Ács János: a magyar színházi élet rohan

Ács János, Nádasdy Kálmán- és Jászai Mari-díjas, kiváló magyar rendező Balogh Anna interjújában mesélt a Nem félünk a farkastól című darabról, amelyet Győrben vitt színre és amelyet a nézők immár Tatabányán láthatnak.

Az ujnautilus.info interjújából:

Balogh Anna: Egy korábbi nyilatkozatában úgy olvastam, hogy Ön valóságos szerelmese a darabnak, mi okozza ezt az erős kötődést a drámához?

(…) Az tény, hogy nagyon tetszik nekem ez a darab. Különleges kötődésem van a drámához. Már főiskolás koromban találkoztam vele. Lehet, valami olyasmit mondhattam, hogy még nem volt kész a műfordítás, de már ismertem. (…) Arra emlékszem, hogy Lengyel Gyuri hihetetlen harcot folytatott azért, hogy egyáltalán bemutathassák a Madáchban ezt a darabot. Tiltakoztak, mert amerikai, romlott. Ma már egy vicc ez a kezdeti ellenállás, ma, amikor mindenki levetkőzik, verekedik, szeretkezik a színpadon. (…)

B. A.: Ha most kezdené a Nem félünk a farkastól színrevitelét, lenne valami, amit másképpen valósítana meg?

Á. J.: Nézze, a magyar színházi élet olyan mértékben változik, rohan, siet, romlik – ha ezt a szót lehet mondani – de inkább változik, hogy ezt nem lehet előre kiszámítani. Ezen az előadáson a nézők nagyon sokat nevetnek, saját magukon, holott ez nem egy nevetséges darab, de rájönnek közben, hogy róluk szól ez a mese. Azonban azt nem tudom, hogy az emberek az elmúlt három év alatt elkomorodtak-e annyira, hogy egy ilyen bonyolultan kódolt üzenetet a nevetésig is megértsenek, mert a szomorúságot könnyű. Nevetni is könnyű, amíg valami nevetséges, de a kettő között, vagyis a szomorún nevetni, az egy bonyolult befogadói feladat, és nem tudom, hogy az emberek, fáradsága, szorongása, félelme az élettől – nem a színháztól – az most hol tartana. Miután ezt nem tudom befolyásolni, csak a legelső közönség előtti próbán derülne ki. Nem tudom, hogy rendezném most, talán ugyanezt csinálnám. (…) Elbert Jánossal sokat beszélgettünk arról, hogy miért ez a címe, hogy jó lesz-e, ez a cím.

B. A.: Ő, hogy vélekedett erről?

Á. J.: Azt mondta, hogy nem tudja másképpen lefordítani.

B. A.: Fel sem merült egy teljesen új címadás?

Á. J.: Nem, azt nem engedélyezték volna.

B. A.: Az jutott eszembe, hogy akár maradhatott volna az angol cím fordítása, tehát „Ki fél Virginia Woolftól?”

Á. J.: Na de, nem tudják, hogy ki az a Virginia Woolf.

B. A.: Hiszen a XX. század egyik legnagyobb írója.

Á. J.: Figyeljen, a Hamlet című világsztár darabról az emberek annyit tudnak, hogy egy fiú áll kezében egy koponyával. Ennyit tudnak az emberek a Hamletről, nem Edward Albee-ról, hanem Shakespeare-ről és a Hamletről. Soha nem szabad azt hinni – soha – hogy a nézők valamit is tudnak. Minden rendezőnek azt kell feltételeznie, hogy a nézők nem tudnak semmit. Ezért tehát mindent világosan, precízen, úgy mintha most történne, kell bemutatni. Nem lehet alapozni arra, hogy a néző tudja, ki Hamlet atyja szelleme. Vagy a Nem félünk a farkastólban, hogy az a gyerek van vagy nincs, ami a darab végére kiderül, hogy kitalált. Ezt mind ott kell megoldani, a színpadon. (…)

B. A.: A rendezői folyamatban, a drámaszöveg mely részeire fektetett különösen nagy hangsúlyt, illetve mely jeleneteket, dialógus részleteket mellőzte a színpadra állításnál? Mi alapján történtek a húzások?

