Augusztus 7-én hunyt el Cseh Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, akire a hétfői napon a Szigeten és a Nemzeti Táncszínházban is megemlékeznek.
A Nemzeti Táncszínházban, a Karmelita udvarban is megemlékeznek:
"Cseh Tamás arcai - Keresztül az életen - a hatvanas évektől..."
A Cseh Tamás Archívum munkatársai a Dalok és szerzőik történetét, Bereményi Gézával való találkozását, az előzményeket, az alkotótársakat, és a pálya fordulópontjait a mintegy nyolcvan perces filmösszeállításban kéziratok, képek és audiovizuális dokumentumok segítségével kísérlik meg, - ha töredékesen is - felmutatni. A műfaj barátainak alkalom lesz a találkozásra, augusztus 6-dikán, 21 órakor, a Budai Várban.
A Sziget 0. napján koncerttel idézik Cseh Tamást:
A Csík Zenekar Cseh Tamás-estjén közreműködik Kovács Kati, Bródy János, Ferenczi György, Hobo (Földes László), Kiss Tibor, Lovasi András, Presser Gábor és Szörényi Levente.
A Csík Zenekar ad háromórás koncertet hétfő este, a 20. Sziget fesztivál mínusz egyedik napján este nyolc órától. Előtte 18 órakor a fesztivál KultúrZónájának Porondszínházában Születtem Magyarországon címmel Cseh Tamás-emlékestet tartanak.
A Csík Zenekar Daloskönyv elnevezésű koncertjén a többi közt a magyar könnyűzene néhány emlékezetes, illetve kevésbé ismert számának népzenei feldolgozása lesz hallható nyolc rangos zenész, Kovács Kati, Bródy János, Ferenczi György, Hobo (Földes László), Kiss Tibor, Lovasi András, Presser Gábor és Szörényi Levente közreműködésében.
A Csík Zenekar koncertje előtt a Porondszínházban Születtem Magyarországon címmel Cseh Tamás-emlékest lesz látható. Az eredetileg a Thália Színházban bemutatott produkció rendezője Bereményi Géza, a zenei rendező Hrutka Róbert, közreműködik Udvaros Dorottya, Für Anikó, Cserhalmi György, Tompos Kátya, Holecskó Orsolya, Nagy Péter, Szegezdi Róbert és Kálloy Molnár Péter.
Cseh Tamásról saját szavaival:
Bárka Színház, Budapest. Dalok időrendben, Cseh Tamás „összes”. Telt ház. Hangulat. Siker. Tapsvihar. Ráadás. (Utóbbi többször is!)
...Aztán büfé, nagyfröccs, diktafon és egy cigaretta - Sándor András interjújából.
- Hányszor mentél ma vissza a színpadra?
- Nem emlékszem... Mindig a vége a legnehezebb. Akkora ugyanis már mindent kiadtál magadból, megszűnik a figyelem, ott már csak boldogság, meg amolyan lelkiismeret-furdalás van, hogy mit csináltam rosszul. Kavarognak bennem a kérdések. De csomó kérdés!
- Mi történik, amikor két visszatapsolás között lejössz a színpadról?
- A színpad háta mögé megyek, ahol mindig vár valaki, aki megsimogatja a vállam. Találkozom ott hátul valakivel – ebben a színházban Lovass Ágival –, aki még akkor is, ha nem szárnyalt úgy a dolog, mond egy emberi szót. Olyan ez, mint az agár, amikor lefutja a távot... Gőzölsz és azt se tudod mi van! Ő sietett, hogy vissza kell menni, erre én összefüggéstelenül beszélek, hogy „tényleg vissza”, majd kimegyek, s mikor ott vagyok a színpadon, megint érzem a szeretetet. Ennél a '72-es összeállításnál, az Arthur Rimbaudnál nálam véget ér a műsor, nekem onnan sem kötelességem, sem szívem nincs már. Érdekes módon a meghajlás soha nem ment nekem a harminc év alatt.
- Nem is akartad megtanulni?
- Nem, tudniillik én nem vagyok hajlongó. Amikor színházhoz kerültem, láttam, hogyan csinálják a színészkollégák. Várták a tapsot. Nem is értettem a kifejezést, hogy „még van benne taps”. Akkor kell ugyanis kimenni, amikor lanyhul a taps. Hát én akkor megyek, amikor kizavarnak... Gátlásos vagyok, nem tudok a tapssal mit kezdeni!
- Nem igazán értelek. Pillanatnyilag ez az egyetlen(!) olyan produkció itt a színházban, ami állandóan telt házakat produkál. Mi lenne akkor, ha nem lennének ennyien kíváncsiak rád?
- Abban az esetben már nem énekelnék, ez egyértelmű. Ha az ember egyszer megszagolja - mint a róka messziről -, hogy esetleg nem érdekes, akkor onnantól a világon nem érdemes fellépni sehol. Nem a Bárkában, sehol!
- Egyáltalán volt már részed kudarcban?
- Nem. Mélyponton sem voltam. De ezért legalább küzdöttem. Az egész életemet erre áldoztam. Nem szórakozásból kezdtem énekelni. Én igenis akartam ezeket a dalokat énekelni, mert fontosak voltak. Így már talán érthető, miért nem érzem a tapsot a végén. Csak a dolgomat tettem… Akármennyire is szeretném, nem tudom úgy lereagálni, hogy érezzék/lássák, nagyon boldog vagyok.
- Belül…
- Igen, ott belül. De nem tudom kimutatni, nincs mozdulatom. Nem akarok kitalálni, sem eltanulni senkitől semmit! Az előbb kudarcról kérdeztél, eszembe jutott valami. Két dolog volt konkrétan, a várost is tudom, a helyet is. Miskolc, illetve Debrecen. Utóbbi városban volt például 500 egyetemista, köztük két duhaj... Tulajdonképpen nem is kudarc volt, hanem az ilyen rossz helyzetekkel nem lehet mit kezdeni.
- A kötődés mennyire játszik fontos szerepet életedben?
- Nagyon is! Szeretek tartozni emberekhez, sőt csapathoz is jó kötődni. Most biztosan nagyon férfiasan hangozna, ha azt mondanám, jó egyedül, de valójában nagyon szar. Nem tudom, miként lehet ezt egy interjúban leírni.
- Nagyon egyszerűen, életszagúan!
- De én nem szeretek csúnyán beszélni! Viszont ha más szót keresek, akkor is csak azt tudom mondani, hogy pocsék érzés! Mert jó tartozni valakihez!
Forrás: Színház.hu, MTI, Nemzeti Táncszínház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.