“Szegednek ugyanazt jelenti a THEALTER, amit Pécsnek a POSZT, azzal a különbséggel, hogy mi kifejezetten a független társulatokra fókuszálunk, illetve kezdettől arra törekszünk, hogy nemzetközi kontextusba helyezzük a hazai és határon túli magyar előadásokat” – mondja Martinkovics Katalin, a hétfőn kezdődött THEALTER Fesztet, a Független Előadó-művészeti Szervezetek Találkozóját kezdeményező és szervező MASZK Egyesület alelnöke. Lapszemle és fesztivál-beszámoló.
A Magyar Hírlapnak nyilatkozott a szegedi MASZK Egyesület alelnöke:
„Újra társult hozzánk az újjáalakult Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ), az együttműködés jegyében pedig új struktúrát alakítottunk ki” – nyilatkozta Martinkovics Katalin, a THEALTER-t a kezdetektől szervező szegedi MASZK Egyesület alelnöke a Magyar Hírlapnak. „A színházi találkozó ötletét 1991-ben Nikolényi István, a Szegedi Szabadtéri Játékok akkori igazgatója vetette fel Balog Józsefnek, a fesztivál művészeti vezetőjének, a mi dolgunk az volt, hogy hagyományt teremtsünk. Azzal a céllal indítottuk el a THEALTER-t, hogy Szegedet feltegyük a nemzetközi színházi térképre. Mostanra fontos szegmense lettünk a magyar és nemzetközi színházi életnek, külföldön kézről kézre adják a társulatok a fesztivál hírét. Szegednek a THEALTER ma ugyanazt jelenti, amit Pécsnek a POSZT, azzal a különbséggel, hogy mi a független társulatokra fókuszálunk, és arra törekszünk, hogy nemzetközi kontextusba helyezzük a hazai és határon túli magyar előadásokat, bemutatkozási lehetőséget adva a fiataloknak is” – emlékeztetett az alelnök. “Fontos hangsúlyozni, hogy a THEALTER nem a szűk szakma fesztiválja, elsősorban a közönséget szeretnénk megszólítani, eloszlatva azt a sokakban élő tévhitet, hogy a független társulatok elefántcsonttoronyban léteznek, és inkább a szakma, mintsem a közönség elismeréséért versengenek. A találkozóval évről évre azt bizonyítjuk, a függetlenek mindig készek megújulni, friss, jó dolgokat csinálni, elgondolkodtatóan, szórakoztatóan, de minőségi módon reflektálni a minket körülvevő valóság jelenségeire” – fogalmazott Martinkovics Katalin. Hozzátette, bár a független társulatokat érintő elvonások és a támogatási struktúra átrendeződése sok bizonytalanságot szül számukra, a közönségnek és a szakmai összefogásnak köszönhetően a nehézségek ellenére eddig sikerült fennmaradniuk, és remélik, hogy ez a jövőben is így lesz. A teljes cikket itt olvashatja.
Már megint balta a fejbe avagy a fesztiválblogger jelenti - Szerző: Eső
Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)-MASZK Egyesület (Szeged): Pass-port Segedin/Szeged - avagy maga az ördög
23. Hétfő 18:00 - Régi Zsinagóga
Végül csak megkaptuk. Meg is érdemeltük. A pass port projekt, a Thealter nyitóelőadása egy másfajta kaland. Úgy tűnt, jól értjük mi egymást a határ két oldalán. Tudjuk, mi az a cipiripi, járunk a szabadkai piacra, vettünk lemezt a városháza alján a boltban (yugoton koppints volt mind, de úúúúgy szólt), együttéreztünk és szenvedtünk, amikor hallottuk ideátról, hogy odaát bombázzák Szabadkát, összekötött bennünket a több órás szívás a határon meg az ezüst nyíl. Azt hittük, értjük őket, azt hittük, értjük egymást. Aztán kiderült, hogy mi visszafogottan udvariasak vagyunk (ahelyett, hogy őszinték lennénk), ők meg kimondják, amit gondolnak. Nagy különbség.
