L. Simon László: "Nyolc évre való munícióm van"

“Meg kell erősíteni és bővíteni kell a meglévő infrastruktúrát” - véli L. Simon László kulturális államtitkár, aki a Népszavának adott interjút, melyben arról is beszélt, mit gondol a Nemzeti Színház mindenkori igazgatójáról.

A lap többek közt az NKA helyzetéről faggatta a kulturális államtitkárt, arról, miért maradt alelnök. “Stratégiai hiba lett volna betolni az NKA-t a minisztérium alá, mert megszűnt volna a független pénzalap státusa. Egy olyan alapról, amelytől nem vonható el forrás, amelynek minden fillérjét kulturális célokra kell felhasználni, súlyos balfogás lett volna lemondani. Az első Fidesz-kormány alatt már volt a tárca része az alap, most nincs ilyen szándékunk” – indokolt L. Simon, aki megerősítette, a szakmai függetlenséget is meg akarják őrizni. “Ha nem akarnánk, ezer mód volna rá, hogy felszámoljuk” – tette hozzá.

Az államtitkárságon történt személyi változtatásokról szólva elmondta, új kabinetfőnök, titkárságvezető és sajtófőnök van, azonban Hammerstein Judit helyettes államtitkár marad. “A legfontosabb az, hogy egy ütőképes szervezeti egységet építsek fel, amely a létével, a megszólalásaival, a reagálási sebességével, a figyelem folyamatos szinten tartásával bizonyítja azt, hogy a kultúra nagyon fontos, a kormányzatban erősödő ágazat. Sőt, stratégiai ágazat. Azt nem tudom megmondani, hogy másfél év alatt végig tudok-e vinni egy vagy több nagyobb programot. Van nyolc évre való munícióm, de most az az elsődleges feladat, hogy egy erős államtitkárságot szervezzek” – nyilatkozta az államtitkár.

lsimonlead

A kérdésre, mi a baj Alföldi Róberttel pedig L. Simon László úgy felelt: “Semmi. (…) Bárki pályázhat, és csak a pályázatok ismeretében dönthetünk arról, hogy ki jön vagy ki marad”. Arról, ‘miért kell előre megszellőztetni, mi lesz egy pályázat eredménye’, így szólt: “A sajtó belekerget bennünket ezekbe a vitákba, semmi mással nem hajlandóak foglalkozni, csak hogy mi lesz Alföldivel” – fogalmazott L. Simon László, aki arról is beszámolt, hogy többször is megvédte a Nemzeti Színház igazgatójának szakmai teljesítményét. “De milyen alapon vitatják el egy legitim vezető jogát, hogy kifejezze abbéli véleményét, milyen habitusú igazgatót képzel el egy állami intézmény élére” – vetette fel L. Simon, aki szerint Alföldi Róbert a magyar színházcsinálók elitjéhez tartozik.

“Azt az érvet viszont el tudom fogadni, hogy nem biztos, hogy egy provokatív attitűdű művésznek kell vezetnie az egyik legnagyobb intézményünket. Ezt művészként megteheti, egy nemzeti intézmény vezetőjeként azonban nem szerencsés. Ebből a szempontból sokat változott az elmúlt két évben, ez megmutatkozik a darabválasztásaiban, szereposztásaiban, de még a saját rendezéseiben is tetten érhető. Érzékelte azt, hogy a magyar színház zászlóshajójában nem lehet kizárólag alternatív színházat csinálni. Viszont a magyar színházi rendszer elképzelhetetlen az alternatívok, az avantgárd nélkül, Alföldinek helye van ebben a rendszerben” – közölte az államtitkár.

A teljes interjút itt olvashatja.

süti beállítások módosítása