Történelmi vigasságok Egerben - Megelevenednek legendák

Újra beköltözik a középkor Egerbe, a város főterén, a Dobó téren megrendezendő Történelmi Vigasságok keretében, majd a 460. évforduló tiszteletére újra megrendezik az Egri Vár ostromát.

A régizenei és utcaszínházi előadások mellett az idei fesztivál fő attrakciója július 20-án este Cakó Ferenc képzőművész élő homokanimációja; a produkció keretében az alkotó az egri vár viadalát dolgozza fel.

Az idei fesztivál címe – Egri Történelmi Vigasságok – Múlt a mában – is azt jelzi, hogy a korábbi évek autentikus megjelenítési módjával szemben idén a modern feldolgozások kerülnek előtérbe, ami lehetőséget ad a fiatalabb közönség megszólítására is. Mindez azt jelenti, hogy a múlt gazdag örökségét, a történelmi hagyományokat a mai ember számára is élvezhető módon, modern eszközökkel jelenítik meg a szervezők.

Cakó Ferenc produkciója mellett a Kiégő Izzók Vizuális Csoport a középkori Eger hangulatát megidéző fényinstallációt készített, és az Attraction Látványszínház feketeszínházi előadása is egri témára épül.

A világon egyedülálló produkció Cakó Ferenc zenével kísért homokfestészete. Az Egri Történelmi Vigasságokra speciális, új műsorral készül, melynek témája Gárdonyi híres regénye, az Egri csillagok. A különleges performansz alapja az alulról megvilágított üveglapra szórt homok, amelyből a művész újabb és újabb, egymásból kinyíló alkotásokat varázsol. Ezeket zenei aláfestéssel vetítik ki egy nagy vászonra a Dobó téren.

Fellépnek a Holdviola, az erdélyi TransylMánia, a miskolci Bohemian Betyars, az egri Rejtező és a Blackrose Night zenekarok. Produkcióikban a népzene keveredik a kemény rockos vonallal, de feltűnik az alternatív, a punk, a ska, a cigány és a balkáni népzene is.

A HunKunDance és az Everdance táncegyüttesek koreográfiája a Kárpát-medence gazdag néptánckincséből merít. A tűz éltető és pusztító motívumai elevenednek meg a Sárkánylányok, a Lángvirág és a Magma Tűzszínházak előadásaiban. Az előadások keretében táncosok, artisták és képzőművészek dolgoznak együtt.

Ugyanakkor a Török örökség divatbemutatón Bulla Márta iparművész kollekciójában olyan – utcán is hordható – ruhákat csodálhatunk meg, amelyek ihletője a török viselet. A kicsiket gyermekelőadásokkal, koncertekkel – Katáng Zenekar, Harlekin Bábszínház, HOPPart Társulat, Babszem Jankó Gyermekszínház – kézműves játszóházzal, kirakodóvásárral várja az Egri Történelmi Vigasságok.

MTI

az-ostrom

Az 'Eger 1552 - A legenda újjáéled' proramja:

Egerben élesednek a fények: 2012. július 21.

2012. július 21-én egy szereplőválogatást követően kiválasztják Dobó István, Bornemissza Gergely, Cecey Éva, Sárközi és Jumurdzsák XXI. századi megformálóit. A szereplők a fesztivál zárónapjáig, 2012. július 29-ig viselik méltón elnyert karakterüket. Váratlanul felbukkanhatnak bárhol, korhű és életszerű fordulatokat teremtenek a város különböző pontjain, idézve az Egri Csillagok világát.

Végvári Vigasságok 0. nap: 2012. július 26.

Ezen a napon tartja az önkormányzat "Eger országos kulturális és történelmi sajtónapját". A 0. nap igazi különlegessége, hogy ekkor nyitja meg kapuit Eger első olyan ajándékboltja, ahol miden esetben az egri és a város környéki kézművesek, termelők saját készítésű portékáját tartalmazó új termékcsaládot lehet majd megvásárolni. A termékek természetesen egyedi tervezésű „Eger 1552” és „Egri Csillagok” márkajelzéssel vannak ellátva, melyek tökéletesen illusztrálják az „Eger a te történeted” jelmondatot.

Végvári Vigasságok Történelmi Fesztivál: 2012. július 27-29.

A Végvári Vigasságok történelmi fesztivál az Egri Vár történelmi hagyományait és meghatározó korszakait eleveníti fel újszerű megközelítéssel a történelmileg hiteles helyszín és a turisztikailag frekventált környezet igényes felhasználásával. A fesztivál tudományos megalapozottsággal szervezi programjait, melyek, a látogatók széles rétegének folyamatos bevonásával idézi fel a középkori ember mindennapi életét, a végvári katonák sorsát. Ezen a hétvégén minden Dobó, Bornemissza, Cecey és Sárközi nevű látogató ingyenesen léphet be az Egri Várba.

Az ostrom: 2012. július 28.

Dobó István és kétezer egri várvédő 1552-ben vastag betűkkel írta be Eger nevét a krónikákba. A 460. évforduló alkalmából az Egri Vitézlő Oskola az ország hagyományőrzőivel összefogva eleveníti fel Eger várának leghíresebb ostromát. Három napon keresztül újból végvári vitézek, huszárok és darabontok védelmezik a falakat a hódító oszmánokkal szemben, majd százan. Július utolsó hétvégéjén megelevenedik a történelem, életre kelnek az Egri Csillagok szereplői, de valóságos lesz a harc is: ágyúdörgés, lőporfüst, és látványos párviadalok várnak minden érdeklődőt, járjanak akár Eger belvárosában, vagy épp az Egri Várban.

süti beállítások módosítása