Asszony a fronton - Beszélgetés Béres Ilonával

Monodrámára készül Béres Ilona, aki nemrégiben lett hetvenéves. A jó házasság és a fehér rózsa titkáról éppúgy beszél, mint a színpadi lehetőséghez már nem jutó nyugdíjas színészek megalázó helyzetéről. Ő annyiban szerencsés, hogy továbbra is munkál benne a játékkedv. Mátraházi Zsuzsa írása.

Hófehér rózsa a fő dísze és jelképe a színésznő honlapjának, amelyen régi és új szerepeiről készült fényképek is segítenek pályája felidézésében. A rózsa és a honlap egyaránt ajándék: barátok, ismerősök készítették a művésznő tavalyi, hatvankilencedik születésnapjára. Béres Ilona kedveli a rózsát, ám elárulja, hogy a virágok közül leginkább a tulipánhoz kötődik. E kitüntetett vonzalom történetét is elmeséli:
- Amikor még csak udvarolt a férjem, egyszer elkísértem egy szolnoki munkára, mert olyan kevés lehetőségünk adódott együtt lenni, hogy az ilyen töredékidőket is kihasználtuk. Cegléden megálltunk egy presszóban valami hideg italra. Idős néni tért be, és tulipánt árult. Tomi vett nekem egy bimbós csokrot. Mire Szolnokra értünk, a kezem melegétől a tulipánok mind kinyíltak...
Férje romantikus meglepetést tartogatott a színésznő közelmúltbeli hetvenedik születésnapjára is: Barcelonába mentek, ahol "szerelmük hajnalán" jártak együtt.
Imád próbálni
Béres Ilona négyéves korától semmi más pályára, csakis a színészetre gondolt. Óvodai szereplések alapozták meg az elhatározását. Ötévesen olyan jelenetben játszott az óvodai évzárón, amelyben a gyerekek által alakított nénik egy tyúkról tereferélnek.
- Szegény anyám körbejárta Kispestet, mire tyúkot tudott szerezni - idézi fel. - A termetes jércét berakták egy kosárba, amely a jelenet alatt végig a karomon csüngött. Mindenki attól félt, hogy bele fogok szakadni. De bírtam, mert az volt a dolgom, hogy vigyem a tyúkot. Képletesen azóta is tartom ezt a kosarat.
A korabeli Kilián György szavalóverseny többszöri győztese lett iskolás korában, a gimnáziumból delegálták a KISZ Központi Művészegyütteshez, ahol Gál István rádiórendező tanította a színészmesterséget. Később a Műszaki Egyetem színjátszó körébe is járt. Első próbálkozásra fölvették a színiakadémiára.
Filmek tucatjaiban vett részt, és a világirodalom nagy színpadi szerepei várták; görög, shakespeare-i és csehovi hősnőket éppúgy megjelenített, mint napjaink szerzőinek emlékezetes alakjait. Olyan darabok is akadtak, amelyekben fiatalon és érett színésznőként is megmutatkozott.

- A Cseresznyéskertben először Sarlotta Ivanovna voltam, és ezt pályám egyik mélypontjának tekintem - mondja. - Később a Cseresznyéskert mamája viszont meghatározó szerep volt az életemben, többször is eljátszottam. Először a színművészetin kértek fel rá: Eszenyi Enikő és Kaszás Attila emlékezetes évfolyamának vizsgaelőadásán negyvenévesen a "szakmát" jelképeztem, a Cseresznyéskert pedig a "bölcsőt", a főiskolát. Utána életem nagy találkozása következett Viktor Frunza román rendezővel, aki a Nemzetiben állította színre a darabot. És ebben látott Zsótér Sándor. Az ő révén kezdődött el az a munkakapcsolat, amelynek során fiatal rendezők úgynevezett alternatív előadások résztvevőjének hívtak meg, ami érdekes kirándulásnak bizonyult.
Mint bevallja, imád próbálni.
- Egy kíváncsi szem vagy fül olyasmit képes kihozni belőlem, amiről addig magam sem tudtam, hogy bennem rejtőzik. Persze mint minden pályának, a miénknek is vannak szép és keserves korszakai, ezek olykor szerzőhöz, máskor rendezőhöz, esetleg partnerhez kapcsolódnak - magyarázza.
Már másik világ
Huszonhét éven át a Hevesi Sándor téri előbb Nemzeti, majd Magyar Színház társulatának a tagja volt. Két évvel ezelőtt lett szabadúszó, de hajdani anyaszínházának küszöbét azóta nem lépte át.
- Az már másik világ - hárítja el a hosszas múltba nézést. - Persze eszem ágában sincs elfelejteni vagy megtagadni az ott töltött időszakot. Valójában már akkor is lövészárokban éreztük magunkat, amikor Nemzetinek hívták az intézményt, az pedig puszta adminisztrációs eljárás volt, hogy egyik napról a másikra átkeresztelték Magyar Színházra. Mind ott maradtunk, akik korábban együtt játszottunk: Agárdi Gábor, Bessenyei Ferenc és a többiek. Sinkovits Imre pedig azzal élcelődött, hogy mi vagyunk az augsburgi sereg.
A színészek jogaiért sokáig küzdő Kossuth-díjas Béres Ilona közéleti szerepeit, például a Maszk Egyesület elnökségét és a kimagasló epizódalakításokért járó Aase-díj kuratóriumi tagságát átadta a fiatalabbaknak. Továbbra is érzi azonban: mielőbb tenni kellene azért, hogy mindazok a pályatársak, akiknek nincs erejük vagy lehetőségük idős korukban tovább játszani, ne megalázóan alacsony nyugdíjból legyenek kénytelenek tengődni öreg napjaikban.
Hallgatták a nagyokat
Szerencsére benne továbbra is munkál a játékkedv. Az Örkény-centenárium egyik legsikeresebb programját, a Szkalla lányokat Tordai Terivel kettesben adták elő a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
- Nemcsak nagyra tartottuk és szerettük Örkény István művészetét, hanem személyes ismeretségben is voltunk vele - osztja meg az emlékeit. - Főiskolásként Tordai Terivel eljártunk a "titkos" összejövetelekre Örkényék Gábor Áron utcai lakásába, ahol hallgattuk a nagyokat, például Déry Tibort vagy Karinthy Ferencet.

Nyárra is van tennivalója Béres Ilonának: monodrámára készül. Szeptember elején lesz a bemutató a Rózsavölgyi Szalonban. Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvéből Dicső Dániel rendez kamaraelőadást.

Szerző: Mátraházi Zsuzsa, MTI-Press