Mit gondolunk egymásról a határ két oldalán? Ez volt a pass port projekt alapkérdése, amelynek elkészítéséhez szabadkai és szegedi színészek készítettek interjúkat szabadkaiakkal és szegediekkel. K iderült, hogy nem irritálnak bennünket a metróban előttünk öt teli bevásárlókocsival álló nagy hangú szerbek (dehogynem), kiderült, hogy szerintük mi zoknival horduk a szandált (égő, de igaz, habár inkább már múlt idő), kiderült, hogy a magyarok pesszimisták (igaz), a szerbek vendégszeretők és nagyhangúak (igaz), hogy a magyarok acsarkodnak (igaz). Ha verseny volt, mi kerültünk ki vesztesen. Tudtam, hogy nem ússzuk meg gyomros nélkül. Tudtam, hogy Urbán András és a színészei ezúttal is úgy odavágnak nekünk, hogy a fal adja a másikat. De azt nem tudtam, hogy szégyenkezni fogok. "Mészáros Gábor vagyok, a Vajdaságból jöttem, kissé kellemetlenül érzem magam. Tényleg nem tudom, mivel tudnálak titeket megsérteni". Hát, így indult, ilyen kedves-udvarias-lágyan. De aztán belejöttek. Mi meg rájöttünk és szembesültünk.
Szidjuk egymást, ócsároljuk a környezetünket, széthúzóak vagyunk, viszályt szítunk, nekünk semmi sem jó. Csak az a jó, ami mélymagyar. Olasz spagetti? Ugyan! A magyar liszt a legszebb liszt, mint a fehér galamb, olyan fehér. Mindezek egy zuhanó turulmadár árnyéka alatt hullanak ránk. Meg az is, hogy a magyar ember pöcse európa felé mutat, és hogy a magyar ember pöcse szuperbrend. Tényleg ennyire beképzeltek, ennyire lenézőek, ennyire mást nem tisztelőek lennénk? Nem vagyunk segítőkészek, lenézzük a vajdasági magyarokat, mocskolódunk, zsidózunk, cigányozunk, széthúzunk. Közben meg villogtatjuk magunkat európa felé. Ha már arra mutat a magyar ember pöcse. Hiába evezünk egy hajóban, egymás torkának ugrunk, szánalmas, ahogy viselkedünk. Nincs segítő kéz, amit kinyújtanánk, az önzés vezérel bennünket, a saját önös érdekünket tartjuk szem előtt. Átgázolunk mindenkin. Semmi nem fontos, csak a sajátunk. A miénk. A sajátmagyar. Bármi áron.
A szerbek ezt tartják rólunk:
mi ezt tartjuk a szerbekről:
a vajdasági magyarok ezt gondolják a szerbekről:
a szerbek ezt gondolják a vajdasági magyarokról:
a magyarországi magyarok így vélekednek a vajdasági magyarokról:
a vajdasági magyarok így vélekednek a magyarországi magyarokról:
sokkolóan szar. Nemde? A folytatást itt olvashatja.
Ágens Társulat (Budapest): nőInTime - R. W. Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című műve alapján
Nem ismerjük japánt. Ismerjük a szamurájokat, a kamikaze pilótákat, a szusit meg a gésákat. Mondod, hogy nagy fal, de az kínai. A gésákról filmen láttam, könyvben már olvastam, de valójában a valóságomnak nincs semmiféle viszonya hozzá. Multikulti ide, nyitott gondolkodás oda, a gésák világa mindig idegen és káprázatos volt számomra - bár nem vagyok elutasító, felfoghatatlan, hogy fiatal kis lányokat gésának ad a családjuk, és az adott társadalomban büszke arra, hogy lányuknak ezt az életet választották.
Ezt gondoltam, aztán utána olvastam.
A gésákat sokan kurtizánnak tartják, holott a gésa (geiko vagy geigi) jártas a japán művészetek előadásában, ismeri tradicionális zenét és táncokat, vagyis szórakoztató művész. Tény, hogy a gésák valóban a 17. század kurtizánjaiból lettek azok, akik: olyan nők, akik a szórakoztatás művészetét tökélyre feljesztették. Tény az is, hogy kezdetben a család döntése miatt vált valaki gésává, később viszont szabad akaratukból választották ez. Ki gondolná, hogy nem csak a hangszerek, a tánc, az ének lehet művészet, hanem maga a beszélgetés is?
A gésák rendkívüli műveltsége legendás, irodalomban, művészetekben egyaránt jártasak. Ágens mostani darabjában szokatlan, hogy az éneket kiváltja a próza, és a megszokott fekete ruhák helyett fehéret választott. A darab a gésalét szomorú búcsúztatója lehetne, de mégsem az: bár japánban a gésák száma mára jelentősen lecsökkent, még mindig, a 21. században is őrzik a japán tradíciókat. A folytatást itt olvashatja.
Titkos Társulat (Budapest): Kárpáti Péter: A Pitbull cselekedetei
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.