Bérczes László a sonline.hu-nak adott interjújában beszélt a kaposvári Csiky Gergely Színházról, az ödögkatlan fesztiválról és arról miért is jó az árokban.
“A költségvetés papíron most rendben van, ám nehezíti a dolgot, hogy 8-9 millió forintot meg kell előlegeznünk. (…) Van egy csapat, mely nem a haszon miatt csinálja ezt az egészet” - számolt be Bérczes László, aki elárulta, hogy ettől függetlenül naponta felteszi a kérdést: “miért csináljuk?”.
“Önző az ember, jót akar magának. Bennem például elképesztő szeretetéhség munkál. Egyszerűen szeretetet gyűjtök a Katlanban!” – tette hozzá Bérczes, akit arról is kérdeztek, miért kerüli a konfliktusokat. “Szót próbálok érteni. De ez egyre nehezebb. Viszont hogy a dolgok jól működjenek, kell a párbeszéd. Nem akarok Don Quijote-i szerepben tetszelegni, de egyszerűen nem tudok más lenni. Nem hiszek a konfliktusban” – mondta a rendező.
Szerinte nem lehetetlen, hogy Mohácsi János és Vidnyánszky Attila egyszerre alkot majd a Csiky Gergely Színházban: “Egyelőre nem megy, de nem adom fel! A két név ugyanis nemcsak két ember, két nagyszerű rendező, hanem a két oldalt is szimbolizálja” – közölte Bérczes.
Arról is beszélt, hogy úgy látja, a rendszerváltozás óta (is) hiányzik a normális kulturális vezetés, politikai oldaltól függetlenül. "Ha volt is kultuszminisztérium, mindig az utolsó helyen kullogott a hierarchiában. S az irányítók is inkább a fentről érkező diktálásnak megfelelőek voltak, mintsem következetes, öntörvényű és felelősséget vállalni merő, igazi személyiségek. És ez nemcsak a színházon látszik, de a múzeumon, a filmen, a könyvön. Ami amellett, hogy elkeserítő, de óriási taktikai hiba is a hatalom részéről” – fejtette ki Bérczes László.
A felvetésre, miszerint hallani olyan hangokat: rétegszínházat csinálnak Kaposváron, el akarják „bárkásítani” a Csikyt, eltörölni a Kaposvár-jelenség emlékét is, így reagált: “A rétegszínház nemes szándék lenne, ám egyben butaság is. A Kaposvár-jelenség pedig már elmúlt, s nem lehet folytatni. Annak idején fanatikus Csikybe járó voltam, életem fontos élményeit köszönhetem a színháznak, ám ennek több, mint egy évtizede vége. Ami utána volt: a Mohácsi-rendezések. A jelenlegi szándék, hogy igényes és minőségi, közönségbarát művészetet csináljunk. Aztán vagy sikerül, vagy nem...” – nyilatkozta Bérczes László.
Arról, nehéz-e feldolgozni, ha nem sikerül valami, erre jó-e a futás, elmondta: "Akkor is futok, ha jó a kedvem. Persze stresszoldásnak is kiváló. De a napi 6 kilométer leginkább azt jelenti, biztosan csináltam valami megfoghatót. Mert a színházban hiába dolgozik akár egész nap az ember, nem biztos, hogy lesz ilyesfajta látszata. Főként, hogy nem vagyok túl aktív rendezőként – egyébként akkor talán könnyebben el is fogadnának. Ám a kicsi, piszmogó műhelymunkához értek, ritkán, kicsi csapattal szeretek és tudok dolgozni. És csak akkor, amikor valami igazán foglalkoztat. Megengedhetem magamnak a luxust, hogy akkor rendezzek csak, ha tényleg nagyon meg akarok valamit valósítani. S az esetlegesen hiányzó mesterségbeli, gyakorlati tudást személyességgel pótolom. (...) Erősségem az empátia, megértem, mit akar mondani a másik. S ezért is tudok, legalábbis szeretnék tolmácsolni két egymást nem értő között. Akik általában az általuk ásott árok két oldaláról acsarkodnak egymásra. Én meg lenn vagyok az árokban. De jó ott nekem. Úgysem tudom, melyik oldalon másszak fel. Maradok lent. Az is ad is egy kis derűs bölcsességet, amikor látom a feleket egymásra kiabálni, de a nagy hangzavarban nem veszik észre, hogy ugyanazokat a szavakat mondják..." - fogalmazott Bérczes László.
http://szinhaz.blog.hu/media/image/2012-07-23/11875691/A_teljes_interj__t_itt_olvashatja.
Kapcsolódó anyag: