'Kalaf párbajra hívja a sorsot' - interjú Rubens Pelizzarival

Rubens Pelizzari neves olasz tenor énekes, számos európai operaház és a Veronai Aréna állandó vendégművésze. A Budapesti Nyári Fesztivál meghívásából először lép fel Magyarországon: augusztus 10-én 12-én Puccini Turandot című „látvány-operájában” Kalaf szerepét énekli a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Hogyan találkozott először Kalaf szerepével, milyen volt a debütálása?

 - A múlt évben énekeltem először, Németországban, Wiesbadenben. De részleteket adtam elő a műből már korábban is, különböző fellépéseken, gálákon, többek között a híres Nessun Dorma áriát.

Mik voltak az első benyomásai a szereppel kapcsolatban?

- Egy meglehetősen összetett szerepről beszélünk, amely egyben igazi kihívás is, gyönyörű feladat egy hőstenornak, igazi öröm énekelni. Vannak ugyanis olyan darabok, amelyekbe az ember szinte belefeszül, mégsem okoznak igazi élvezetet sem a közönségnek, sem az énekesnek, hiányzik belőlük a megjelenítő erő, az átélhető, népszerű dallamok. Itt viszont minden megtalálható együtt, összekapcsolódik a néző és az előadó öröme, élménye.

Az Ön számára melyek Kalaf szerepének legfontosabb jellemzői, hogyan írná le a közte és Turandot között lévő kapcsolatot?

- Először is itt egy meséről van szó, míg Puccini legtöbb operája viszonylag reális környezetben játszódik (a Tosca, a Pillangókisasszony), valósághű eseményeket dolgoz fel, legalábbis a történetnek mindig van valamilyen valóságalapja. Itt azonban egy mitikus történetről beszélhetünk, egy ugyancsak különös szerelmi viszonyról. Kalaf valójában akkor esik szerelembe, amikor meglátja Perzsia hercegének fejét, illetve szembesül Turandot halálos szenvedélyének áldozataival. Ekkor ragadja magával a veszély, a „mindent vagy semmit” lehetősége, elvarázsolja a végzet, amely megtestesül Turandot drámai személyiségében: a halál folyamatos jelenléte. Kalaf párbajra hívja a sorsot, igazi hősi karakter, aki egy nőért, egy nő szerelmének elnyeréséért a végzettel, a halállal játszik.

A Nessun Dorma az operairodalom egyik legismertebb tenoráriája. Lehet-e még újat hozzátenni az interpretációhoz? Hogyan lehet személyessé tenni az előadásmódot?

- Egy rendkívül népszerű áriáról beszélünk, a közönség egyik kedvencéről. Puccini, amikor ezt az áriát írta, utat talált az emberek szívéhez. Hangjegyeivel a lélek legmélyebb rezdüléseit is megszólaltatja, szinte minden belső mozgásra, motívumra „rezonál”. Miközben éneklés közben természetesen betartunk minden zenei előírást, ritmust, modalitást, arra is van mód, hogy megtaláljuk a személyes árnyalatainkat, valós kapcsolatot teremtsünk a közönséggel, a hallgatósággal.

Most dolgozik első ízben Magyarországon? Van-e valamilyen tapasztalata már magyar művészeket, énekeseket illetően?

- Sajnos mostanáig nem volt semmilyen személyes kapcsolatom Magyarországgal, a magyar zenei élettel. A karrierem során – mely egyébként nem túl hosszú, 10-15 éves múltra nyúlik vissza – nem volt alkalmam magyarokkal dolgozni, de kíváncsian várom az első találkozást, az első tapasztalatokat.

A mostani Turandot előadásnak az a különlegessége, hogy félszcenírozott produkció lesz – jelent ez valamilyen különleges aspektust vagy nehézséget az előadó számára?

- Más úgy elénekelni egy operát, ha az előadót a teljes színházi előadás segíti, és minden együtt van, díszlet, kosztümök, színpadi akciók. Koncertszerűen elénekelni valamit, sokkal kevesebb mozgással, egyértelműen az előadásmódra, az egyes zeneszámokra, az énekes személyiségére, az „opera lelkére” irányítja a figyelmet, és még jobban érvényre juttatja a zene dramaturgiáját, a dallamok szépségét, kifejezőerejét.

Ön a világ számos híres operaházában énekelt már, melyiket vallja művészi értelemben otthonának?

