Ami a számok mögött van - Thealter gyorsértékelő

7 nap alatt 15 helyszínen 8 ország 23 alkotócsoportja mutatkozott be a 22. szegedi nemzetközi színházi fesztiválon. Több mint 60 eseményt kínáltak a látogatóknak: a színházi előadások mellett 3 kiállítással, könyv- és lapbemutatókkal, ingyenes szabadtéri és szakmai programokkal, koncerttel várták az érdeklődőket. Martinkovics Katalin, a MASZK Egyesület alelnökének és gazdasági vezetőjének gyorsértékelője.

A találkozó programjában 8 ősbemutató szerepelt, melyek közül 5 csak Szegeden volt látható, a fesztivál ideje alatt. 6 olyan produkciót is kínáltunk – határon túli magyar és külföldi alkotók tolmácsolásában – amellyel Magyarországon csak itt találkozhatott a szakmabeli és a laikus közönség. A fesztivál lebonyolításában 24 önkéntes volt a segítségünkre.

Az idén megújult THEALTER FESZT egyik legfontosabb kitűzött célja volt, hogy a közönséget minél nagyobb számban szólítsa meg. Annak ellenére azonban, hogy erős és érdekes programot állítottunk össze az idei fesztiválra is, és a jegyárainkat sem emeltük évek óta, nem lehettünk biztosak benne, hogy a fesztivál ilyen egyértelmű közönségsiker lesz az idén. Sosem könnyed, nyári szórakozást ajánlunk, és egy olyan korban, ahol az internet révén gyakorlatilag azonnal bejön az egész világ a lakásba, nem könnyű újdonságot, vonzó érdekességet kínálni a közönségnek, főleg úgy, ha ragaszkodni akarunk a minőséghez is. A körülmények is egyre nehezebbek: a független színházi alkotók mellett az elvonások egyre inkább a kőszínházakat is érintik. De nem csak a kulturális területen dolgozók munka- és életkörülményei romlottak, az emberek többsége nehézségekkel küszködik, így még inkább megfontolják, mire költenek. Enni, az adósságokat törleszteni, lakást fenntartani ugyanis muszáj, így leghamarabb a pihenésre, az egészségügyre, meg a kultúrára fordított kiadásainkat csökkentjük, ahogy az állam is. A pénzügyi nehézségek és az emberek ebből fakadó fáradtsága és fásultsága is oka, hogy mostanság a legnépszerűbb, legrangosabb színházak is megérzik ezeket a problémákat, ezért is különösen fontos, hogy ilyen sokan választottak minket az elmúlt héten.

Megnyitó

Közel háromezren váltottak jegyet a fesztivál előadásaira, ami 70 százalékkal több, mint tavaly. A jegybevétel kétszerese a 2011-esnek, ez a fesztivál költségvetésének 8-10 százalékát jelenti. Naponta átlagosan másfélszer annyi ember ült be az előadásokra, mint az elmúlt évben. De csak a jegyvásárlókat tartjuk számon – tehát a több mint 60 programból 26 látogatottságát – azaz ebben sem a szabadtéri programok, sem a kiállítások, a koncert és az egyéb ingyenes események nézőszáma nincs benne.

Ahogyan az várható volt, a legnépszerűbb program Pintér Béla és Társulatának két előadása volt, mindkétszer zsúfolásig megtelt a Kisszínház. Sokan voltak a TÁP Színház–Katona József Színház előadásán, a Kosztolányi Dezső Színház–MASZK Egyesület közös produkcióin, a szlovén Via Negativa, a bolgár Ivo Dimcsev, valamint Tanya Kabarova és Yael Karavan bemutatóján is. Különösen figyelemre méltó a magas nézőszám, ha figyelembe vesszük, hogy a 26 fizetős produkció egyharmada 50 fős vagy kisebb terekben zajlott. Gyakorlatilag minden előadás telt házas volt, tehát a nézők kíváncsisága és lendülete a fesztivál végéig kitartott.

