Erősen álmodni - Villáminterjú Pintér Bélával

Pintér Bélával, az Ördögkatlan Fesztivál egyik díszvendégével beszélgetett Simonyi Anett Hedvig.

Az évadzárás után ti is turnéra, fesztiválozni indultatok. Más felkészültséget, felkészülést követel meg tőletek egy-egy új közeg, ahova ékeztek?

Pintér Béla: Különbség csak technikai szempontból lehet. A színésznek ugyanazt kell nyújtania mindenhol, mint „otthon”. Nem mondom, előfordul, hogy rossz az akusztika egy-egy helyszínen és olyankor jobban „meg kell nyomni” az előadást, de összességében nem lehet különbség egy Szkénés, és egy vidéki fellépés között. Mindig kérdés, hogy új közegben hogyan működik majd a darab... Volt olyan közönségünk, aki a színpadról sötét, mozdíthatatlan és érzéketlen tömbnek tűnt, és volt olyan közönségünk, aki ragyogó érzékenységgel visszasugározta az energiát a színpadra. Azt, hogy épp melyikkel találkozunk, nem lehet kiszámítani.

      

Ha egy hétköznapi embert megkérdeznénk, mit jelent számára egy fesztiválon részt venni, nagy valószínűséggel azt válaszolná: kikapcsolódást, a hétköznapok hátrahagyását. Nektek mit jelent?

Pintér Béla: A fesztivál-közönség hangulata általában felfokozottabb, hiszen egyik előadásról, koncertről szédül a másikra. Valamiféle „művészeti részegség”-ben van, és mint a részeg ember általában, könnyebben nevet, könnyebben sír. Ha van elnyerhető díj a fesztiválon, természetesen az a cél, hogy a miénk legyen. Ha nincs díj, akkor marad a jól sikerült előadás öröme és a sóhaj: „De jó! Itt is milyen jól működött!”.

Természetes, hogy a társulatok minél szélesebb körben szeretnének megmutatkozni. A ti honlapotokon elérhető alapszabályzatban ez a cél külön pontot kapott. Ennek mi az oka? 

Pintér Béla: Annak idején, 200 küröl, amikor az alapszabályzatunk megfogalmazódott, magától értetődő volt, hogy utazunk az országban. Egyre-másra kaptuk a vidéki felkéréseket, mivel a művelődési házaknak volt erre pénze, illetve akkortájt a vidéki színházigazgatók rendszeresen visszahívtak bennünket egy-egy vendégjátékra. Például Bodolay Géza Kecskemétre, Csizmadia Tibor Egerbe vagy éppen Mohácsi János Kaposvárra. (Mohácsi természetesen nem igazgatói minőségében.) Mostanára megváltozott a helyzet a művelődési házak anyagi kondíciója és a színházigazgatók személyét illetően is. Jelen pillanatban sajnos csak vágyálomként szerepel az alapszabályzatunkban ez a pont.

A vidéki létről több előadásotokban is szó esik....

Pintér Béla: Pesten születtem, de a szüleim vidékiek, ezért gyerekkoromban sokat jártam vidéken, a nagyszülőknél. Azt hiszem a vidéki élet elsősorban ezért jelenik meg sokszor az előadásainkban. No meg a mai napig fontos számomra a népzene. Amikor a népzene színpadi alkalmazásának lehetőségeit kerestem, szintén a vidék tűnt a legadekvátabb közegnek.

Kaisers_TV_Ungarn_-_Thurczy_Szabolcs_Pintr_Bla_fot_Duds_ErnKaisers TV, Ungarn - Thuróczy Szabolcs és Pintér Béla (Fotó: Dudás Ernő)

Lassan egy évvel a VI-os kategóriára vonatkozó törvénymódosítás után, hogy látod a társulatod helyzetét? 

Pintér Béla: 2010-ben hetven milliót kaptunk az éves működésünkre, ma harmincötöt. Egy ekkora hiányt nem lehet „kiügyeskedni”. Összességében elmondható, hogy az előző kormány pénzt adott a Társulatnak, a jelenlegi pedig témát. Mindkettőre nagy szükség van.

Az Ördögkatlan mottója egy Hundertwasser idézet: "Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha több ember álmodik egyszerre, az a valóság kezdete". Mi a véleménye erről?

Pintér Béla: Tökéletesen egyetértek ezzel a költői gondolattal, és még annyit tennék hozzá, hogy ha egy ember álmodik valamit nagyon erősen, akkor előbb-utóbb az is valóság lesz.

Hol találkozhatun még a társulattal a nyár folyamán? Van-e még felkérésük?

Pintér Béla: Kapolcs sajnos visszalépett a felkéréstől, az Ördögkatlan után Svájcban és Hollandiában játsszuk a Szutykot, nyár végén pedig a Vidor Fesztiválon lépünk fel a Kaisers TV, Ungarn-nal.

***

Az interjú készítése után derült fény arra, hogy a Pintér Béla és Társulata nemcsak a nyári fellépések miatt elfoglalt: készül az új darab, a bemutatót szeptember végére várhatja a nagyérdemű. Az Ördögkatlan Fesztiválra 2x2 előadással, a Szutyokkal és a Kaisers TV, Ungarn-nal érkeznek.

(A kaposvári Csiky Gergely Színház az EMMI által kiírt mobilitás pályázaton nemrég pályázott a Pintér Béla Társulat kaposvári vendégjátékára… - a szerk.)

Szerző: Simonyi Anett Hedvig

süti beállítások módosítása