Történelmi kavalkád Székesfehérváron

Élőképes krónikával, délutáni gyermekprogramokkal és esti felvonulással indult szombaton Székesfehérváron a Történelmi kavalkád négy héten át tartó programsorozata.

- Három évvel ezelőtt azért indítottuk útjára a Történelmi kavalkádot, hogy az augusztus 20-hoz kapcsolódó időszakban ne csak a Királyi Napok Néptáncfesztivál, hanem a város történelmére épülő más jellegű színes programok is Fehérvárra vonzzák a turistákat - emelte ki Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármester az alkalomból, hogy holnap útjára indul az idei Történelmi kavalkád. 
Állandó programelemként péntekenként délután, szombatonként délelőtt és délután, valamint vasárnaponként délelőtt is látható lesz a fiatalok és gyermekes családok által nagyon kedvelt zenés-képes idegenvezetés, az Élő Képes Krónika a Szabad Színház lendületes előadásában, a Zombori Zenekar kíséretével. Az eredeti "történelmi díszletek" között mind a városlakók, mind pedig a turisták számára élményt nyújtó lovagi bemutatók, gólyalábasok, énekmondók, régi és újkori zenét játszó muzsikosok tűnnek majd fel.

kavalkad

F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője és Nagy Judit, a Szabad Színház vezetője kiemelte, újdonság lesz a Szabad Színház előadásában a Béla király című történelmi dráma, amelyet augusztus 5-én és 14-én, a Városháza udvarán tekinthetnek meg az érdeklődők. A család minden tagja számára ajánlott az újdonságnak számító múzeumszínház. A Fekete Sas Patikamúzeumban vasárnap látható a Csodapatika meseelőadás.

Az augusztus 4-i nyitónapon a Zombori Zenekar, 11-én a Duola Együttes, 18-án a magyar népdalokat éneklő Hungarikum Együttes, míg az utolsó hétvégén, augusztus 25-én a Witch Együttes lép fel. A szombatonkénti programelemek között láthatóak lesznek az I. András Király Lovagrend, a Magyar Királyi Kardforgatók, a Csőszi Hagyományőrzők, a Székesfehérvári Szabad Királyi Lovagok Egyesületének lovagjainak, a Fehérvári Huszár Egyesület lovasainak, valamint a Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület bemutatói is.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap

süti beállítások módosítása