A dél-koreai Bomdzsin Kim (Beomjin Kim) nyerte el a 31. Hans Gabor Belvedere Nemzetközi Énekverseny hétezer eurós (mintegy 2 millió forintos) fődíját, a nyertesek csütörtökön adnak gálakoncertet Badenben.
A 22 éves tenor egy Donizetti-áriával nyert a bécsi városházán megrendezett döntőben. A második díjat, 3500 eurót a dél-afrikai szoprán, Hlengiwe Mkhwanazi kapta és övé lett az összesen háromezer euróval járó közönség- és médiadíj is. A 2500 eurós harmadik díjat szintén dél-koreai versenyzőnek, a 24 éves Szang Ah Jun (Sang-Ah Yoon) szopránnak ítélték oda.
A vasárnap este tartott fináléba 14 énekes kvalifikálta magát, a versenyre háromezer fiatal énekes jelentkezett 38 országból, magyar versenyző idén nem volt. Korábban Vizin Viktóriát és Haja Zsoltot díjazták a versenyen.
Hans Gabor (1924-1994) budapesti születésű színházi szakember 1950-ben költözött Ausztriába, ahol 1953-ban megalapította az osztrák főváros második operaházát, a bécsi Kamaraoperát, amelynek igazgatójaként is tevékenykedett. Egyik kezdeményezője volt az ifjú operaénekesek számára rendezett Belvedere énekverseny felújításának, amely halála óta az ő nevét is viseli.