Dilemmák és egyéni listák - A POSZT-válogatók összegeztek

A 2012-es POSZT válogatói Zappe László, Rockenbauer Zoltán, Lőrinc Katalin és Bicskei István a fesztivál után írtak összegzést a Színház című lapban arról, miként állt össze a versenyprogram, mit gondoltak az egyes előadásokról és közzétették 'saját listáikat' is. Lapszemle.

Zappe László így összegzett a POSZT után:

Krisztus és Barrabás

A POSZT történetének legkülönösebb válogatási időszakán vagyunk túl. Az elején a fesztiválnak nem volt művészeti vezetője, három válogató volt, szó nem esett a Magyar Teátrumi Társaság szerepéről az országos találkozó szervezésében, viszont érvényben volt a Magyar Színházi Társaság és a Színházi Kritikusok Céhe közötti megállapodás a válogatók személyéről. Időközben lett művészeti vezető, négyen válogattunk, a Teátrumi Társaság résztulajdonos lett a POSZT Kft.-ben, a jövő évi válogatásnál pedig a Kritikuscéhről már szó sem esik. Mindez semmire sem mentség, de sok mindent megmagyaráz.
 A problémák azonban már e változások előtt elkezdődtek. A Színházi Társaság vezetői és a Kritikuscéh nem egyformán vélekedett a válogatás nyilvánosságáról. Az utóbbi szerint a válogatásnak nem feltétele, hogy a kritikus felfüggessze tevékenységét, az előbbi viszont veszélyesnek tartotta, ha a válogatók egyike rendszeresen nyilvánosságra hozza véleményét. Én személyes okokból sem tartottam elképzelhetőnek, hogy egy évre szüneteltessem a kritikaírást, és elvileg is úgy gondolom, hogy sokkal szerencsésebb lenne, ha az egész válogatási folyamat a legteljesebb nyilvánosság előtt zajlana. A Kritikuscéh magává tette az álláspontomat, és végül a Színházi Társaság is elfogadta. (…) 

A válogatói és kritikusi tevékenység összeegyeztetése nem is okozott problémát egészen az eredményhirdetésig. Ekkor kiderült, hogy előzetes figyelmeztetésem nem volt oktalan, bár meghallgatásra nem talált. Pintér Béla csodálkozott el azon, hogy miután rajongó cikkben méltattam a Kaisers TV, Ungarnt, az mégsem került be a programba. Holott csak a legnyilvánvalóbb történt: válogatótársaim, akkor már hárman, leszavaztak. Mint ahogy, ellenkező előjellel, ez történt a vígszínházi Makrancos Kata esetében is, de ez valahogy senkinek sem szúrt szemet.
Ez azonban mindössze apró személyes kellemetlenség. A válogatási folyamatot sokkal súlyosabban befolyásolta a két színházi szervezet léte, illetve tisztázatlan viszonya. Márta István új művészeti vezetőként ragaszkodott a negyedik válogató beiktatásához, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Teátrumi Társaság szellemisége is valamiképpen képviselve legyen. Másik kérése az volt, hogy egy színháztól, illetve egy rendezőtől legfeljebb egy előadás szerepeljen a versenyprogramban. Ezt akkor a minőségelv jegyében visszautasítottuk. Én úgy fogalmaztam, hogy a minőségelven belül törekedjünk a legszélesebb merítésre. A végeredmény ismeretében nyilvánvaló, hogy ennek a fordítottja történt: a területi elv szinte észrevétlenül vette át a prioritást, így a főváros-vidék paritáson belül érvényesült a minőségi elv. Távolról és sántikáló hasonlattal a Krisztus-Barrabás-történet jut eszembe róla. (...)

Végül a saját tizennégyes listám a következő lenne: Yerma (Radnóti Színház), Tarelkin halála (Örkény Színház), Vízkereszt (Zsámbék - a kaposvári Mohácsi-osztály vizsgája), Dilettánsok (Katona József Színház), Vágyvillamos (Radnóti Színház), János király (Örkény Színház), Csárdáskirálynő (Székesfehérvár), A tanítónő (Nemzeti), A mi osztályunk (Katona József Színház, Kamra), Kaisers TV, Ungarn (Pintér Béla Társulat), Hedda Gabler (Kolozsvár), Éljen a szerelem! (Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka), Bányavirág (Marosvásárhely), Koccanás (Nyíregyháza).  A folytatást itt olvashatja.

Lőrinc Katalin szavaival:

Listáim

14: A filozófus (Katona József Színház/Gothár Péter); János király (Örkény István Színház/ Bagossy László); Csárdáskirálynő (székesfehérvári Vörösmarty Színház/ Mohácsi István és Mohácsi János); Nordost (Katona József Színház, Kamra/Forgács Péter); Karrier (debreceni Csokonai Színház/Andrzej Bubien´); Scapin, a szemfényvesztő (debreceni Csokonai Színház/Silviu Purcarete); Zarándokének (szombathelyi Weöres Sándor Színház/ Jeles András); Caligula (Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza/Szőcs Artúr); Bányavirág (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház/Sebestyén Aba); Makrancos Kata (Vígszínház/Varró Dániel-Gothár Péter); Szentivánéji álom (szombathelyi Weöres Sándor Színház/Mohácsi István és Mohácsi János); Rosencrantz és Guildenstern halott (Szputnyik Hajózási Társaság/Gigor Attila); Vágyvillamos (Radnóti Színház/Zsótér Sándor); Koccanás (nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház/Tasnádi Csaba).