- Talán leginkább a veronai aréna az én művészi értelemben vett otthonom. Nemcsak azért, mert különleges épület, híres előadások színhelye, hanem mert gyerekként sokat jártam oda édesapámmal operákat nézni, nyolc-tízévesen, igen nagy élmény volt. Számomra ott énekelni valóban olyan, mint egy álom megkoronázása. Sok nagyszerű helyen, híres operaházakban felléphettem már, de most is az Aréna a legfontosabb számomra.

Rubens Pelizzari Kalaf szerepében a wiesbadeni operában

Melyik szereppel kezdődött a pályafutása?

- A Nabucco Ismaeljét énekeltem először, azt követte a Tosca, a Pillangókisasszony, majd a Trubadúr Manricója, és így tovább. Egyelőre körülbelül öt-hat főszerepből áll a repertoárom, elsősorban Puccini, Verdi műveit éneklem.

Ön, ha lehet így mondani, kivételes kapcsolatot ápol Puccini műveivel, hőseivel. Mit mondana róluk néhány szóban?

- Puccini talán az első a klasszikus operairodalomban, aki mind a zenei ábrázolásmódot, mind librettóit tekintve ragaszkodik a valósághű ábrázolásmódhoz, a való életből vett történetekhez (a Turandot ebből a szempontból kivétel). Mintegy hidat teremt a tradicionális operafelfogás és a huszadik századi modern opera között. Zenéjében, műveiben nincsenek megszakítások, közjátékok, a cselekmény természetesen áramlik egyik fázisból a másikba. Én különösen szeretek Puccinit énekelni, mivel ragyogó áriákat, duetteket írt a tenorok és szopránok számára. Tele vannak érzelemmel, az éneklés során különösen széles skálát, nagy utat járhatunk be.

Tervezi-e a közeljövőben repertoárja bővítését, esetleg, hogy a kortárs opera felé fordul?

- Bár különlegesnek és zseniálisnak tartom a kortárs komolyzenét, azt hiszem, nem igazán az én profilom. Nagyon izgat viszont Wagner művészete, szeretném megtalálni azt a Wagner-operát, amely megfelel az alkatomnak, és újat tudnék benne nyújtani. Wagner köztudomásúlag nehéz falat, zeneileg is, nyelvében is (gondolok itt a kiejtésre, a technikára, a speciális megvalósítási formákra) – nagyon izgalmas lenne találkozni vele. Azon kívül Verdi, Puccini is tartogat még számos új szerepet, kihívást, nem beszélve az olyan általam még fel nem térképezett területekről, mint pl. Massenet csodálatos művei. Folyamatosan igyekszem újat tanulni, szélesíteni a repertoáromat.

A Turandot után milyen új feladatok következnek, hogy alakul az idény további része?

- A budapesti Turandot után egy Aidát éneklek majd Németországban, majd visszatérek Olaszországba, északra, Toscát énekelni.

Novemberben pedig újra találkozik majd Kalaf szerepével, mégpedig Zubin Mehta irányítása alatt. Lehet már valamit tudni erről a produkcióról?

- Még csak most kezdjük majd a próbákat, egyelőre nem sokat tudok mondani a koncepcióról, csupán remélem, hogy hagyományos felfogású rendezés lesz – szeretem a klasszikus, tradicionális produkciókat. Firenzében kezdjük majd a próbákat, utána pedig japán turnéra visszük az előadást, ahol egy meglehetősen nagy befogadóképességű létesítményben lépünk fel.

Jut-e ideje a pihenésre?

- Épp most vagyok túl egy kéthetes vakáción. Nyilván lesz még egy-két szabadnapom, de hála istennek, sok munkám van, még karácsonykor is lesz fellépésem. De télen is szoktam pihenni, februárban például biztos tartok majd egy is szünetet.

Az olimpia első hetében járunk. Érdeklik a játékok, követi a versenyeket?

- Igen, szeretem a sportot, megvan a maga varázsa, szépsége. Meg talán van egy kis hasonlóság a mi munkánk és a sportolóké között. Mi ugyan nem versenyzünk a szó szoros értelmében, de minden egyes újabb alkalom, minden egyes színpadra lépés egy újabb megmérettetés, egy újabb kihívás. Vizsgázunk a közönség, a partnereink, önmagunk előtt, számot adunk erőnlétünkről, tudásunkról, felkészültségünkről. Mindig igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból, élményt adni a közönségnek, a kollégáinknak és önmagunknak is.

Signor Pelizzari, köszönöm az interjút. Sok sikert, és szeretettel várjuk Magyarországon!

Szerző: Sediánszky Nóra

Forrás és fotók: szabadter.hu