50 éve ír színdarabokat Edward Bond

A birminghami Big Brum Színházi Nevelési Társulat talán a legtöbbször Bond darabot választó színház a világon. Idei évüket kimondottan Bond évnek szánják: a szerző munkásságának 50. évfordulója alkalmából tavasszal mutatták be A törött csésze (Broken Bowl), és ősszel fogják Az él (The Edge) c. darabjait, mindkettőt Chris Cooper, a társulat művészeti vezetőjnek rendezésében. A brit társulatnak is van mit ünnepelni: ők 30 éves jubileumukat tartják.

Az ünnpepség-sorozat 2012. július 10-14. közötti szakaszára meghívást kaptak az idén 20 éves Kerekasztal Színházi Nevelési Központ munkatársai.

A már elkészült előadás foglalkozás-részein közösen dolgoztunk angol munkatársaikkal. Különös szerencsének tartjuk, hogy részt vehettünk Edward Bond vezetésével Az él c. darab első próbáin, ahol a két társulat közösen kezdett hozzá a szöveg feltérképezéséhez – a mester vezetésével.

Az egyik legkülönösebb élmény Bonddal dolgozva, hogy saját szövegeire, az általa lejegyzett replikákra úgy tekint, mintha nem a fantázia szüleményei lennének, hanem valós, hús-vér emberek beszélgetéseit kihallgatva, csupán lejegyezte volna azokat.

2012_06_07_061a

A szerző meghívásunkra két évvel ezelőtt Magyarországon járt, ekkor tekintette meg a Katonában éppen futó darabját is.

A még ma is igen aktív drámaíró a színházi nevelés elkötelezett híve: számos gyerek- és ifjúsági darabot írt, többségét a Big Brumnak. Egyik előadását (Tizenegy trikó, rendezte Bethlenfalvy Ádám) a Kerekasztal is játszotta.

A Big Brum ősszel fesztivált tart a szerző tiszteletére.

Lipták Ildikó

színész-drámatanár

Kerekasztal Színházi Nevelési Központ

süti beállítások módosítása