Karaván Színház: A show folytatódik

A Karaván egy roma színház. A hivatásos és amatőr művészekből álló társulat a „Szerencsés Találkozások” országos kampány keretében játssza A show folytatódik című előadást.

A Cigánylabirintus című szerepjáték-könyv ötletére épülő interaktív előadásban egy 18 éves roma fiú a nevelőotthon kapuján kilépve némi pénzzel a zsebében és nagy reményekkel a szívében próbál érvényesülni a nagyvárosban. A keret egy show, amelyben a fiú a játékos, a főhős. A feladatok az élet mindennapi helyzetei: lakáskeresés, munkakeresés, munkahely, iskola, együttélés a szomszédokkal, vásárlás, utazás, szerelem… A tét az ő élete. Ha elbukik, megy a süllyesztőbe. De nyerhet is: ha a nehéz helyzetekben jól dönt, sikeres, boldog ember lehet.

szerencses_logo

Amikor a fiú döntési helyzetbe kerül, a közönség szavazással befolyásolhatja a történetet, segítheti a játékost. Nézzük, hogyan döntene a néző egy-egy nehéz helyzetben, ha a fiú helyében lenne. Ám rá kell döbbennünk újra és újra, hogy romaként sokkal nehezebb érvényesülni, mint azt gondolnánk.

A Karaván az előadással szórakoztatni, ugyanakkor megdöbbenteni és párbeszédre motiválni is szeretné közönségét. A nézőknek az eddigi előadások tapasztalata alapján maradandó élményben lesz részük. A roma néző ráismerhet saját életének momentumaira, a nem roma néző meg azt kérdezi: lehetséges, hogy a roma fiatalok ennyire esélytelenek? Lehetséges, hogy nem vesszük észre, mennyi igazságtalanság éri a romákat? A show folytatódik hatására az alkotók szerint megkérdőjeleződik, relativizálódik, meginog a romákkal kapcsolatos közönyös vagy egyértelműen negatív attitűd. Ebben nagy szerepe van magának a társulatnak is, amely roma és nem roma színészekből áll.

Az OSI (Open Society Institute) által támogatott „Szerencsés Találkozások” kampány ideje alatt a Karaván társulata a színdarabot több alkalommal, több helyszínen mutatja be azért, hogy a benne rejlő társadalmi potenciált érvényre juttassa. Az előadás üzenete egy célzott antidiszkriminációs kampányba illesztve erősebb hatást tud kifejteni, a társadalom nagyobb részéhez juthat el.

SHOW_FOLYTATDIK_-_A5_szr_j

A Show groteszk humorával és drámai pillanataival alkalmas arra, hogy elgondolkoztasson, felülírja előítéletességen alapuló beidegződéseinket. A vélemények cseréjére, egy nyitott és toleráns párbeszédre van szükség. Az előadást ezért mindig beszélgetés követi. Ezeket az előadásokat szeretnék felhasználni arra is, hogy országosan ismert művészek, helyi döntéshozók és civilek a kampány pozitív üzenete mellé álljanak. Ezáltal remélik, hogy helyi szinten nyitottabbá válnak az érdekeltek új partnerségek, új szerencsés találkozások létrehozására is. Ha a párbeszéd nyitottabbá teszi az embereket, talán elhiszik, hogy nem lehetetlenek a szerencsés találkozások romák és nem romák között.

A legközelebbi előadásra a Fészek Művészklubban (VII. Kertész u. 36.) kerül sor 2012. július 24-én (kedd) 19 órakor.

Írta és rendezte: Nyári Oszkár

Színészek: Horváth Gyula, Horváth Kristóf, Varga Klára, Márton Eszter, Csányi Dávid, Feuer Yvette, Jászberényi Gábor, Dobos Judit, Mózes Balázs, Takács Géza, Szegedi Tamás, Orsós Róbert, Nyíri Evelin

Zene: Karaván Família, Fekete János (Jammal)

Az előadás Kardos Péter és Nyári Gábor Cigánylabirintus című szerepjáték-könyve ötletének felhasználásával jött létre.

Bővebb információ:

http://www.karavan.co.hu/

http://www.facebook.com/pages/Szerencs%C3%A9stal%C3%A1lkoz%C3%A1sok/287996847957047,

http://www.romapage.hu/

süti beállítások módosítása