'Jobb, ha többször jön divatba az ember' - Margitai Ági 75

Hetvenöt éves Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, aki 1937. július 12-én született. Összeállításunkkal köszöntjük.

Margitai Ági pályájáról:

1966, Miskolc, Johanna éjszakája, Némethy Ferenccel

Budapesten a Teleki téren nőtt fel. Szülei papírhulladékkal kereskedtek, és amikor az üzlet tönkrement, tizennégy évesen dolgozni kezdett, hogy a családon segítsen. A SZOT Művészegyüttesben népi táncos volt, onnan jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova nyomban felvették, méghozzá érettségi nélkül. Az ő korosztálya volt az utolsó, amely megkapta ezt a lehetőséget: papír nem kell, elég a tehetség. Tanára volt Gellért Endre, Básti Lajos, Várkonyi Zoltán, osztálytársa Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Fülöp Zsigmond, Fonyó József. 1958-as vizsgaelőadásukat, Brecht Koldusoperáját az évad színházi revelációjaként értékelték.

Bodrogi Gyulával az Ígértek, ígéretek című darabban

Pályája során sok színpadon bizonyította tehetségét, rátermettségét. Első munkahelye a Pécsi Nemzeti Színház volt. 1962-től a kecskeméti Katona József Színházban, 1963-tól a budapesti Petőfi Színházban, 1965-től a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1968-tól a Mikroszkóp Színpad, 1970-től a Szegedi Nemzeti Színház, 1972-től a budapesti József Attila Színház, 1978-tól a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1982-ben lett a Magyar Filmgyártó Vállalat, 1990-ben pedig újra a Miskolci Nemzeti Színház társulatának a tagja. 1999-től a Győri Nemzeti Színház foglalkoztatta, majd szabadúszó lett. 1992 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivőjeként is tevékenykedett.

Nálunk, nálatok, náluk..., 1977, József Attila Színház

 Margitai Ági színes, energikus egyénisége, jellegzetes, érdes hangja kiválóan érvényesült vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt, például amikor Elizát alakította Shaw Pygmalionjában, Katát Shakespeare A makrancos hölgy című színművében, Máknét Fejes Endre Vonó Ignácában, Násztyát Gorkij Éjjeli menedékhelyében vagy Aquitániai Eleonórát Goldman Az oroszlán télen című darabjában. A színésznő 2001-ben rendezőként is bemutatkozott LaBute Szentek fecsegése című darabjának színre vitelével. Szerepet kapott számos filmben, többek között a Fiúk a térről (1967), a Sárika, drágám (1971), a Herkulesfürdői emlék (1977), a Szabadíts meg a gonosztól (1979), a Circus Maximus (1980), a Ripacsok (1981) vagy a Franciska vasárnapjai (1997) című moziban. Tévéfilmekben is feltűnik markáns egyénisége, például a 2008-as Presszó című sorozatban.
Margitai Ági szereti az alternatív, kísérletező színházcsinálást, de bárhol otthon tud lenni, akár nagy múltú kőszínházról, akár alkalmilag összeverbuvált csapatról van szó. Előszeretettel vesz részt országos színházi megmozdulásokon: legutóbb idén júniusban a Soproni Ünnepi Heteken lépett fel Ivan Menchell Sírpiknik című darabjában, előtte pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) szerepelt, ahol számítottak rá a színészzsűri tagjaként is.

Végvári Tamással, Nem félünk a farkastól

Pályája során akkor sem esett kétségbe, ha kevesebb színészi feladata volt. Felnőtt fejjel kezdett el nyelveket tanulni, mondván, hogy így könnyebben hódolhat kedvenc hobbijának, az utazásnak. A "Mi a célja" kérdésre egy interjúban így válaszolt: emberséget adni.
Margitai Ági művészi tevékenységét 1962-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták. 1981-ben lett érdemes művész, 1989-ben kiváló művész, 1995-ben pedig Déryné-díjat kapott. 2006 óta örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. 2010-ben több mint negyvenéves, sokoldalú művészi pályája elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.

Margitai Ági, fotó: Stiller Ákos / HVG

Ágiról saját szavaival:

Tánc: A Balettintézetből azért rúgtak ki, mert kicsit dundibb voltam a kelleténél. Imádtam a táncot, és most is imádom, de jobb, hogy nem lettem balerina.

Rendezés: A nyolcadik általánosban továbbtanulási szándékként valóban a rendezői szakot írtam be, de csak egyszer rendeztem, a Tháliában a Szentek fecsegését. Nagyon bánom, hogy nem próbálkoztam tovább. Mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok nagy rendező, legfeljebb jó dramaturgiai és játékmesteri érzékem van, ám ez csak bizonyos darabok rendezésére lett volna elég.

