Kiteregeti a szennyest, ha kell

Magánemberként visszafogott, a színpadon viszont kiteregeti a szennyest Csenki Attila. A Dumaszínház humoristája "őszinteségi rohamában" egyszer még azt is elhitette egy újságíróval, hogy édesapja roma protokollzenész Csehszlovákiában. A stand-upos a halálból és az önkielégítésből is bátran gyárt poént, és ha egyszer bezárja a humorgyárat, szívesen lenne idegenvezető Indiában. LAPSZEMLE - Gabay Balázs írása az mno.hu oldalon

csenki2Egy dolgot már az interjú előtt is biztosan tudtam önről: az édesapja nem Csehszlovákiában dolgozó roma protokollzenész...
– Ez egy négyéves vicc. Egy lap igen erőteljesen jelezte, hogy interjút készítene velem, én meg úgy gondoltam, hogy megadom nekik, ami jár. A téma, melyet körül kellett járni, az volt, hogy mennyire szeretem a kislányomat. Na, ettől egy picit felfordult a gyomrom, de azért megcsináltuk az interjút. Mondták, hogy küldjem el a témába vágó érdekes infókat magamról, én meg adtam is egy pár ilyen érdekes információt. Azt gondoltam, hogy ha a riporter meghallja, amiket mesélek, leállítja az egészet, de nem így történt. Ehelyett mindent leírtak. Azt is, hogy 13 évesen már Chicagóban állították ki a festményeimet, a kiállításokat pedig az ikertestvérem nyitotta meg.

 

– Rögtönzött, vagy már korábban készült a mókára?
– Ott helyben találtam ki, csak az ikertesómmal készült közös fotón kellett két percet dolgoznom.

– Egy-két közbeszúrt kérdéssel azért össze lehetett volna rogyasztani a sztorit, nem?
– Persze, gond nélkül. Az RTL Klub vezetőségéhez is eljutott a geg híre. Nem örültek neki, de azért röhögtek rajta.

– Akkor tulajdonképpen mivel is foglalkozik az édesapja?
– Már nyugdíjban van, korábban egy kórház gazdasági igazgatója volt.

– Azért neten utánanézek majd... Jó a kapcsolatuk?
– Persze. Most is voltunk otthon a kislányommal. Sajnos ritka az olyan alkalom, amikor hármasban látogathatunk haza Kiskunfélegyházára.

 

Az interjút itt olvashatja el.

süti beállítások módosítása