Molnár Gusztáv: "Egy zászló alatt állunk"

Molnár Gusztáv három évig volt a Szputnyik társulatának tagja, onnan szerződött Miskolcra. Az ifjú színésszel a boon.hu-nak beszélgetett Bujdos Attila. Lapszemle.

"Felhívott az új igazgató, Kiss Csaba, látott a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásban. Elmondta, miről van szó. Úgy éreztem, ez olyan helyzet, amiben jó benne lenni: egy társulat alapításában részt venni, ennek a részesévé válni, ez kevés embernek adatik meg a pályája során. Igent mondtam" - kezdte Molnár Gusztáv. A színész korábban még nem járt Miskolcon, kicsit félt az iparvárosi híre miatt, de kellemesen csalódott. "Gyönyörű a belváros, hangulatosak a kis kávézói, Miskolc környéke is gyönyörű. Nagyon tetszik, ideálisnak tartom, hogy a gyermekemet itt neveljem" - árulta el.

Molnár Gusztáv még csak huszonöt éves, elmondása szerint eddig még soha nem sikerült olyan csapatban, vagy olyan előadásban dolgoznia, ahol ne ő lett volna a legfiatalabb az alkotótársak közül. "Ezzel takarózhatok még néhány évig" - állítja.

Eddigi pályájáról így vall: "Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert rengeteget dolgozhattam. Volt, amikor egy időben két-három bemutatóra készültem – tele voltam energiával, ez nagyon sokat segített. Ma már nem biztos, hogy bírnám. Régebben arra lehetett számítani, hogy ha az ember leszerződik egy társulathoz, három-öt év alatt eljátszhat egy főszerepet, egy közepes nagyságú szerepet, részt vesz egy vígjátékban, egy drámai hangvételű műben, egy zenés darabban. De az elmúlt években a legtöbb színház a produkciógyártás felé mozdult el." Molnár szerint az embert hajlamosak beskatulyázni, és ha leszerződtetik, ahhoz képest kap szerepeket, hogy éppen milyen skatulyában van. "Velem ez szerencsére nem történt meg. És remélem, nem is fog" - bizakodik.

8molnar-gusztav01-stFotó: boon.hu

Molnár Gusztáv első miskolci munkája egy táncoskomikus szerep, erről így szólt: "A színésznek kutya kötelessége, egy operettben is megkeresni azokat az indítékokat, amik a rábízott figurát mozgatják."

Úgy látja, sokat változott a szakma az elmúlt pár évtizedben. "Az előttünk járóknak még megvolt a biztonságuk. Akár csak húsz évvel ezelőtt, ha az ember megkapta a diplomát, az egyfajta garancia volt rá, hogy szerződése lesz, szerepeket játszik majd, a betevőt a szakmájából keresi meg. Ma semmiféle garancia nincs, senki nem tud biztonságot adni" - állapítja meg.

Molnár szerint ha arra keressük a választ, hol a legjobb fiatalnak lenni, akkor mondhatjuk: ott, ahol az ember érezheti, hogy tartozik valahova. "Ahhoz, hogy valaminek a része legyen, előbb annak a valaminek kellene megvalósulnia. Azt látom, sok helyen nincs olyan fajta szellemiség, erkölcsi, intellektuális háttér, ami elé oda lehetne állni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan tud ez a valami itt Miskolcon megvalósulni" - nyilatkozta a színész.

A Budapest - Miskolc gyalogtúrát fontos kezdeményezésnek tartja: "Meg is történt a csoda: idegen emberekként indultunk el, ide szerződött színészek, és mire megérkeztünk, ismertük egymást, túl voltunk a munkakapcsolaton, és az út végén azt éreztük, egy zászló alatt állunk, amire még nem tudom, mi van ráírva."

Bujdos Attila interjúja a boon.hu-n olvasható.

süti beállítások módosítása