"Két szerelmem van" - Keller János mesélt

Színházról és családról, olvasásról és nyaralásról mesélt a Vörösmarty Színház színésze, Keller János.

Javában tombol a nyár, te még mindig itt vagy a színházban. Játszol-dolgozol.
Valójában ez nem teher, hanem öröm. Nagyon szeretem a családomat és a barátaimat, imádok velük lenni, szórakozni és nyaralni, de nem bírnám ki, ha három hónapon keresztül nem léphetnék színpadra. Fontos a harmóniámhoz és a lelki békémhez az, hogy a két szerelmem, a munkám és a családom egyensúlyban legyen – nyáron is.
A Nyári Színház A dzsungel könyve bemutatójával indult, amelyet egy nagyon intenzív próbafolyamat előzött meg. Hogy bírtad a tempót?
Épp a próbafolyamat alatt gondolkodtam el azon, hogy bizonyos darabok visszaköszönnek az életemben. A Mágnás Miskában Baracs mérnök szerepét kétszer játszottam el, A csárdáskirálynőben hajdanán Edvint, ebben az évadban pedig Bónit alakítottam. A dzsungel könyvében 12 évvel ezelőtt Veszprémben Mauglit játszottam, amely hatalmas kihívás volt számomra. Akárcsak a mostani előadás: fizikailag elég megterhelő a mozgás, a gyors váltások. Csizmadia Gergővel ugyanazt a koreográfiát kellett megtanulnunk, mint a táncosoknak: iszonyatos erőfeszítés és nagy kondi kellett hozzá. Rovó Tamás koreográfus-asszisztens nagyon sokat segített.

A dzsungel könyvét a Két összeillő ember követte. Eredetileg a Pelikán Udvarra terveztük az előadást, aztán az időjárás közbeszólt. Milyen volt nagyszínpadon játszani?
A Pelikán Kamaraszínházban volt az előadás bemutatója, aztán a veszprémi vendégjátékon nagyszínpadra kerültünk – óriási kihívás volt, de sikerrel vettük a próbát. Majd a szabadtéri előadásra készültünk, ami szintén kihívások elé állított – volna. Végül az időjárás miatt (vagy a sors akarta így?) behoztuk a Két összeillő embert a nagyszínpadra. Ez a terem legalább kétszer akkora, mint a veszprémi. Előadás előtt maratoni próbát tartottunk, Telihay Péter rendező segített ebben a térben elhelyezni az előadást, hasznos instrukciókat adott ahhoz, hogyan kell színészileg megoldani, hogy az intim jelenetek ne sérüljenek, mégis hiteles legyen a történet. A nagyszínpad más intenzitást, színészi eszközöket kíván. De arra törekedtünk, hogy megőrizzük az előadás érzékenységét. Hála istennek, azt mondhatom, óriási siker volt.
Ahogy mondtad, nincsen nyár színház nélkül, de gondolom, a pihenésre is szánsz időt. Milyen terveid vannak a nyárra?
A Nyári Színház alatt is volt Váradi Eszter Sárával néhány fellépésünk, augusztusban is lesz néhány. De természetesen a pihenés, a nyaralásra elengedhetetlen. Pár évvel ezelőtt voltunk Görögországban, Marci fiam akkor látta először a tengert. Azóta eltelt pár év, és szeretnénk neki újra megmutatni a világ egy másik pontját. A feleségem a VeszprémFest egyik főszervezője volt, neki is sokáig tartott a munka. Kicsit elcsúsztunk a szervezéssel, elég nehéz július végén megtervezni a nyaralást, de reménykedünk, hogy összejön. Mindenképpen elmegyünk a családommal pihenni, amelyből erőt meríthetek a következő évadra.

Mi az, ami kikapcsol, szórakoztat? Természetesen nem csak nyáron.
Az olvasás. Nem tudom úgy elképzelni a napomat, hogy ne kerüljön a kezembe valami olvasnivaló. Nem csak fajsúlyos, mély gondolatokkal teli könyvekre gondolok, hanem egyáltalán: egy könyv. Vannak ezek a különböző kis elektronikus ketyerék, amelyeken olvasni lehet – számomra ez nem az igazi. A könyv az legyen könyv. Imádom az illatát is! A családom és a barátaim is tudják, hogy a könyvnek örülök a legjobban, így mindig van, amit kézbe vegyek.
Milyen könyvet ajánlanál a nézőknek?
Olyan könyveket, amelyek összetettebbek, több oldalról megvilágítják a történéseket, a lelket és a szellemet egyaránt táplálják. A kollégákkal is rendszeresen megbeszéljük az olvasmányainkat. Izgalmas élmény volt az életünkben, amikor Bakonyi Csillával és Gulyás Hermann Sándorral elolvastuk A nap szerelmese – Aranyecset című Munkácsy-életrajzot. Mindenkit lehengerelt. Megtudtuk, hogy Győrben Munkácsy-kiállítás van: beültünk az autóba, és közösen éltük meg a csodálatos élményt. Mindenkinek ajánlanám a Puccini életéről szóló, Bohémek és pillangók című könyvet. Elolvasása után egyébként egészen más füllel hallgattam a Puccini operákat. Egy-egy ilyen könyv után gazdagabbnak érzem magam. Az olvasás mellett a zene is létszükséglet számomra. Nincs kifejezetten egy stílus, amelyért rajongok, inkább hangulatfüggő. A szakmámból adódóan szeretem a musicaleket, operetteket, de imádom operát is. Amikor lazítani, álmodozni szeretnék, valami nyugtató zenét hallgatok, ha tombolni vágyom, Queent teszek be. A fiamnak is mindig azt mondom: könyvben, zenében, színházban egyaránt az a fontos, hogy az ember valami értéket kapjon. És tudja is megfogalmazni azt, amit kapott.

Mi volt számodra a legemlékezetesebb a 2011/2012-es évadban?
Két nagy találkozást említenék. Mohácsi János, A csárdáskirálynő rendezője egészen elképesztő szakember, és ezzel együtt ember is. Nagyon pontosan tudta, mit kell mondania nekem ahhoz, hogy színészileg azt csináljam, amit látni szeretne. Váradi Eszter Sárával az évek során sok szubrett-táncoskomikus szerepet játszottunk már el. Nagy öröm és kihívás volt, hogy egészen más megközelítésben, értelmezésben kellett megformálnunk Stázit és Bónit. Szakmailag és emberileg is gazdagabb lettem a próbafolyamat alatt. A másik meghatározó találkozás maga a Két összeillő ember: Telihay Péter rendezővel szintén először dolgoztam. Olyan hármas egység alakult ki köztünk Eszterrel és Péterrel, amely egészen fájdalmas, tanulságos, meghatározó élménnyé tette a próbafolyamatot, az előadást. Nagy esemény és boldogság volt ebben az évadban, hogy Aranyalma-díjas lettem, amelyet nagyon köszönök a közönségnek!

Szerző: Kádár Kata / vorosmartyszinhaz.hu, Színház.hu