Nézzük a gyönyörű mosolyt, a karakteres, mégis finom vonásokat, a titkokat, fájdalmat, bölcsességet egyszerre sugárzó, Audrey Hepburn-i szemeket, és sajnáljuk akik ismertük, és sajnálhatják akik nem ismerték Roboz Zsuzsit, aki 2012. június 11-én londoni lakásában hunyt el.
Roboz Zsuzsi a Vígszínház legendás igazgatójának, Roboz Imrének a lánya volt. Roboz 1921-ben lett a Vígszínház és a Fővárosi Operettszínház igazgatója, 1926-tól 1939-ig a Vígszínház bérlőigazgatója volt. Szakértelme, vállalkozó szelleme révén a Vígszínház a legnehezebb gazdasági körülmények között is képes volt megőrizni európai színvonalát, igényes műsorát, páratlan társulatát.
Emellett Roboz a Budapesti Színigazgatók Szövetségének 1922-től alelnöke, 1931–1939 között elnöke volt. Az 1939-ben született, apja halálakor gyereklány Zsuzsi 1947-ben hagyta el az országot, s Angliába ment. 1954-ben szerzett diplomát a londoni Royal Academy of Arton, majd 1955–56 között Firenzében Pietro Annigoni irányításával képezte tovább magát. Egy évre rá elnyerte a Royal Academy művészeti díját. Festészettel, grafikával, szobrászattal egyaránt foglalkozott, festményei közül kiemelkedőek találóan jellemzett, realista portréi. Számos egyéni kiállítása volt, Londontól Budapesten át New Yorkig. Műveit több jelentős közgyűjtemény őrzi, a Szépművészeti Múzeum éppúgy, mint a londoni Tate Gallery.
„Zsuzsi portréi nem kicsinyítenek, nem nagyítanak, nem hízelegnek, és nem hazudnak. A művészetet és az igazságot szolgálják, idejétmúlt, tárgyilagos műalkotások a rohanás és álszentség korában.” – írta róla Norman Lebrecht. John Russell Taylor, a The Times kritikusa pedig azt írta: „Robozt nem sztár érdekli, hanem az ember. Hiszen a sztár is ember.” Talán ez lehet a titka Roboz Zsuzsi művészetének, amellyel a világ minden pontján hatni tud a közönségre.
Roboz Zsuzsi több évtizedes angliai tartózkodása után határozta el, hogy ellátogat szülővárosába, Budapestre, kifejezetten azért, hogy felkeresse édesapja egykori színházát, a Vígszínházat. Nyitott, varázslatos személyiségének, nagyvonalúságának köszönhetően hamar jó kapcsolat alakult ki közte és a színház igazgatósága között. Zsuzsi azt kérte, hogy a színház vezetősége és társulata ápolja Roboz Imre emlékét. Ezért már első látogatása előtt elküldte azt az általa készített portrét, amelyen édesapja a Vígszínházat ábrázoló kollázs előtt ül, s amely azóta is a Víg nagyjainak panthenonában látható. Zsuzsi egy alapítványt is létrehozott 1991-ben, amelynek lényeges pontja, hogy minden évben a társulat által titkosan megszavazott zsűri válassza ki az elmúlt évad legjobb színészi teljesítményét. A Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat bármely művészeti dolgozó elnyerheti, aki a színházi teljesítményén túl társadalmi szerepvállalásaival is erősíti a Vígszínház jó hírét. Az emlékdíj nyertese igen jelentős pénzdíjban is részesül, amelynek költségeit Roboz Zsuzsi állta. (Az utóbbi négy év díjazottjai Hegedűs D. Géza. Rajhona Ádám, Eszenyi Enikő és Fesztbaum Béla.) Halálával a díj anyagi hátterének további folytatását unokabátyja, Roboz Tamás vállalta.
Így remélhetőleg amíg színház az egész világ, Roboz Imre emléke nem halványul el a színházlátogatók szívében. S az általa alapított művészeti emlékdíjnak köszönhetően Zsuzsi emlékét is megőrzi az utókor.
Forrás: Vígszínház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.