Á. J.: Nézze, tulajdonképpen ezt technikai okok is befolyásolják. Győrben – akármilyen nagy – mégiscsak egy vidéki színház működik, ahol az autóbuszok utolsó indulásához kell igazítani, hogy milyen hosszú legyen egy előadás. A valóban három felvonásra írt darabokat, kínnal-keservvel kell két részessé tenni – ez nem azaz eset – hogy az előadásnak ne 10 óra 15-kor legyen vége, mert akkor már elment az utolsó busz. Én számtalanszor átéltem, hogy a legnagyobb figyelemmel kísérték a darabot, majd 10 előtt 5 perccel felálltak, mert nem érik el a buszt. Ennél borzasztóbb nincs, tehát akár a szövegkönyv vagy a dráma kárára is erősnek kell lenni abban az értelemben, hogy a darab átélhető legyen, a taps megtörténjen úgy, hogy a gyors kabát felvétel és a rohanás a buszra ne zavarja meg az előadást.

B. A.: Ez elég tragikusan hangzik.

Á. J.: Ez nem így volt, soha. Az elmúlt évek alatt történt így. Pesten még mindig el lehet érni a tömegközlekedési eszközöket, de már itt is arra törekednek, hogy legyen 10 előtt vége az előadásnak, mert a nézők befogadása megváltozott. A média hatása, a felgyorsult életvitel nem teszi lehetővé, hogy hosszan végighallgassunk egy monológot. Ráadásul ott a szünet, ahol nem történik semmi – az emberek csak büféznek – 20-20 percig, tehát ez 40 perc anélkül, hogy a darab menne, ez ilyen értelemben halott idő. Nagyon meg kell gondolni, hogy a drámaszöveg mely jelenetei kerülhetnek ténylegesen színpadra. (…)

A legnagyobb íróknál is meg kell húzni a darabot, nem lehet elvárni, hogy a néző egy öt perces monológot végighallgasson. Ennyit már nem tud filmszerűen maga elé képzelni, hiszen ez már az a generáció, amely a mozgóképes médián nőtt fel. Az a befogadóképesség, hogy amit hallok, azt látom, megszűnt, mert a gyerekek nem a Némo kapitány című könyvet olvassák, és nem ők maguk képzelik el, hogy néz ki Némo kapitány tengeralattjárójának a belső tere, vagy a Nebula nevű szörnyeteg, hanem mindent kész képekben kapnak, és az onnantól kezdve az. A színháznak nagyon nagy feladata lesz az elkövetkező években, hogy ezt kezelje. Kemény harc lesz.

(…) 

B. A.: A Nem félünk a farkastól előadásait gyakran úgy emlegetik, mint jutalomjátékot a színészeknek. Mondhatjuk azt, ehhez hasonlóan, hogy a darab rendezőjének pedig egy jutalomrendezés?

Á. J.: Szeretnék nagyon őszintén válaszolni. Tudja mi a jutalomjáték szó igazi jelentése?

B. A.: Gondolom, olyan szép kihívásokat és nagy lehetőségeket rejtő álomszerep, amelyben a színész vagy színésznő megmutathatja tehetségét, és brillírozhat az érzelmi végletek eljátszása során.

Á. J.: A jutalomjáték valójában egy régi magyar szó, melyet a régi magyar színjátszás hívott életre. Egy színész vagy színésznő búcsúelőadását nevezték jutalomjátéknak, ha egy adott színháztól, bizonyos időre egy másik színházhoz ment játszani. Ez azt jelentette, hogy ő választhatta ki, hogy aznap este mit szeretne játszani, és az övé volt az aznap esti egész bevétel, ez volt a jutalom. Később valóban lett egy olyan jelentése a szónak, amit Ön mond. A rendezőnek ilyen nincs, soha. Borzasztóan jó volt rendezni ezt a darabot, nagyon sokat tanultam. Ritka, amikor ilyen jól összejön minden, mint ennél az előadásnál. Összesen 180 darabot rendeztem, de 20-at tudok mondani, ami minden szempontból, beleértve a szereposztást is, jól összejött. A Nem félünk a farkastól benne van a 20-ban.

Forrás: ujnautilus.info