'Anyi, költözzünk ide' - Interjú Kiss Eszterrel

Kiss Eszterrel, a budapesti Katona József Színház színésznőjével egy kellemes pesti kávézóban találkoztunk. Előző nap érkezett meg kislányával Egerből, délután már indul is tovább Pilismarótra.

Borfesztiválon voltunk, az Egri Bikavér Ünnepen. Sok féle bort kóstoltam, 2002-es bikavéreket, és egy új bort, az Egri Csillagot, ami azt hiszem, ötféle fehérbor házasításából született és kitűnő. Ami számomra a legjobb volt, a roséból készült jégkása. Életveszély, az ember legszívesebb fürödne benne. A másik nagyon jó dolog, a bikavér fagylalt. Bordó színű, vizes alapú fagyi, ami nagyon jó nekem, mert laktóz érzékeny vagyok. Valami elképesztően finom.

Jártunk a strandfürdőben, megnéztük a kazamatákat. Jó nyaralás volt, szállodában laktunk, Rozinak az is nagy élmény még, öt éves. Nagyon okos, de gyermek még, képzeld el, láttunk gólyát a fészkében, egy lábon állt. És kérdezte a kislányom, hogy „Anyi, hogy mászott fel oda?”

Hová indulsz majd tovább?

Pilismarótra, ahol két kedves kollegám már évek óta csinál egy színjátszó tábort. Előző évben Kosztolányi Dezső versekkel foglalkoztunk, idén Weöres Sándor lesz. Nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni, ők már kis felnőttek. Nagy felelősség, de a bizalom és a csoda, ami visszajön, az hatalmas. Nagy élmény. A Katonában is szerettem az ifjúsági programban dolgozni a Woyzeck etűdökön. Amerikában is dolgoztam fiatalokkal, de már előtte is. Sokat változott az ország öt év alatt. Ami kint működik, az a szabályok miatt működik, hogy betartják a szabályokat az emberek. Itt meg pont az megy, hogy ne tartsuk be.

Dolgozol a nyáron valamit?

Az Ördögkatlan Fesztiválon lesz a Hullám és gumikötél című verses estem, ami Szabó Lőrinc szerelmi életével foglalkozik. Pécsen volt az a hölgy, mikor ezt játszottam a Zsolnay napokon, Kiss Móni, aki szervezi a fesztivált, tetszett neki és mondta, hogy ez kell. Azért örülök, mert amit Pécsett látott, az csak egy vázlata volt a majdani előadásnak. A gerinc és a csontozat, hús és bőr nélkül. Részemről színészileg sem volt kész, és rendezésileg sem; csomó minden hiányzott belőle. Már akkor látszott, hogy állni fog és az óta rátettük, amit kellett. Fantasztikus volt utána úgy dolgozni, hogy az ember bizalmat kapott. Katonában is bizalmat kaptam, a saját ötletem volt ez a produkció, kvázi megengedtetett nekem, hogy megcsináljam az előadást a Sufniban. Jók az ilyen találkozások, mert a közös gondolkodású, ízlésű emberek, ha összekerülnek, fogatot tudnak alkotni és úgy mindjárt más. Ezért is várom az Ördögkatlant. Úgy igyekszem megszervezni, hogy előtte megyünk le Baranyába Rozival, és onnan már nem olyan nagy út neki.

Rozi is jön veled a Katlanba?

Persze, azt mondták a barátaim, hogy nagyon jó programok vannak. Ez Rozinak is iszonyú nagy élmény, hogy gyerekkel találkozni. Az oviban most hat hétig szünet van, és hiányoznak neki a kis kollegái. Egerben is ismerkedett a játszótéren, kérdezte a gyerekeket: „Te itt laksz?” Mielőtt mentünk, kérdezte tőlem: „Anyi, Egerben milyen nyelvet beszélnek?” Ha tetszik neki egy hely, ahol vagyunk, az utolsó napokban javasolja, hogy költözzünk oda. „Anyi, mi miért nem itt lakunk? Költözzünk ide.” Lehet az Ördögkatlannal is így lesz. Másodikán van az előadásom, harmadikán és talán még negyedikén ott leszünk. Palkonyán fogunk aludni.

Mindig sokat utaztál nyaranta?

