Még mindig mosoly ül a szám szögletében, itt a jó érzés a szívemben, a tánc a szememben, a zene fülemben – pedig már távol a vár és a taps. A vasárnapi dél-koreai előadás tudott valamit, ami számomra is a lényeg. Rendbe szedte A vihar ügyeit.
A szabadság a vezérelvük – így sikerülhetett. Innen került a mindenre figyelő esfn.eu sikerlistájár.
Érdemes néha újranézni legalább a végét.
Kicsit még időztem a kedves és a 72 évét meghazudtolóan fiatalos rendező Oh Tea-sok és lenyűgöző társulata, a Mokwha Repertory Company körében, a jól végzett munka után joggal élvezett finom falatok és a mosolygás ideje volt ez a sokat látott Várszínpadon. És persze az igazgatói köszöntőé. Én csak innen köszönöm Gedeon Józsefnek, Josephnek, ha mondhatom nemzetközi nyelvemen.
Vége a VIII.-nak, és engem várnak – de hol is? A szombati hosszú és tartalmas konferencián személyesen ismét váltottam pár szót Stanley Wells proffal (no, még monogramos hasonlóságunk is van...) és megegyeztünk, hogy kihagyom ezt a londoni (olimpiai) tolongást és új kalandok után nézek...nos, a választásom, épp az idei és a tavalyi élmények alapján: Ázsia. Megnézem közelebbről...csak viharba ne kerüljek. Hm. Sziget az ember. Mindenkinek megvan a maga Calibanja és Mirandája, nekem is. De ezt már megírtam.
Kalandozásomat Koreával kezdeném, nekem is kell az új élmény. Mi csak szerényen Globe-nak neveztük a színházunkat. Náluk Felkelő Nap, Felkelő Hold, Felkelő Csillag nevűek vannak – ez már egy fél szonett. Az is kíváncsivá tesz, hogy Oh Tea-sok rendező nemcsak Európában, hanem a saját szűkebb hazájában is kultúra közvetítőként éli meg a színházat: úgy nyilatkozott, hogy a hagyományosan ismert különbségek Japánnal és a létező ellentétek (politikai) Kínával most mintha eléggé elsimulnának ahhoz, hogy a koreai közvetítés jelentse a nagy lehetőséget a közös gondolkodásra. Beszállok. Jól jöhet egy sokat látott európai....
Oh Tea-sok rendező szívesen lát.
Tele élményekkel a többi napnak köszönhetően is, mégsem a részletekkel tölteném meg a naplómat, hanem az összhatással.
Úgy láttam, van a remény, hogy fiatalon is kedvelik, mert értik, ami belőlem, Wilmosból a bárdból, a színészből, a vállalkozó szellemből itt megfogható: minden délután összejöttek középiskolások és tanáraik és végül még egy saját drámát is eljátszottak a Kamaraszínház kertjében (EU kultúra 2007-2013 program ).
A városban utcaszínházasok szórakoztatták a közönséget, lesz utánpótlás Gyulán: bújj-bújj Shakespeare, nyitva van a színházkapu, csak bújjatok rajta!
Csütörtökön itt járt két honfitársam: Mick Jasper és Iain Armstrong, na, meg a rendező Geoff Bullen. (ajtc Theater Company) És csodát tettek kétszer 50 percben, mert ők ketten két Prospero, két Miranda, két Caliban és így tovább. A hazai pálya előnye lenne? 11 éve vándorolnak szigetről szigetre.
Fotó: Kiss Zoltán
Gyula sziget, és kikötő is. Néha kialszik a fény a világítótoronyban, olyankor van szükség a varázspálcára. Két házikabát, az egyik kockás (csütörtökön ajtc Theater Company), a másik homokszínű (pénteken Craiovai Nemzeti Színház). És két hálósipka. Meg a zene – ez volt közös a brit és a román verzióban, de félre a tréfával, ami persze nekem fontos! Craiován már játszották és sokan látták, a híre is megelőzte, épp ezért nagy várakozás volt bennem a világhírű Purcarete előadása kapcsán. Azóta is töröm a fejem a dolgokon, miközben nem szabadulok a látvány hatalmas erejétől.
Fotó: Kiss Zoltán
Lehet vitatkozni a szerepcseréken, számos szellemes találat született a Caliban-Miranda azonosság, és Ferdinánd fiú-lány talányának megoldására ...Hatalom, örökség, uralkodás – persze. De főleg: szabadság! Nos, Purcarete ezt másképp látja. Sajnálom, hogy idén sem találkoztunk, milyen érdekes párbeszédet folytathattunk volna a szellemekről. Én már csak tudom, milyenek!
Fotó: Kiss Zoltán
És ha a kedves Silviu Purcarete a konferencián is ott tudott volna lenni, bizony felpezsdült volna a vita és elmondhattuk volna: ül itt egy rendező, kérdezzük meg, mit gondol ő – a sajátján túli, számos értelmezési lehetőségről...Így sem volt érdektelen meghallgatni a tudós kutatói erényeket is felmutató vendégeket.
Ismét Stanley Wellsre utalnék, mert kivételesen vitatom, amit mondott. A VIII. gyulai Fesztivál után látható, hogy nem áll ellen A vihar a színpadnak, sőt! Ha lehetek kissé szarkasztikus: a világon sokfelé évről évre többen is próbálják... Csak tessék, tessék! Csinálják a csodát és én bárhová elmegyek, hogy láthassam. Dehogy töröm el a pálcámat...
Ellenben most búcsúzom. Vilmos el, Prospero el, Ariel marad.
Szerző: Ránki Júlia
Gyula, Shakespeare Fesztivál, július 12-15. csütörtöktől vasárnapig
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.