Galkó pillanatai, völgytúra és a múlt - Völgyhírek

Nuszbaum Tibor két írását olvashatják a Művészetek Völgye vasárnapi és hétfői pillanatairól, Papp Ervin pedig a múltba pillant.

A Galkó négy plusz egy pillanata - július 29.

Első pillanat
Álmos reggel a sajtóirodán. Balra papírdobozok, előttem monitor, jobbra pedig maga Galkó Balázs. Nyomtatni akar egy feliratfélét. A gép egy óvatlan pillanatban beviteli nyelvet vált, majd halk állapotközlés következik a helyzetről azon a hangon, amellyel József Attilát szokott szavalni egyébiránt. Mint kiderül a shift-ctrl billentyű-kombináció az orvosság a problémára. Ő már túl van a jógán, éber és friss, magam se jóga, sem éber, sem friss.

Második pillanat
Délután négy óra Taliándörögd, a lőtér. A következő megformálandó személyiség egy hintáslegény. Greznárék egy ősi körhintás család, az 1800-as évek közepe óta élik generációról generációra ezt a vándorlással járó, már-már nomád életmódot. 150 év, anno a törökök sem bírták tovább. Nem úgy Greznárék. 150 év, akárhogy is számoljuk minimálisan öt emberöltő. Soha nem adták fel a családi hagyományt, a legfiatalabb generáció sem teszi. 150 év már történelem. A különböző világégések során volt, hogy szó szerint el is égett minden, de mindig újraépítették magukat. Ezt Greznár Tóni, a jelenlegi családfő meséli. - A nagyapám a második világháború után elment búcsúkba, kért egy wc-ajtót, és már kész is volt a céllövölde. Az ötvenes évekre már körhintája volt, szinte egy mini-vidámparkkal.
Mára már nehéz eladni ezt a műfajt, Tóni viszont bevallja, hogy benne van a család vérében a vurstli, valami kötődése mindig lesz hozzá. Ha gondolkodnak is abban néha, hogy jó lenne pénzt is keresni, akkor valahogy eljutnak odáig, hogy az utazgatásos élet benne legyen. Eközben a Galkó két négy év körüli gyermeknek énekel, miközben a körhinta viszi őket körbe-körbe. Nem is sejthetik még, milyen exkluzív előadásban részesültek.

Harmadik pillanat
Azt az információt kapom, hogy a Galkó ötkor lesz egy másik Tóninál, a Katlan Tóniéknál, ahol majd pajzán népi verseket ad elő. A programfüzet viszont 6 órára teszi ezt. Nincs mit tenni, bringára pattanok és egyéni csúcsomat megközelítve, 13 perc alatt teszem meg a Dörögd-Kapolcs viszonylatot. Épp beesek ötre, Tóninál viszont nincs Galkó. Fél 6-kor sincs, sőt 6-kor és negyed 7-kor sem. Tóninál csak Tónit találom. - Tegnap itt volt kilenc körül Balázs, mikor a zenekar szünetet tartott, csinált egy olyan zseniális félórát, hogy mindenki gurult a nevetéstől. - mondja. Hát, egyfelől erről lecsúsztam, másfelől mi jellemezné leginkább a Völgyet, mint ez az eset, ez a báj. Mert mint tudjuk, az idő nem létezik csak akkor, ha hagyjuk kifolyni értelmetlenül. A Völgyben nincs kidobott idő.
Az az idő, végül nem veszett el, a Galkót megleltem a Kávézóban, ahol Törzsvendég volt. Performanszt tartott. Törzsvendégként beszélgetett törzsvendégekkel, ahogy jó kocsmatöltelékek. Többek között arról, hogy hova tűntek az igazi kocsmák az országból, és mivé foszlott a semmibe az igazi kocsmai beszélgetések semmihez sem fogható hangulata. Talált összefüggést azzal, hogy nem csak a kocsmában nem beszélgetnek egymással az emberek.

Negyedik pillanat
Este kilenc óra, a Kaláka Udvarban. Telt ház, sőt mondhatni inkább, hogy púpozott ház fogadott három férfit. Gryllus-koszorúban a Galkó, jobbra is egy, balra is. Tematikus József Attila estre gyűlt össze a sokadalom. Alázatos játék a szavakkal - ez történt. Dalt váltott vers, a verset próza. Nem József Attila próza, de hozzá méltó próza. Ezt követte a vers a dalban. Majd szinte suttogva egy prózavers. Szép, méltóságteljes produkció volt, nem is csoda, hogy a közönség lenyűgözve, szinte áhítattal figyelt. Figyelték az előadást, nem hallgatták. Jelentős különbség van a kettő között.

+ 1 pillanat
Ma reggel a sajtóirodában odafordultam a Galkóhoz:
- Te Balázs, egy mondattal foglald össze a tegnapi napod!
- Elmúlt.

Szerző: Nuszbaum Tibor

A kuglizótól a guglizókig - július 30.

