Ascher Ványa bácsija New Yorkban jár

Nem egészen egy évvel a washingtoni sikersorozat után szombaton ismét az Egyesült Államokban, a New York-i Lincoln Centerben megrendezett színházi fesztivál keretében mutatják be az Ascher Tamás rendezte Ványa bácsit.

A Csehov-darabot a Sydney Theatre Company New Yorkban is a bevált sikerreceptnek megfelelően, változatlan szereposztásban játssza, olyan világsztárokkal, mint Cate Blanchett, Richard Roxburgh és Hugo Weaving.

Cate Blanchett és Richard Roxborough a darabról

„Természetes, teljesen változatlan minden!” – jelentette ki csütörtökön Ascher Tamás, aki New Yorkból telefonon nyilatkozott az MTI-nek.

A szombati premiert két nyilvános főpróba előzi meg, s a darabot összesen 10 előadáson láthatja a New York-i közönség. A rendező elmondta, hogy társulatot a tavalyi, a washingtoni Kennedy Centerben álló ovációval fogadott előadássorozat után invitálták meg a New York-i fesztiválra. Miként tavaly, a darabnak az amerikai fővárosban történt színpadra állítása előtt, a rendező ismét Sydneyben próbált a társulattal.

„Ez az előadás tavaly óta sehol sem ment, a Sydney Theatre Company pedig nem repertoárszínház, hanem szériákat játszik, ezért Sydneyben egy egyhetes, felújító próbasorozatot csináltunk. De nem az eredeti díszletben, mert az tavaly Amerikában maradt, hogy ne kelljen ide-oda szállítani” – mondta a rendező.

vanya2

A jelmez nélkül és próbadíszletben elvégzett egyhetes felkészülés helyszíne Sydney színművészeti egyeteme, a National Institute of Dramatic Arts (NIDA) volt. New Yorkban a művészeknek mindössze három nap áll rendelkezésükre a felkészülésre, amelyek közül kettőt már nyilvános főpróba zár.

A darab tavaly augusztusi, washingtoni színpadra állítását mind a The New York Times, mind a The Washington Post a kulturális mellékletének címoldalán induló, fotókkal illusztrált kritikában méltatta.

„Ez a Ványa bácsi, amelyet Ascher vitt színre, és amelyben Cate Blanchett zseniálisan és vakmerően alakítja a trófeafeleséget, jobban beférkőzik az ember bőre alá, mint bármelyik, amelyet eddig láttam” – vélekedett Ben Brantley kritikus a The New York Timesban a Csehovi naplopóparádé, hasra esésekkel című írásában.

vanya1

A szerző szerint Aschernek és az ausztrál társulatnak „egyfajta plátói, ideális bohózatot” sikerült megvalósítania.

 „Ascher Tamás ihletett koncepciójában még a bogarak is, amelyeket a lakók arca körül zúgni hallunk, úgy vannak kiszámítva, hogy emeljék a zaklatottság mutatóját, azt az érzést, hogy a ház népét apró és monumentális erők kergetik az őrületbe” – írta a The Washington Postban A Ványa bácsi magnetikus új víziója című írásában Peter Marks. „Csehovnak az a tehetsége, ahogy megvilágítja figuráinak szívbe markoló, komikus küzdelmeit, Ascher gondozásában felnagyítást nyer. A jeleneteket spontaneitás feszíti, aminek eredményeként az ember gyakran nevetésen kapja magát, mert színházi szempontból találékonynak és igaznak érzi őket” – írta tavaly augusztusi kritikájában Marks, aki szerint a magyar rendező „transzformatív produkciójában bemutatja, hogy a drámaíró tolla dinamitot rejthet”.

A Ványa bácsi dramaturgja Lengyel Anna, díszlettervezője Khell Zsolt, jelmeztervezője pedig Szakács Györgyi.

Ascher Tamás frissen elkészült honlapját itt találják, ahol külföldi beszámolót olvashatnak.

süti beállítások módosítása