Hétfő este talán csak Koppány vezér, vagy a hasonló sorsa jutottak tudták volna megoldani, hogy este kilenckor négy helyszínen legyenek egyszerre. Hobo a Morrison kultuszt elevenítette fel, Snétberger a Palya Udvarban játszott, a Kobuciban végre Ferenczi Gyuri és a Rackajam is visszatért, míg Kalákáéknál a talányos nevű Lovasi és a Véletlen zenekar lépett fel. Nem volt könnyű döntés, de hosszas megfontolás után az utóbbira esett a választás. Lovasi András mesélt - a Völgyblogger jelenti.
Mit mondjak, igen jól sikerült. A koncert után legalább öt teljesen különböző ízlésű és alaptermészetű emberrel beszéltem, akiknek viszont azonos volt a lelkesedése. A „zseniálistól", a „ha az ember otthon vegytiszta körülmények között elképzeli a Völgyet, akkor az pont ilyen, minden szempontból"-ig jöttek a gondolatok. A műsor tematikája nem volt bonyolult: a zenészek előadtak két-három megzenésített Lackfi verset, majd János olvasott fel lírát önnönmagától, majd ismét dalok. A szövegek önmagukban és zenével kiteljesedve is nagyon ültek. Meg lehet kockáztatni, hogy a 22. Művészetek Völgye egyik csúcspontját élhették át a résztvevők.
Nem véletlen hát, hogy még a beállás és a koncert közben szűk időben gyorsan meg is kérdeztük Lovasi Bandit a mikéntekről.
- Ez a költő és rocksztár találkozása, vagy a költő és költőé?
- Nem szeretem önmeghatározni magam, egyáltalán nem tartom fontosnak ezeket a jelzőket. Lackfi nagyon jól csinálja, amit csinál. Erre a fajta, én csak úgy hívom irodalmi stand-up-ra nagyon nagy szüksége van az irodalmi életnek, és kicsit neki is, nagyon helyesen. A zenekar sajnos ritkán tud koncertet adni, mert mindegyik tag igen elfoglalt, mindenfelé játszunk, játszanak. Az elején úgy határoztuk meg önmagunk alapvetését, ha egy évben öt koncertnél többet adunk, akkor feloszlatjuk a zenekart.
- Őrült tempóban élsz, nyáron fesztiválról fesztiválra jársz. Van energiád érezni köztük a különbséget?
- Hogyne, három kedvenc fesztiválom van: a Völgy, az Ördögkatlan és a saját fesztem, a Fishing on Orfű. Ezek emberközeliek, pont ezért szeretem őket. Míg kisebbek voltak a gyerekeim, volt, hogy több napot is eltöltöttünk Kapolcson, tehát alaposan ismerem a hangulatát. Zenészként is jobb úgy játszani, ha nem hallatszik be még három színpad dübörgése. Alapvetően a fesztiválozás hosszútávú jövőjét is ebben látom. Ha egy fesztiválnak van aurája, különleges a környezete, vagy bármely más okból emelkedetté teszi a jelenlévők perceit, akkor olyan nagy baj nem lehet vele később sem.
- Gyakorlatilag meghatároztál egy nemzedéket. Látod-e már, hogy mi fogja meghatározni a következőét?
- Ami aztán vissza is üt már mostanra - neveti el magát. - Nehéz kérdés, a zene iparággá vált. Az ezzel foglalkozó médiumok létérdeke, hogy folyamatosan kitermelje magából azokat a termékeket, zenét, ami majd segít nekik kiszolgálni a reklámozóik érdekeit. De nem lehetetlen: most talán a Quimby a legnépszerűbb zenekar, pedig ők sem a megfelelésükről híresek. Az, hogy milyen irányba megy a dolog, vagy lesz-e forradalmi megújulás még nem látni, de remélem, azért vagyunk még páran, akik magunk is tudunk adni.
Szerző: Nuszbaum Tibor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.