Több helyütt is beszámoltunk róla, hogy a Helytörténeti Kalauz Stopposoknak c. könyvből idén végre konkrét túravezetések is megvalósultak. A könyv két atyja, Tóth G. Péter és Szabó Csaba egymás mondandóját kiegészítve, abból inspirációt kapva, néha egymást túlkiabálva, de élvezetes humorral fűszerezve árnyalják a Kapolcsról alkotott képét a velük túrázóknak.
A Völgy ideje alatt minden délelőtt háromnegyed 10-kor van a gyülekező a „bót" előtt. A választék bőséges, hisz téma akad rendesen. Malmok, patakok, kövek, dombok, házak, helyek és nem utolsósorban kocsmák. A ma délelőtti tematikus vezetésnek a tradicionális kocsmák bemutatása volt a feladata.
Hogy megértsük a kocsmák valódi szerepét a múlt tükrében, el kell mondani, hogy Kapolcs népe három vallásra tagozódott, amikor lakossága épp csúcsponton volt a maga 1600 lelkével (most 400 állandó lakos él a faluban). Voltak az evangélikusok, a katolikusok és a zsidók. Mind a három felekezetnek saját kocsmája volt. No, nem azért, mert az emberek napi szinten vallási hevületükben csak a sajátjaikkal mulatták az időt, hanem mert az egyházi szervezetnek meghatározó pénzforrást jelentett egy ivó üzemeltetése.
Elsőként a Cili néni melletti Királykő kocsmát látogattuk meg, ami az evangélistáké volt. Innen indult a zenészavató - kakasvágás beavatási szertartás, ahol is a 14-15 éves már kitanult cigányzenészek felnőtté váltak egy meglehetősen bizarr procedúra keretében. Aki a részletekre kíváncsi, azoknak a kocsma falán függ egy kis tabló a legutóbbi ilyenről. A Faluház volt a katolikus kocsma, ami a színjátszókört, a népdalkört és a tánciskolát fogadta be. Hogy teljes legyen a kép, a zsidó hitközség kocsmája a túlvégen a Weisszé volt, de sajnos az mára nem maradt meg épen. Helyette a Kuglizót tekintettük meg.

Nehéz leírni, hogy miért volt annyira élvezetes a túra. Részint, mert hiába jár az ember évek oda a Völgybe, az ilyen kis finomságok a Helytörténeti Kalauz Stopposoknak megjelenéséig rejtve maradtak a szélesebb nyilvánosság előtt. Másrészt Péter és Csaba külön-külön is hatalmas tárgyi tudással rendelkeznek, ami csak akkor válik értékké és nem marad öncélú, ha jó érzékkel fogja meg a mesélő a ténylegesen fontos részeket belőle. Az is sokat segít, ha lenyűgöző az eladásmód. Itt minden egyben volt.
Persze nem bírták ki, hogy ne sztorizgassanak. Megtudtuk, hogy a füredi után a kapolcsi toronyóra volt a második a régióban, és azt is, hogy a rá fordított összeg közel negyede borra ment el a nagy ünneplésben. Csaba elmesélte út közben az utolsó bakonyi betyár, Gyenge Jóska történetét. Meglepő módon igen későn, 1952-ben fogták el katonák bevonásával, de nem sokáig maradt börtönben, végül Londonban kötött ki. Ott elvett egy olasz lányt, és élete végéig nyúlszőr papucsokat készített.
Tóth G. Péter a kalandozás után elmondta a Völgyfutárnak, hogy a könyv, és a túrák is egy magasabb cél érdekében jöttek létre. Álma egy korszerű látogatóközpont létrehozása Kapolcson, ahol a falu értékeit méltón be lehetne mutatni tömörítve, akár egy kiállítás égisze alatt. A másik erős bástya lehetne egy ugyanerről szóló okostelefonos applikáció. Egy turisztikai látványosságok fejlesztéséről szóló pályázatban látja a reményt a megvalósításra, amit önkormányzatok, civil szervezetek adhatnak be viszonylag jó feltételekkel. Munkahelyteremtésre is lehetőség lenne, nagyon szeretné, ha nem csak a fesztivál alatt működne Kapolcs. Ehhez sok ember együttgondolkodására van szükség. - tette hozzá.

Szerző: Nuszbaum Tibor

Pillantás a múltba - archív - július 31.

Ma elkezdünk egy új sorozatot - miért csak ma jutott eszembe? No, mindegy. A Völgy facebook-oldalán ostromoljuk a 100.000-es "elértséget" - vannak, akik ezt ajkbiggyesztve olvassák (Csak ennyi?), de nekünk, völgybarátoknak megnyugtató e szám. A völgy éli a maga létét, formálja, alakítja magát, olyan mint a víz, keresi azt a nyugalmi helyzetet, amely a legjobb neki. Amelyre a Flowform-kutatások úgy utalnak, hogy a vízben a rend, a ritmus és a metamorfózis erői rejlenek. Amennyiben olyan hatás történik (a völgyben), amely ezzel az állapottal ellentmond, az kivettetik, és csak azok a törekvések maradnak életképesek, amely a völgy természetes állapotát erősítik. Persze az én ideám szerint itt jóval többről van szó, mint "völgy", itt olyan közösségekről és együttélésekről beszélünk, amelyek organikus közegként önformálódnak, általunk ismert (vagy nemismert), elfogadott (vagy nemelfogadott) törvényeknek engedelmeskedve.

Visszatérve a sorozatunkhoz: fotókkal elevenítek fel az időben már megtörtént, de az emlékeinkben még jelenlévő völgytörténéseket. Kezdjük a sort (randomszerűen) 1995-tel - Cseh Tamás és Márta Pista együtt zenélnek, völgyzenélnek...

Szerző: Papp Ervin

Forrás és fotók: muveszetekvolgye.hu