Felvételi: Szerencsésnek tartom magam. Azért is, hogy intenzíven tudok élni, azért is, ahogyan a pályám alakult. Lekéstem a főiskolai felvételit például: a színészhallgatók rábeszélésére megkértem Básti Lajost, hogy hallgasson meg. Kőmíves Kelemen balladáját mondtam - én, a pesti lány mindenféle rámragadt tájszólásban, de neki tetszett az, ahogyan beszéltem, ahogyan léteztem, így ajánlására mégiscsak fölvettek.

Bohócság: Fiatal koromban bohócarcúnak neveztek, mások finomkodva elrajzolt arcot emlegettek. Még Giulietta Masinához, Fellini feleségéhez és örök hőséhez is hasonlítottak. Azt hiszem, ehhez hozzájárult első igazi filmszerepem is, az 1967-es Fiúk a térről, Szász Péter rendezése, ahol Zsizsi figuráját kaptam meg. És büszke voltam arra, hogy bohóc lehetek: ilyen a gumiarcom, a mimikám, különösen filmen vigyáznom is kellett, nehogy túl soknak tűnjék a játékom. Azt hiszem, mára már kinőttem a bohócságból, már nem ilyen szerepeket játszom.

Csavargó: Szerencsére elég sokfelé hívnak, de világéletemben csavargó természet voltam.

Kíváncsiság: Ha úgy éreztem, hogy valaminek eljött a vége, akkor mindig továbbálltam. Mindig óriási volt bennem a kíváncsiság. Nem szoktam félni a bizonytalantól, és sosem akartam benne maradni semmiben, ha már nem érdekelt. Ez nem az a szakma, ahol az ember ücsöröghet a korábbi sikerein. De értelme sem lenne, ha elveszítem az érdeklődésemet, akkor már türelmetlen vagyok, és nem működik az egész.

Szívügy: Örömmel mentem vidékre, sokfelé voltam szerződésben és sokfelé játszottam vendégként. Előfordult, hogy Pestet jó helyzetből otthagytam, mert éppen Paál István lett a rendező Szolnokon, és nekem az a fajta színház a szívügyem volt.

Mind a mai napig minden őrületbe bele lehet rángatni?: Ez azért lehet, mert elképzelhető, hogy az én fejemben is van egy dallam. Keresem is az olyan kihívásokat, amikor azt érzem, hogy valami történhet. Több mint negyven éve mindenem a színház. Nem untam el. De azért nem, mert mindenfélét kipróbáltam.

Máli néni

Divat: Jobb, ha többször jön divatba az ember, mint ha egyszer kimegy belőle, de nagyon.

Munka: Soha életemben nem voltam magammal annyira megelégedve, hogy később ne találtam volna valami kivetnivalót a játékomban. Mindig dolgozom azon, hogy egy kicsit jobb legyen az alakítás. Tökéletes persze nincs, úgyhogy tudom, itt is van még adósságom.

Feldolgozás: Minden művész felhasználja az átélt élményeket. Ezt nem lehet megúszni. Feldolgozásra kerülnek a nyomasztó, rossz élmények. Ezek "kibányászódnak" belőlem, amikor éppen próbálok, játszom.

Halálosan érzelmes: Na de erre nem lehet rápakolni, mert hányva fakadok. Ne én bőgjek, hanem a néző. Ugyebár. Miközben persze nagyon is érzelmes csaj vagyok. Mindig is az voltam. Még Brechtet is úgy játszom. Hiszen ő is csak egy érzelmes muki volt. Azért, mert úgy csinált, mintha nem az lett volna!? Ott van a Kurázsi mama! Hát akármekkora egy rohadt állat, csak bele kell dögleni. Azt érzelmek nélkül nem lehet megúszni. Eljátszani meg pláne nem.

Vajas kenyér: Én egy érzelmes, de kemény nő vagyok, aki néha a kelleténél is őszintébb. És az elvártnál jóval kevésbé diplomatikus. Ezen például már nem tudok és nem is akarok változtatni. Ahogyan azt is szeretem magamban, hogy annyira érdekel a másik ember. Persze ahogyan magamat, úgy másokat is kritikával kezelek – de ez nem változtatja meg a szeretetemet. Nagyon impulzív vagyok, és ez néha bizony kellemetlen, hiába vezet engem a jószándék. Volt, hogy egy rendezőnek keményen szóltam vissza, azt hitték, ez indulat, pedig csak alkati sajátosság. A párom szokta mondani, hogy néha telefonbeszélgetéseimet hallgatva azt hiszi, valami elképesztő tragédia történt, pedig csak leesett a vajas kenyér…

