A kolozsvári színésznő, aki nemrég a POSZT-on járt az Andrei Serban rendezte Hedda Gablerrel, nemcsak prózai előadásokban, de mozgásszínházban is szerepel. Otthonosan érzi magát a bőrében is – legalábbis ez sugárzik róla. Ő hogyan látja ezt? - erre a kérdésre kereste a választ a hamlet.ro, a Színház.hu tartalmi partnere.
Diákok: Kézdivásárhelyen születtél. Ott is nőttél fel?
Györgyjakab Enikő: Nem. Csak annyit a családom vadregényes történetéből, hogy a szüleim nagyon sokat költöztek. Édesanyám nem bízott a sugásfürdői orvosban, ezért megkérte édesapámat, hogy vigye be Kézdire szülni. Hát, ennyi az én kapcsolatom Kézdivásárhellyel. (nevet) 1986-ban kerültünk Szentgyörgyre. Négyéves koromtól ott éltem. Így szentgyörgyi vagyok...
Miért lettél színésznő?
Györgyjakab Enikő: Mindig nevetek, amikor megkérdezik, hogy: miért lettél színésznő? Mit mondjak? Már kicsi koromban eldöntöttem? Mindig is tudtam, hogy az leszek? (Érdekes, édesanyám azt mondta egyszer, hogy: tudod-e, hogy háromévesen azt mondtad, színésznő leszel? Még az is lehet hát, hogy tudtam.) Különben Salamon András, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum egyik nagyszerű magyartanára hatására történt. Amikor én bekerültem az Osonó diákszínjátszókörbe, akkor ő még ott volt. Akkor alakult át az Osonó. Azt hiszem, az ő hatására lettem színésznő. Ő olyan módon kezelte a drámát, hogy minden más eltörpült mellette.
A színészeten kívül más nem is foglalkoztatott?
Györgyjakab Enikő: De igen. Filozófián tanultam két évet. Az volt, hogy Szentgyörgyön láttam az ottani színészek életstílusát; nincs családjuk, állandóan turnéznak, s én úgy döntöttem tizennyolc évesen, hogy nem akarok színész lenni. De a filozófia igazából csak azért volt, mert akkor jól tanultam, érdekelt a filozófia, a világgal kapcsolatos kérdések. A barátnőm viszont épp akkor színin volt, állandóan mesélt, hogy ilyen vagány, s olyan vagány, én meg ültem a könyv mellett... Kész. Következő évben már felvételiztem én is a színire.
Melyik képzés volt jobb: a színi vagy a filozófia?
Györgyjakab Enikő: Nem tudom, de a színi volt az érdekesebb... Párhuzamosan szerettem volna végezni mind a kettőt, de annyira lefoglalt a színi, hogy egyszerűen nem jutott idő olvasni. Filozófia vizsgákon hatosokat-heteseket kaptam, és nagyon szégyelltem. Nem akartam, hogy azt gondolják, én ennyire buta vagyok.
Párhuzamosan dolgozol a kolozsvári színháznál, valamint a szentgyörgyi M-Studiónál, ezeken felül még filmezel is...
Györgyjakab Enikő: Jaj... ha tudnád, mennyi van még...
... hogy lehet ezt mind összehozni?
Györgyjakab Enikő: A próbaidőszakot nehéz egyeztetni, de össze lehet hozni, ha egy produkcióból kimaradok Kolozsváron. Ezeken kívül vannak még terveim – például a mesterin egy gyerekelőadást kezdtem el készíteni.
A sok műfajban sokféle rendezővel kell együttműködnöd. Mennyire függ a teljesítményed attól, aki irányít?
Györgyjakab Enikő: Nagyon jó kapcsolatnak kell lennie rendező és színész között. Pontosabban az nagyszerű, ha jó kapcsolat van. Például az Othello próbafolyamatát imádtam. Nagyon szeretek Mihai Măniuţiuval dolgozni. Csinálsz valami hülyeséget, s azt mondja: lasă, nu e bine, lasă, facem altceva. Ennyi. Van olyan rendező, aki cinikus és ironikus lesz, ha nem találod a megoldást. Akkor nagyon nehéz dolgozni, mert meg kell védened magad az iróniájától. Ellenfelek lesztek, holott bajtársaknak kellene lennetek.
A munkatársak visszajelzése szintén ilyen fontos?
Györgyjakab Enikő: Igen. Nagyon fontos, hogy a próbafolyamatban a kolléga ne kritizálja, amit csinálsz. Egyetlen kívétel van ez alól: ha segítő szándékkal teszi. Persze, van úgy, hogy kipróbálod ötször, és nem megy, aztán együtt azt mondjátok, hogy másképp kellene. De van olyan próbafolyamat is – egyszerűen őrület az ilyen –, hogy a rendező kér valamit, bejössz a színpadra, megcsinálod, s látod, hogy a kolléga húzza az orrát. Pfú, meg tudnád ölni olyankor. (nevet)
Van-e olyan szerepkör, amit jobban kedvelsz, vagy épp az a kihívás, ha különböznek a feladataid?
Györgyjakab Enikő: Mindegyik szerep nehéz. Ha valamit nagyon könnyen megcsinálsz, akkor tuti, hogy nem lesz jó. Azért nem lesz jó, mert első kézből hozod a megoldásokat. Van olyan szerep, amire könnyebb ráhangolódni. Ha a személyiségemhez közelebb áll, sokmindent használok az életemből, tapasztalataimból. Ahol nincsenek ilyenek, azokért még inkább meg kell küzdeni.