Pintér Béla Társulat - Kaisers TV, Ungarn

Újra nyilvánvalóvá vált, hogy erős, nyitott, érdeklődő és kitartó a törzsközönségünk, amely velünk együtt kész a megújulásra – néhány először velünk fesztiválozó fővárosi kollégát meg is lepett, hogy itt van közönsége a függetleneknek. Ez ugyanis egyáltalán nem jellemző még a vidéki nagyvárosokban sem, ott sem, ahol van kőszínházi kínálat és ott sem, ahol nincs. Ehhez kellett az elmúlt húsz év következetes munkája, a THEALTER fesztiválok nyári kínálata, annak ellenére is, hogy Szegednek nagyon színes színházi múltja van, melynek része volt a kiemelkedő színvonalú egyetemi színjátszás, később a pezsgő alternatív vagy független színházi élet is, és amelyben manapság is jól megfér a Nemzeti, a Szabadtéri, a bábszínház és a független alkotócsoportok, az operafesztivál és a THEALTER. Erre a kínálatra a város büszke lehet, hiszen ez egyedülálló Magyarországon. De nem csak szegediek járnak a programjainkra: vannak visszatérő vendégeink például Győrből, Miskolcról és persze a fővárosból is. A fesztivál megújításával, a programok összeállításával, a jegyárak alacsonyan tartásával célunk volt, hogy megtartsuk azokat, akiket már megnyertünk a színháznak az elmúlt két évtized alatt, és hogy megszólítsuk azokat is, akik még nem találkoztak ezekkel az alkotókkal, ezekkel az előadásokkal, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Mondhatnánk azt is, hogy minket törvény kötelez, hogy bizonyítsuk a terület létjogosultságát, ennek pedig egyik elsődleges fokmérője a közönség érdeklődése.

Transzparens Csoport: Jövőképtelen

Természetesen a mi helyzetünk is romlott az elmúlt években, így pénzügyi szempontból is fontos, hogy minél többeket tudjunk elcsábítani. De legalább ilyen fontos a színház közösségformáló ereje a színpadon, a színpad mögött és a nézőtéren is. Az előadásokon nagyon sokféle, más-más korosztályokhoz tartozó, sok mindenben különböző ember ült, akik egy-egy előadás, vagy az egy hétig tartó fesztivál idejére közösséget alkottak: a játszók segítségével nem arra figyeltek, amiben különböznek, hanem azokon a dolgokon kacagtak, vagy gondolkodtak el, amik mindannyiunk életében közösek. Erre az időre kiszakadtak a hétköznapokból, egy ünnep részesei lettek, kis időre talán megkönnyebbültek, és erre egyre nagyobb szüksége van mindannyiunknak.

Ehhez persze a jó, érdekes előadásokon kívül egy felkészült, ugyanakkor rugalmas stáb is kell, és itt ez is adott. A fesztivál előkészítésében és lebonyolításában nagyon sokan dolgoztak, idén is mindenki kiváló munkát végzett. A velünk dolgozó színházi szakemberek és az önkéntes segítőkből álló fiatal csapatunk még az utolsó napon is teljes odaadással és precízen megoldott minden felmerülő problémát – a hálás közönség mellett ennek is köszönhető, hogy az első ízben ide látogató külföldi alkotók is mindig örömmel gondolnak vissza a szegedi fellépésekre és szívesen jönnek újra, illetve ajánlják más fesztiválokon kollégáik figyelmébe a szegedi találkozót.

A mi feladatunk, hogy – meghatározó pénzügyi korlátainkat tudomásul véve – megtaláljuk és ide hozzuk azokat az előadásokat, amelyeket érdekesnek találunk, és amelyekről úgy gondoljuk, a közönséget is érdekelni fogják, valamint hogy lehetőséget és teret adjunk a már befutott, egyértelműen sikerre ítélt alkotók mellett a fiataloknak, a pályakezdőknek is. Hiszen ahogy más művészeti ágaknál, vagy a kőszínházaknál, a függetleneknél is megvan a mindenkori mainstream, akiket a közönség, a szakma és a kritikusok egyként ünnepelnek. Azonban ez a fesztivál mindig is a kísérletezés terepe is volt, ezt az egyensúlyt szeretnénk megtartani a jövőben is, akkor is, ha nem minden kísérlet egyértelmű közönség- vagy szakmai siker. Fontos, hogy a fesztiválnak saját, ide készülő, itt bemutatott produkciói is legyenek, és úgy gondoljuk, az is kifejezetten jót tesz a szakmai és a közönséggel való párbeszédnek, és tanulságos lehet a magyar alkotóknak is, ha a hazai színházi életben szokatlan munkamódszerrel létrehozott, színpadi megvalósításában provokatív, a nézőtéren ülőket megosztó előadásokat is bemutatunk. Különösen fontosnak tartjuk ezeket a válogatási szempontokat most, amikor egy-egy előadás létrahozása, fenntartása, egyáltalán, az alkotókedv megőrzése sokkal nagyobb erőfeszítést igényel az alkotóktól – bízva abban, hogy Szegeden továbbra is kíváncsi és értő közönséget találnak. És szeretnénk még inkább „belakni” Szegedet: nem csak a különleges, már elkészült előadásoknak keresve meg a megfelelő, egyszeri alkalomra színházzá alakított tereket, hanem – a közel évtizede tartó Csillag Börtönbeli vendégszereplések és az idei helyspecifikus projekt célkitűzéseit is szem előtt tartva – egyre inkább „helybe” is vinni az előadásokat, közvetlenül is megszólítva kisebb-nagyobb közösségeket.