Play Strindberg, Szoboszlay Sándor; Margitai Ági; Joós László

Figyelem: A figyelem az egyik legfontosabb együttélési és túlélési szabály. Színészként is fontos, hiszen ebből építkezem, ebből merítek a legtöbbet. Ugyanakkor megtanultam azt is, hogy cserébe soha ne várjak el a másiktól semmit. A figyelem és a szeretet nem csereüzlet. Nekem szükségem van barátokra, tehát tudatosan teremtek és tartok meg barátságokat. És az sem tántorít el, ha olykor rosszat kapok vissza. Soha nem ragadok le a rossznál. Nem ápolom a sérelmeimet, mert elvenné tőlem a levegőt. Megfojtana, nem hagyna élni. Azt mondják, a nagyvonalú emberek sokkal többet kapnak vagy kapnak vissza másoktól, még ha ezt akkor észre sem veszik – mint azok, akik mindig méricskélnek, szeretetet vagy figyelmet porcióznak.

68: Mégis mit gondoltál, anyukám? Azért mert még mindig a francba tudom emelgetni a lábam, nem híztam ki a formámból, és minden reggel a Tas Olgánál kezdem tréninggel, mindez nem jelenti azt, hogy tehetek, amit akarok. Nem megy. Érted? Nem megy. – Nem megy, de közben csináltad. – Naná! Hát szeretem.

Néző: Már nem nézek annyi előadást. Nem tudom a „nyolcszázezredik” Csehovot megnézni vagy a „százezredik” Ahogy tetsziket. Érdekelnek a kortárs darabok, de csak akkor nézem meg, ha azt mondják rá: frenetikus.

Az Illúziók szereplőivel

Szakma: Művészileg csak egy szakma van. A politika ne szóljon bele se a kultúrába, se az oktatásba. A vidéki színházak nívója magasabb volt régen, legalább három kiugróan jó társulat volt az országban. Most nem ezt tapasztalom.

Szerzés kora: A hülyeséghez szoknak hozzá a gyerekek, a hülyeség fogyasztóinak nevelik őket. Manapság egyre nagyobb késztetés kell az értékhez – pedig mennyi, de mennyi érték van felhalmozva! Másokban is, akiket éppen nem akarunk elfogadni. Mert odáig már nem tart ki a felelősségünk. Értékek és kultúra helyett most a szerzés korát éljük: akik kevésbé szerencsések, azoknál a szerzést az „egyáltalán megéljek” félelme helyettesíti.

Természet: Azt mindenképpen írd meg, kérlek, hogy ne vegyük félvállról testünk jelzéseit. Én mostanában azonnal orvoshoz fordulok, ha problémám adódik. S így öregségemre csodálkoztam rá arra is, milyen lenyűgöző a természet: a madarak csiripelése, vagy ha a gémek és a sirályok ott köröznek fölötted. Egyszer egy őzike is lejött hozzánk a Duna-partra. Ezek óriási élmények.

Margitai Ági a Filmcsillag című darabban, 1983

Mi a fontos?: Az élet. Imádok élni. Szeretem a barátaimat, a könyveket, nagyon szeretek utazni. Elhatároztam, hogy a Kossuth-díjamból valami olyan utazásra megyek, amelyet eddig nem engedhettem meg magamnak. Egy karib-tengeri körút vagy Dél-Amerika az álmom, és elmegyek öt napra Berlinbe. Az a város annyit változott az elmúlt években, és jó a színháza is, szóval arra szakítok időt. Aztán ott van az örök szerelem, a Duna. Mindig jó, ha oda lemehetek. Annyira, hogy ha meghalok, azt szeretném, ha oda szórnának, mert ott mindig az az érzésem, hogy egy lehetek a természettel.

Halál: Képzeld el, hogy békésen úszom a tengerben, süt a nap, kék a víz, működik az egész adriai dizájn, én meg egészen biztosan érzem, előbb fogok megfulladni, mint ahogyan a hajóhoz érek. Nézd, én nem félek a haláltól, ha menni kell, hát menni kell. De hogy pont ott és éppen akkor… nem tudom, mi adott erőt ahhoz, hogy hajót értem.

A Ványa bácsiban

Oroszlán: Engem a munka tart karban. Persze, odafigyelek a testemre, tornázom, de ha a fejem nem lenne rendben, akkor kizuhannék a szakmámból. Ebből a csodálatos, inspiráló közegből. Amiben a díj már csak egy váratlan meglepetés volt. Amikor már letettem róla. És most mégis újabb szereteteket hozott nekem. Tudod, az ember úgy kezdi a pályáját, hogy ide nekem az oroszlánt is. A legnagyobb baj akkor éri, ha oda is adják neki…

Forrás: 168 óra, Film Színház Muzsika, terasz.hu, HVG, pecsma.hu, Vasárnap Reggel, www.szimpatika.hu