Most, a Tökéletes menyegzőben egy hozzám hasonló korú fiatal nőt játszom, akinek elképesztően fontos, hogy férjhez fog menni, és hogy ő is queen for a day legyen. Azt kérte a rendező, hogy az összes szereplő felületesen gondolkodjon. Inkább csak csevegnek, „jár a szájuk”. Felszínesebb karaktert kell megformálnom. Ez komédia, és nekem nagy kihívás komédiát csinálni. Drámát sokkal könnyebb. Komédiában alig játszottam. Ilyen a Dundo..., a Windsori víg nők, az Othello... na jó, az Othellónk mondjuk inkább tragikomédia.
Hogyan viszonyulsz a negatív szerepekhez?
Györgyjakab Enikő: Igazából rendezői döntés, hogy negatív-e egy figura vagy sem. Szerintem nincsenek valóban negatív figurák. Elvileg a Három nővérben Natasa egy negatív figura, de igazából csak ellenpólus. Azért vagyunk hajlamosak negatívnak tekinteni őt, mert mint nézők a három nővérrel szimpatizálunk. Színészként semmiképp sem lehet róla negatív véleményem, mert az azt jelenti, hogy nem értem meg az indítékait, nem értem az ő működését, tehát nem is tudom megformálni. Meg kell találni a különbségeket és hasonlóságokat a szerep és közted, és vállalni kell a közös tulajdonságokat. A harmadik felvonásban van egy jelenet, amikor Natasa teljesen kiakad. Én ott jöttem rá, hogy hú, biza van, amikor én ilyen vagyok. Hogy ezt használjam, ahhoz bátorság kell. Azért nehéz, mert magamról is beszélek a szereplőn keresztül.
Szerintem emberek vannak. S ha a rendező eléggé okos, látja, hogy emberek vannak a darabban, nem negatív és pozitív szereplők.
A Ványa bácsi bemutatója 2007-ben volt, és még most, 2012-ben is műsoron van. Ugyanúgy játszod-e a szereped ennyi év után?
Györgyjakab Enikő: A bemutató óta eltelt öt év. Ezalatt én megcsináltam kb. tizenöt szerepet. Azok tapasztalata összegyűlt, és az is belekerült... Ezek közül nagyon nagy változást hozott a Hedda Gabler. Másodszor dolgoztam Şerbannal. Jelenában még bizonytalan voltam, Theában már nem. Ha éjszaka felköltenek, akkor is meg tudom csinálni, felkészülés nélkül. Ettől eltekintve persze készülök rá, csak sokkal nagyobb biztonságban vagyok.
Sokat számít, hogy a színésznek hány olyan előadása van, amelyben szó szerint szembe kell néznie a közönséggel. A Heddában van egy jelenet, amikor Thea bevallja, hogy elhagyta a férjét. A próbákon és az első előadásokon be voltam zárva, és egyszer csak megláttam, hogy mindenhol ott vannak a nézők, s csak kicsit kell a fejemet erre is, arra is forgatnom közben, hogy ne zárjak ki senkit a játékból.
Hogyha több olyan szereped van, amikor kontaktusban vagy a nézőkkel, és nemcsak elfogadod, hogy ott ülnek valahol a nézőtéren, hanem szembe kell nézned a dologgal, az megedz. Ezt megszokod és megerősít. Rájössz, hogy nem kell félni tőlük. Ez kicsit olyan, mint a bakik – jaj, nehogy eltévesszem a szöveget –, és egyszer eltéveszted, de rájössz, hogy ki tudod javítani, s onnantól nem félsz már annyira.
Más stúdióban játszani. A stúdióban kevésbé lehet hazudni. Ha a stúdióban szipogsz, de nem sírsz, akkor azt mondják: jaj, na... Ám ha a nagyszínpadon sírsz , de nem szipogsz, akkor megkérdezik, hogy: most mit csinál? Egyik sem könnyebb, mint a másik, csak más.
Megmarad benned egy szerep akkor is, ha sokáig nem játszod?
Györgyjakab Enikő: Ha több hónapig nem játszunk egy előadást, feltétlenül szükséges a felújítópróba. Mozgáselőadásnál pl. megnézzük a felvételt, mivel nincs szövegkönyv. Mindig változik a szerep, nem ugyanazt kell megcsinálni. Sok színt tudsz megváltoztatni. Szeretem elővenni régi előadásainkat, szeretem újra felfedezni őket.
Hogy viszonyul a rendező a felújítópróbákhoz?
Györgyjakab Enikő: Van olyan rendező, aki eljön felújítani, végignézi a próbát, aztán megnézi az előadást, megtapsol, és ennyi. Ezzel nem segített semmit. Van viszont olyan rendező is, aki dolgozik a felújítópróbákon. Szembesül azzal, hogy a színészek már teljesen mást játszanak, és helyrepofozza az előadást. Te meg hálás vagy, hogy megint helyén van a darab. Attól függ, melyik rendező mennyire igényes.
Te viszont ugyancsak igényes színész vagy... Fogadjuk, hogy minden idődet felemészti a színház.
Györgyjakab Enikő: Eltaláltad. De sokszor magamnak csinálom a sok munkát, szükségem van rá. Azért pihenek is... A nyolc órát kialszom. A fáradtság nagyon befolyásolja a színészi teljesítményt. Tompa nem szereti, ha fáradtan megyünk be próbálni; mi sem szeretjük, hogy ő ezt gondolja, de igaza van. Úgy tudom csinálni ezt az egészet, hogy magánéletem nincs. (nevet)
És nem is akarsz?
Györgyjakab Enikő: Jaj, de, nagyon szeretnék. (nevet)
Akkor fel kell adnod valamit?
Györgyjakab Enikő: Gondolom. Talán. Nem tudom. Biztos.
A beszélgetést a kolozsvári BBTE másodéves színháztudomány szakos diákjai készítették.
Lejegyezte, szerkesztette: Hover Annamária
Fotók: Sütő Zsolt
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.