriszta, Mezei Kinga, Balázs Áron, Nagypál Gábor, Puskás Zoltán s a többiek ma már színészetünk derékhadához tartoznak, többük mögött jelentős rendezői teljesítmény van. De említhetem a komáromiak Amadeusát, amellyel berobbant a színházi életbe Czajlik József, aki ma a kassai színházat vezeti. Vagy a beregszásziak monumentális vállalkozását, az Ősöket, amellyel Vidnyánszky Attila hódította meg a szakmát.
Az azóta eltelt több mint egy évtized alatt sok minden történt a színházak háza táján Magyarországon is, másutt is. Megváltozott a színházakat körülvevő közeg is, a színházak presztízse is, és többnyire nem a színházak javára. Sok szempontból nehezebb körülmények között dolgoznak, dolgozunk ma, mint akkor. Röpke benyomásom alapján a kisvárdai fesztivál sem bontakozott ki oly mértékben, mint ahogy arról a vezetői 2001-ben – s gondolom: azóta is – álmodoztak. Láthatóan kevesebben vannak az éjszakai együttléteken, mint egy évtizede, hiszen a társulatok csak nagyon rövid időt töltenek itt. De azt a rövid időt ugyanolyan légkör övezi.
Természetesen nagyon fontos, hogy a magyar nyelvű színházak együtt mutatkozhassanak be, és egész éves tevékenységük egy meghatározó szeletéről együttes képet adjanak egymásnak, meg a szakmai érdeklődőknek. S nem utolsó sorban a vendéglátó város színházszeretőinek, akik évről évre követik egy-egy társulat vagy régió színházainak változását, követik kedvenc színeszeik életútját. De ennél is fontosabbnak tartom a találkozást, a beszélgetést, az ismerkedést, a szakmánkat, a hivatásunkat, a színház feladatát illető kérdésekben való egyetértés megszületését.
Az részben a hatáskörünkön kívül esik, ha időlegesen különböző külső érdekek alapján mesterséges ékekkel akarnak elválasztani vagy szembefordítani bennünket, határokon belül vagy kívül. De minket, színészeket, színházi alkotókat erősebb kötelék fűz össze minden külső hatásnál. És ezt bizonyítja évről évre a kisvárdai fesztivál is. Ez ad erőt és hitet ahhoz, hogy nem lehet a színházakat és művészeit egymás ellen fordítania sem a politikának, sem az ideológiának, sem gazdasági és egyéb kényszernek.
E gondolatok jegyében kívánom, hogy a Magyar Színházak Fesztiválja valóban és egyetemesen a magyar színházak találkozója legyen, és nagyon sokáig a művészi és emberi szótértés és barátság fóruma maradjon. Ehhez persze olyan méltó körülmények megszületését is kívánom, amelyek lehetővé teszik, hogy ez a fesztivál ténylegesen a legek fesztiválja, a legjobb produkciókat egybegyűjtő, reprezentatív bemutatkozó hely legyen. Olyan rangos hely, ahol színházi életünk és a nagyvilág színházi elitje adhat találkozót egymásnak, de az eddigi fesztiválok hangulatából megmarad mindaz, ami eddig is kisvárdaivá tette a kisvárdai fesztivált.
Várom, hogy majd negyedszer is itt lehessek a fesztiválon.
Takács Kati
forrás: Magyar Színházi Társaság
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.