Via Negativa: Szégyen

Ez a fesztivál, és vele együtt a független terület ismét bebizonyította, hogy van létjogosultsága, hogy képes a megújulásra, és azt is, hogy a színházi terület „gyorsreagálású hadteste”. Nem véletlen, és a teljes színházi szakma számára jelzés értékű, hogy a legnagyobb érdeklődést azok a hazai előadások keltették, amelyek – humorral, iróniával elviselhetővé téve – de mégis csak arról beszéltek, arra reflektáltak pontosan és élesen fogalmazva, ami a hétköznapokon körülvesz minket. A jelek szerint a nézőtéren helyet foglalók nem hibátlan, gondtalan emberfeletti embereket, nem egy álomvilágot vagy valamiféle idillt szeretnének látni, hanem arra vágynak, hogy megszólítsák őket, hogy arról beszéljenek a színpadon, ami őket is foglalkoztatja – legyen az Pintér Béla vagy Urbán András és csapata, akiket már jól ismernek és szeretnek, vagy bátor, fiatal, most bemutatkozó társulatok, mint a kaposvári k2 Színház, vagy a budapesti Transzparens Csoport. És nagyon várták és szerették a nézők azokat az előadásokat is, ahol éppen ellenkezőleg: semmi más dolguk nem volt, mint belefeledkezni az élménybe, rácsodálkozni, mi mindenre képes egy táncos teste, egy előadó hangja.

Azt reméljük, hogy a közönségünk „éhes” maradt, hiszen nem csak nyáron, egy hétre koncentráltan adunk lehetőséget az ünnepi együttlétre, a közösségi eseményekre: tavasszal és ősszel is ugyanilyen jó és fontos előadásokat mutatunk be a Régi Zsinagógában, csaknem húsz éve. Az érdeklődés fenntartása és felkeltése, további nézők megnyerése elsődleges feladatunk.

Ez a fesztivál sokak szerint arra is rámutatott, hogy a függetlenek kiirthatatlanok, ha igazán tehetségesek, elég nekik a jó téma a kiváló előadások létrehozásához, mondhatni teher alatt nő a pálma. Csakhogy azok, akik ebben a pillanatban ennek a területnek – és ezzel együtt a magyar színházi életnek – emblematikus szereplői – alkotók, intézmények és események – hosszú éveket, évtizedeket dolgoztak keményen, hivatásszerűen és elhivatottan azon, hogy csapatot, szakmai kapcsolati hálót építsenek, hogy ide érjenek, és mindezt nem légüres térben, hanem a szűkre szabott pénzügyi lehetőségek ellenére sokszínű független szcénában gyökerezve. Egyszerűbben szólva: egy sokszereplős független színházi környezetből emelkedtek ki, visszahatnak arra, és persze ebből a tevékenységből élnek. Ebből élnének, ezzel szeretnének foglalkozni, ebben szeretnének fejlődni. A következő 1-2 év választ fog adni arra is, hogy az utóbbi évek történései – a pénzügyi elvonások, a törvényi és pályázati háttér átrendeződése, a megnövekedett adminisztratív terhek, a színházi szakma szétzilálódása stb. – középtávon milyen hatást gyakorolnak a független területre. Még nem eldöntött kérdés, hogy a változások elsősorban megtermékenyítőleg hatottak-e, rugalmasabbá, ellenállóbbá, frissebbé tették-e a terület szereplőit, hogy sikerül-e újabb és újabb forrásokat bevonni a finanszírozásba – vagy 1-2 kivételt erősítő szabályként funkcionáló alkotócsoport és többé-kevésbé átalakuló intézmény, esemény kivételével ellehetetlenül a terület. Ezekre a kérdésekre a válasz, amennyiben lesz még THEALTER FESZT, nyilvánvalóan meg fog jelenni a fesztiválon.

