Besenczi Ápád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazagtóját látta vendégül a TV2. Az elhangzottakat szemléztük.
Besenczi Árpád arról számolt be, hogy bérleteseik száma több, mint 9000 és ez, egy akkora városban, mint Zalaegerszeg rengetegnek számít. "Az új bérleteseink tovább vitték színházunk jó hírét. Tudtunk olyan embereket megszólítani, akik eddig nem fordultak a színház felé. A legfontosabb talán az, hogy a bérleteseink fele középiskolás" - fogalmazott a Hevesi Sándor Színház igazgatója, aki elmondta, folytatják Tantermi Deszka beavatószínházi és lakásszínházi sorozatukat is.
Arról, mennyiben elégedett és hiányzik-e színházának valami, Besenczi Árpád így beszélt: "Mindig hiányzik valami. A színház is költségvetési intézmény, melynek januárban a városi önkormányzat lett a fenntartója. Reméljük, hogy azt a pénzt tudják majd nekünk biztosítani, amit eddig a megye biztosított. Úgy látom, hogy a városvezetőkben megvan erre a szándék. Nemrég volt egy felmérés, ami azt vizsgálta melyek Magyarország legélhetőbb városai. Az az eredmény született, hogy Szolnok az egyik és Zalaegerszeg a másik. Szerintem az élhető városhoz a színház is hozzátartozik. (...) Talán csak azzal kapcsolatban van bennem iányérzet, hogy tavaly egy kényszerű lépést is meg kellett tennünk, éppen a megfelelő anyagi kondíciók hiánya miatt: csökkentettük a dolgozóink bérét, hogy ne kelljen kollégáktól megválnunk. A változtatás 127 embert érintett. (...) Ez nem volt egy örömünnep, meg kellett beszélnünk, de a kolegák azóta is zokszó néklül csinálják a munkájukat. A színház most lesz 30 éves, sokan vannak alapítótagok, családias a hangulat nálunk. (...) De a legfontosabb mégiscsak az, hogy a színház kollektívája a teltházakért dolgozik és azért, hogy a nézők kapjanak valamit a pénzükért. Mind a hat nagyszínpadi bemutatónk nagy sikert hozott. (...) Divat lett színházba járni Zalaegerszegen" - árulta el Besenczi Árpád, aki a közelgő jubileumi évadról is szólt.
Kifejtette, hogy lesznek ünnepélyes pillanatai a következő évadnak, például szeptember 15.-én gálaestet szerveznek, a hagyományos Színházi Évadnyitó Forgataggal egybekötve, melyre régi kollegákat is meghívnak. Az alapító Ruszt József munkássága előtt tisztelegnek első bemutatójukkal, Lessing, Náthán gyermekeivel, melyet Csiszár Imre rendez Tordy Géza főszereplésével.
A színház még a diszkóba is beköltözik, ugyanis ott mutatja be Balogh József rendezésében Gianina Carbunariu kortárs román szerző a fiatalok útkereséséről, elvándorlásáról szóló Kebab című színművét.
Forrás: TV2