Cirkuszi és akrobatikus performansszal lép fel pénteken a budapesti Művelődési Szinten (Műszi) a Ship of Fools (Bolondok hajója); a produkcióval a nemzetközi színházi társulat nemcsak elkápráztatni szeretné közönségét, de a Huntington-kór problémájára és a drámaterápia fontosságára is fel akarja hívni a figyelmet.
A Blaha Lujza téri Corvin Áruház harmadik emeletén működő alkotóközpont és befogadótér hivatalos megnyitóját csak szeptemberre tervezik, de a Műszi addig is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy újjáépített alkotóbázisán nyáron is igényes, eredeti és kísérletező művészeti programoknak adjon helyet - közölte a kulturális központ.
A Bolondok hajóját Charles Shetcliffe alapította meg kanadai, francia és angol művészekből. A társulat tervei között szerepel, hogy európai turnén mutassák be most készülő munkájukat, amely nemcsak egyszeri performansz, de a figyelmet is fel kívánja hívni egy gyógyíthatatlan betegségre, a Huntington-kórra.
Charles Shetcliffe-nél 2008-ban diagnosztizálták az idegrendszert és a mozgáskoordinációt megtámadó kórt. A fiatal művész missziónak tekinti, hogy alkotótársaival komikus és groteszk előadással figurázzák ki a sors által rámért megpróbáltatásokat, ezzel nyomatékosítva a drámaterápia szükségességét és jótékony hatását.
Az előadás a klasszikus chaplini csavargó figurájára emlékeztető utcai helyzetekben hívja életre a szereplők álmait, vágyakozásait az izgalmas előadói térben, ahol a trombitás, hulahoppkarikás, akrobatikus és tűznyelő cirkuszi elemek is szerepet kapnak.
A Bolondok hajója pénteki fellépését egy drámaterapeuták részvételével meghirdetett beszélgetés kíséri. Az előadás részleteiről a www.muszi.orghonlapon találhatnak részletes információkat az érdeklődők.
A MŰSZI ajánlója:
Kalózok után Budapest legújabb és legmerészebb művészeti bázisán, a Művelődési Szint (Műszi) Blaha Lujza téri állomásán. A független alkotói közösség egy nemzetközi társulat premier előtti bemutatójára készül. Péntek 13-án, este a Ship of Fools (Bolondok és akrobatikus performanszával nem csak elkápráztatni kívánja közönségét, gyógyíthatatlan betegség, a Huntington-kór problémájára, és a drámaterápia fontosságára is. a bolondok hajója hajója) színházi de felhívni Sacha Baron Cohen (Ali G/Borat/Diktátor), Helena Bonham Carter és az Oscar-díjas Emma Thompson egykor mind a világhírű párizsi Ecole Phillipe Gaulier növendékei voltak. A bohócművészetek és klasszikus buffó-műfaj speciális intézetének jelenlegi hallgatója az a Charles Shetcliffe, aki kanadai, francia és angol művészekből álló csapatával, a Ship of Fools-szal éppen Magyarországon próbál. Charles Shetcliffe 10 éve dolgozik cirkuszi területen olyan társulatokkal, mint a The Invisible Circus, a The Wonderclub, az Arcadia, a Ratupadrainpipe vagy az InService Productions. A társulat nagyszabású tervei között szerepel, hogy európai turnén mutassák be most készülő munkájukat, amely nemcsak egy egyszeri performance, de egyszerre figyelemfelkeltés is egy gyógyíthatatlan betegségre, a Huntington-kórra. Az alapító Charles Shetcliffe-nél 2008-ban diagnosztizálták az idegrendszert és a mozgáskoordinációt megtámadó kórt. A fiatal művész missziónak tekinti, hogy alkotótársaival komikus és groteszk előadással figurázzák ki a sors által rámért megpróbáltatásokat, ezzel nyomatékosítva a drámaterápia szükségességét és jótékony Budapest legújabb kulturális intézménye, a belvárosi Blaha Lujza téri Corvin Áruházban működő MÜSZi egy rendkívüli estével szeretne hozzájárulni ehhez a küldetéshez: a szervezők egy különleges művészeti élmény szervezett beszélgetést is rendeznek a nemzetközi társulat július 13-i fellépésére. Az chaplini helyzetekben csavargó hívja életre figurájára a szereplők álmait, vágyakozásait az izgalmas előadói térben, ahol a trombitás, hullahopp karikás, akrobatikus és tűznyelő cirkuszi értékmentő lesz a kulturális MÜSZi hivatalos közösség fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy újjá varázsolt alkotóbázisán a nyári hetekben is igényes, eredeti és kísérletező művészeti programoknak adjon helyet. A belgrádi underground világát bemutató júniusi balkáni kalóz-kommandó sikerét követően most igazi forró hangulatú frissességet kínál a kalandokra kész közönségnek.
Kapcsolódó cikk:
Mecénások kerestetnek - újfajta kultúratámogatásról
Hír | 2012. március 18. vasárnap, 11:07
A hazai kulturális élet egyik lehetséges menekülési útvonala is lehetne a közösségi finanszírozás, egyelőre azonban hiányzik a crowdfundig kultúrája, és az embereknek sincs sok adakozni való pénze. A ...»