KDSZ-MASZK: Passport Szeged

Ez a fesztivál persze az idén sem volt tökéletes, hiszen sok-sok elméleti és gyakorlati problémát, dilemmát is felvetett az előkészítés során és menet közben is, amit a szervezőknek meg kell válaszolniuk a jövőre vonatkozóan, és amelyeknek egy része nem, vagy nem elsősorban financiális hátterű kérdés. Ezeket a problémákat azonban szerencsére sem az ide érkező fellépők, sem a közönség nemigen érzékelte. De nem volt ez a fesztivál tökéletes abból a szempontból sem, hogy nem elégíthette ki mindenki igényeit, nem felelhetett meg (és nem is akart megfelelni) mindenki ízlésének, előfordult, hogy 1-1 előadást másképp értékelt a szakma és a közönség, 1-1 előadó vagy produkció nem váltotta be az előzetesen hozzá fűzött nézői reményeket. Ezek teljesen természetes velejárói a kultúrafogyasztásnak, következetesen felvállalt ismertetőjegyei a találkozónak. A szakmai beszélgetések egyik nagy tanulsága éppen az, hogy milyen nagy szükség van a párbeszédre a résztvevők – a vendéglátók, az alkotók, a közönség és a kritikusok között –-, mert borzasztóan keveset tudunk egymásról, és más-más nézőpontból látjuk másképp ugyanazt a kérdést. És az is jól érzékelhető, hogy mindegyik fesztiválszegmensben – a színpadon, a nézőtéren, a kritikusok és a szervezők között is – szükség van a fiatalokra, a fesztivál 22 éve alatt felnőtt következő nemzedékre, friss látásmódjukra, markáns véleményükre. Fontos feladatunk, hogy még inkább teret adjunk nekik, hogy segítsük őket a megjelenésben ott is, ahol még alig-alig képviseltetik magukat.

A közönség

És nem volt tökéletes ez a fesztivál abból a szempontból sem, hogy idén sem volt itt mindenki, akit szívesen láttunk volna a fellépők vagy a szakmai résztvevők között, nem valósult meg minden program, amit szívesen kínáltunk volna. Ez 22 éve velejárója a kiszámíthatatlan financiális háttérnek, amit ideig-óráig (22 évig…) sikerült ugyan így-úgy áthidalni, de mindannyiszor megnehezítette vagy teljességgel lehetetlenné tette a legalább középtávú tervezést és építkezést, ami pedig elengedhetetlen lenne a fesztivál fejlődése, az elmúlt két évtizedben kialakult szakmai kapcsolatrendszer minél teljesebb és minél hasznosabb kiaknázása, az együttműködések, koprodukciók, a még erőteljesebb nemzetközi jelenlét szempontjából. Ez a probléma minden évben hiányérzetet keltett a szervezőkben, de ami még fontosabb: kisebb-nagyobb, elsősorban anyagi áldozatot követelt mind a fellépőktől, mind a szervezésben és a lebonyolításban résztvevőktől, ami (még) hosszabb távon tarthatatlan. Csupán szerelemből független színházat és a független színházi fesztivált sem lehet csinálni.

Továbbra is dolgozunk érte az év 51 hetében, és bízunk benne, hogy a fesztivál a következő években még inkább kiteljesedhet, a közönség és a szakma részére is még több és többféle helyszínt, programot, lehetőséget kínálhat. Ez nem kizárólag, de elsősorban pénzügyi kérdés, hiszen tervekben, elképzelésekben, arra érdemes hazai, határon túli és külföldi fellépőkben és megszólítható közönségben, hazai és nemzetközi érdeklődésben, szervezői tapasztalatban egyelőre a nehézségek ellenére nincs hiány. Ígérni azonban csak azt tudjuk, hogy továbbra is mindent megteszünk, hogy legalább az eddigi, szűkre szabott kereteink megmaradjanak, és azokat a lehető legteljesebben kitöltsük, ahogyan eddig.

Szeged évtizedek óta részese a regionális és a nemzetközi színházi életnek – ezt kevés magyar város mondhatja el magáról. Ennek a jelenlétnek meghatározó alkotóeleme a THEALTER fesztivál, amely a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, megjelenési lehetősége, találkozási pontja a közönséggel – amely idén is igennel szavazott a függetlenekre Szegeden.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik részt vettek az idei fesztivál előkészítésében és lebonyolításában, fellépőinknek, partnereinknek, támogatóinknak, és természetesen a közönségünknek: köszönjük!

 Martinkovics Katalin

a MASZK Egyesület alelnöke

gazdasági vezető