(...)
A 2011. kora nyárra jellemző szakmapolitikai „hangulat", a vidéki kontra budapesti feszültségek okán nálam elsőbbséget kapott a hazai vidéki színházak szemlézése a határon túliakéval szemben. Rengeteget tapasztaltam országszerte, hogy a közönsége miként éli ott társadalmi eseményként a színházba járást. S mivel egy vidéki város színházának talán még inkább létkérdés, hogy megfeleljen közönségének, éppen ezért volt különös élmény, ha rizikót vállaltak egy-egy produkcióval: szokatlan időbe, térbe helyeztek ismert témát, vagy éppen rétegproblémát feszegettek. A folytatást itt olvashatja.

Rockenbauer Zoltán szavaival:

Dilemmák

Csak a kvalitás! - adtuk ki a válogatás egyetlen szempontját önmagunknak. Elszántak voltunk az objektivitásra. A minőséget persze nehéz definiálni - meg sem próbáltuk -, így már az is szubjektív, ki mit ért minőségen. E szabállyal valójában nem akartunk mást, mint kizárni a mérlegelésből a világnézeti, területi, szövetségi - egyszóval a színpadon kívüli - szempontokat. És igen, a függetlenek érdekében sem alkalmaztunk „pozitív diszkriminációt": bármennyire színvonalas volt is a Pintér Béla Társulat, a Maladype vagy a FÜGE egy-egy produkciója, a végső rostán a közös bölcsesség más előadásokat jobbnak ítélt. (A későbbiekre nézve megfontolandó lehet, hogy miként a „határon túliak" számára, úgy a „függetleneknek" is tartson fenn a POSZT versenyhelyet.) Úgy vélem hát, többé-kevésbé sikerült tartani magunkat az elhatározásunkhoz, ki-ki legjobb lelkiismerettel jelölte, amit a legjobbnak tartott, és így vérre menő viták nélkül sikerült a végső konszenzust is kialakítani. (...) 

Ennyi morfondírozás után, íme, a minden kötöttség nélküli listám a leginkább szeretett előadásokkal:

János király (Örkény István Színház)
Scapin, a szemfényvesztő (debreceni Csokonai Színház)
Makrancos Kata (Vígszínház)
A filozófus (Katona József Színház)
Protokoll (Radnóti Miklós Színház)
Pillantás a hídról (Örkény István Színház)

Nordost (Katona József Színház, Kamra)
Billy világa (Pesti Színház)
Tarelkin halála (Örkény István Színház)
Bánk bán (kecskeméti Katona József Színház)
Yerma (Radnóti Miklós Színház)
Trió (székesfehérvári Vörösmarty Színház)

Caligula (Kolozsvári Állami Magyar Színház)
Cseresznyéskert (Szabadkai Népszínház) A folytatást itt olvashatja.

Bicskei István Bütyök szavaival:

Válogatási jegyzetek

1. Sütő András: Káin és Ábel. Egri Gárdonyi Géza Színház, rendezte: Blaskó Balázs.

Az előadás üzenete fontos számomra. A hit, a testvéri szeretet az út, amely a felemelkedéshez vezet. Az előadás végén a kitisztult megfeszített képe adja meg a feleletet erre a kérdésre. A díszlet is csodálatos, és a színészi alakítások is jók.

2. Bessenyei György: A filozófus. Katona József Színház, rendezte: Gothár Péter.

Nagyon szellemes, kitűnő alakítások, pergő, az archaikus nyelvet példa értékűen használó előadás.

3. Jane Austen: Értelem és érzelem. Veszprémi Petőfi Színház, rendezte: Valló Péter.

Szellemesen megrendezett, romantikus előadás, remek színészi alakításokkal és rendhagyó színpadi képpel, mely igazi kihívás a játékra, de „filmszerű" játékvitelre is provokálja mind a rendezőt, mind a színészeket.

4. Molière: Scapin, a szemfényvesztő. Debreceni Csokonai Színház, rendezte: Silviu Purca˘rete.

Ritka színházi pillanat! Nagyszerű alakítások. Szellemes, mégis megrendítő előadás.

5. William Shakespeare - Varró Dániel: Makrancos Kata. Vígszínház, rendezte: Gothár Péter.

Merész, látványos, az új fordítás remek. Az emberi értékek degradált „szemétdombjából" épül, majd tisztul le az előadás.

6. William Shakespeare alapján írta Mohácsi István és Mohácsi János: Szentivánéji álom. Szombathelyi Weöres Sándor Színház, rendezte: Mohácsi János.

Mohácsi János kijelentette, hogy nem szereti a darabot, nyilván ezért is született meg az átirat. Egy momentumot ragadott ki a szövegből, amely meghatározza az előadást és annak hangulatát: az esőt. Amely esik, ha kell, ha nem, de mégsem tudja szürkévé és unalmassá tenni az előadást! Remek, nagyon szellemes színészi alakítások. A mai fülnek, a mai emberhez szól! A folytatást itt olvashatja.

Forrás: Színház