A főiskolán sem volt az, hogy a szünetben szünet volt. Mi a Zsámbéki osztályába jártunk, ő ragaszkodott a nyelvtudáshoz. Mi voltunk az első olyan osztály, akinek hivatalosan nyelvvizsgával lehetett diplomát adni, azt hiszem ténylegesen csak nekem volt, angol és francia. Amikor véget ért az év, volt egy hónapos intenzív nyelvtanfolyam, minden nap hat órában.

Radnóti Fifikétől tanultam franciául, Radnóti Miklós feleségétől, Gyarmati Fannitól, most lesz 105 éves. Régies franciát beszélt és nagyon illedelmesen, semmilyen szlenget nem tűrt meg, nagyon kellett figyelni, hogy hogyan rakjam össze a mondatot. Az angollal is így jártam, azt mondták ilyenkor, hogy „bookish” a kifejezés, amit használok, könyvízű. Olvasni lehet, hogy olvasol ilyet, de ember ki nem mondja, az biztos. Török barátaim is mondták, mert aztán törökül is megtanultam, hogy nagyon tetszik nekik ez vagy az a szó, fogják ők is mondani, de eddig még soha nem használták.

A főiskola után bekerültünk a Katonába és akkor lett nyár. Ha az ember nem kapott nyári színházban szerepet, akkor lehetett utazni. Egy-egy nagyobb utat be lehetett vállalni, és mivel kevés volt a pénz, az ember spórolt. Volt kemping, volt bicikli túra is. Egy Isztriai bicikli túra, Fiuméből Triesztbe, három hét alatt lecsorogni. Dévai Balázzsal mentem, volt egy nap, már legalább ötven kilométert tekertünk, amikor abbahagytam, leszálltam, belöktem az árokba a kerékpárt és elindultam gyalog. Átkozódtam, szitkozódtam, hogy soha többet nem biciklizem, fölszállok az első nemtudommire, ami jön és hazamegyek. Balázs meg jött utánam gyalog, néhány kilométer alatt meggyőzött, hogy folytassuk, és visszamentünk.

Később jöttek az autós utak, amiben társunk volt egy Citroen gépjármű, két ülés elöl, hátul egy nagy puttony, abban lehetett főzni meg aludni, meg mindent, nagyon jó volt. Elvitettem júniusban egy 10.000 kilométeres ellenőrzésre és egy hónap múlva visszavittem egy újabbra. Nézett furcsán a szerelő: „Hol tetszett járni?” Mondtam, hogy Románia, Bulgária, Törökország, Irán és vissza. Nem szeretem az olyan nyaralást, amikor elmész egy hétre valahová és csak fekszel. Számomra az aktív pihenés a pihenés.

Egy várost megnézni ugyanolyan, mint amikor eldöntöd, hogy megnézel egy előadást. Beülsz, és arra figyelsz. Az egri érsek kertben voltak kialakítva pihenőligetek, leültem egy deci borral a kezemben, amit gyönyörű pohárban kaptunk és rácsodálkoztam dolgokra. Madár a gyepen szájában gilisztával, tőled másfél méterre. Hirtelen mintha kivettek volna az időből. Nem az, hogy besűrítek, bezsúfolítok egy csomó mindent az életembe. A színházba járás is lehet ilyen kipipálós, mikor írom a listámat, hogy mi szeretnék megnézni a kollegáim munkái közül, ott van tíz előadás, és akkor gondolkozom, hogy melyiket mikor tudom megnézni. És mondom magamnak, hogy „juj, ez nem teljesítésre megy, haló”. A mai világ meg különösen ilyen, hogy a meglepetésnek nem hagynak időt.

Mik azok az előadások a listádról, amiket láttál és tetszettek?

Nagy rajongója vagyok Pintér Béla társulatának. Minden, amit látok tőlük, nagy örömmel tölt el. Másfajta színház, másfajta arányérzék, másfajta rálátás. Nagyon erős kép, amit közvetít.

A Kaiser Tv-t láttam tőlük legutóbb, teljesen feltöltődve jöttem ki róla.

Elvarázsol, amit a színháznak kell csinálnia veled, azt csinálja. Az lesz lent a Katlanban, meg a Szutyok, az is nagyon jó, Zsófi kapott is érte díjat. Azt szeretem benne, hogy többsíkú és mindenen el lehet egy kicsit mazsolázni, mindenen el lehet indulni valamerre. Megüt vagy megérint. Üt és simogat felváltva.

Szerző: Hodászi Ádám, fotó: Dömölky Dániel

Színház.hu