Kezdődik a Thealter - Kéretlen monológot közlünk

Hétfőn kezdődik Szegeden az egyhetes Thealter nemzetközi színházi találkozó, amelynek tizenöt helyszínén nyolc ország huszonhárom színházi alkotócsoportjának bemutatkozását láthatják az érdeklődők. 

A programról

A fesztivált rendező szegedi MASZK Egyesület és a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) több mint hatvan programot kínál az érdeklődőknek: a színházi előadások mellett három kiállítással, könyv- és lapbemutatókkal, ingyenes szabadtéri és szakmai programokkal várják a látogatókat. A találkozó programján nyolc ősbemutató szerepel, amelyek közül öt csak Szegeden lesz látható, a fesztivál ideje alatt. Hat olyan produkciót is bemutatnak – határon túli magyar és külföldi alkotók tolmácsolásában –, amellyel Magyarországon csak itt találkozhat a közönség - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A rendezvény hétfőn a Pass-port Segedin/Szeged - avagy maga az ördög című előadással nyílik meg. A darab a MASZK Egyesület és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház közös projektjének keretében született, amely a határ menti létet és kapcsolatokat vizsgálja. Kedden műsorra tűzik a Pass-port Subotica/Szabadka - A démonok városa című darabot is, amely korábban a közös munka első állomásaként jött létre.
A Thealter helyszín specifikus, nyílt alkotói pályázatot hirdetett, ezek négy jellegzetes szegedi színhelyen: egy 101 éves bérházban, a Szabadság úszóházon, a bölcsészkar Auditorium Maximumában és a Rongy Kocsmában játszódnak majd. A pályázatra született alkotások közül választják ki a fesztivál fődíjas produkcióját.

thealter A fesztiválra meghívást kapott a Titkos Társulat A pitbull cselekedeteivel, Réti Anna a Vis-a-vis című darabbal, Duda Éva Társulata a Stop 'n' Góval, a Hodworks a Basse Danse-szel, az Ágens  Társulat a NőInTime-mal, valamint láthatja a közönség a TÁP Színház és a Katona József Színház koprodukciójában készült Cserenadrág című előadást.
A fesztivál központi helyszínén, a Régi Zsinagóga kertjében hétfőtől látható Pacsika Lia szegedi textilművész tárlata, amelynek anyagát Lovasi András dalszövegei inspirálták. Ugyancsak a zsinagóga ad helyt annak a kiállításnak, amit a hatvanadik alkalommal megjelenő Symposion folyóirat képregényeinek kockáiból rendeztek. A Kass Galériában keddtől láthatóak Baráth Ferenc  alkotásai. A Munkácsy-díjas grafikusművész 1994 óta készíti a nemzetközi színházi fesztivál plakátjait.

Előjegyzés alapján betelt előadások - a szervezők közleménye

A hétfői Pass-port Szeged, a Titkos Társulat előadása, a Pass-port Szabadka kedd 22.00 órai előadása, Pintér Béla és Társulata keddi, Tündöklő Középszer c. előadása, Ivo Dimcsev előadása, valamint a börtönbeli Open Stage az előjegyzések alapján megtelt.

Ezekre az előadásokra nem tudunk több előjegyzést felvenni, valamint csak az előjegyzett jegyeket áll módunkban a jegyárusításkor kiadni.
Az előjegyzett jegyeket legkésőbb 30 perccel az előadás kezdete előtt szükséges átvenni - azokat az előjegyzett jegyeket, amelyeket eddig nem vesznek át, amennyiben igény van rájuk, eladjuk!

kep

A fesztiválblogger kéretlen monológja

2012.07.21.

11:47

mindig van egy pillanat, amikor a fesztiválblogger agya hétköznapi üzemmódból átkapcsol fesztiválüzemmódra.

kegyelem, ha ez észrevétlenül történik, és kínszenvedés, ha a halk kattanás csak nem akar hallatszódni, ha az a kerék csak nem akar átállni.

ilyenkor kézzel kell átállítani, mint egy rozsdás váltót.

hogy mikor működik az automata, mikor a kézi üzemmód, nem kiszámítható.

a fáradtság fokozatai kellenek hozzá, a lélek röpködése, a szabadságfok, vagy csak egy mozdulat, amikor az ember félrefordítja a fejét, és a világ másik szeglete onnan már nem látszik többé.

alámerülni mindig jó.

alámerülni mindig csodálatosan megnyugtató érzés.

néha ehhez már napokkal a fesztivál kezdete előtt a zsinagóga környékén kell kóborolni, fényképezőgéppel vagy anélkül.

pénteken délután egyszerűen csak ültem a zsinagóga udvarán a padon.
 már felvettem az összes jegyemet, a fiam éppen egy dj programon rakott össze újabb zenét a sportpálya szélén álló egyik padon.

csend volt, lehetett hallani a sárga levelek földet érését.

a fák lombjain keresztül átszűrődött a fény. sőt. egyenesen szitált.

 az orrom megtelt a száradó levelek összetéveszthetetlen illatával - szegeden csak a zsina udvarán érezhető ez az illat -, néztem az épület falára vetődő árnyékokat.



és egyszer csak elkezdődött.

elindultak a szavak.

történetek jöttek és mentek, songok és mondatok folytak át rajtam, némelyik elidőzött bennem, mások gyorsan elillantak, még mielőtt megjegyezhetővé váltak volna.

csak el ne felejtsem, csak el ne felejtsem, zakatolt a fejemben.

és miközben a biciklim kosarába raktam a fényképezőgép-táskámat, miközben marcika felcsatolta a biciklis sisakját, miközben az önkéntesek jegyeket adtak el, miközben a fejünk fötött susogtak az ágak, miközben urbán andrásék folytatták a színpadon a pass-port 2 próbáit, miközben a járókelők be-benézegettek a zsina udvarba, határtalan nyugalom szállt meg.

tudtam, hogy most minden jó lesz.

 tudtam, hogy minden rendben van. jó helyen vagyok. a helyemen vagyok.

még három nap a fesztiválig, de én már megérkeztem.

köszönöm.

süti beállítások módosítása