Eltemették a Játékszínt - "Itt csokoládétortát lehetett kapni"

2012. július 30-án hétfőn 17 órakor a pesti Teréz körút 48.-ban színészek, rendezők, színházi dolgozók s a színigazgató jelenlétében eltemették a Játékszínt. Élt 100 évet. A Népszava beszámolóját és Szulák Andrea Facebook-bejegyzését szemléztük.

A Játékszín Facebook oldaláról:

Búcsú a színháztól, ahol csokoládétortát lehetett kapni:

A lap arról számolt be, hogy a torra a színészek, a színházi dolgozók s a rendezők maguk hívták meg magukat, hozták a kellékeket, az ételt, az italt, ami ezúttal mind valódi volt.

“A színházaknak - nyilatkozta Gálvölgyi János- mindig is jogukban állt a repertoárból egy-egy darabot levenni, de hogy egy színházat vegyenek le a műsorról, az szokatlan. Ön nem tudhatja, mert fiatalabb nálam, hogy itt, ahol most ülünk, 1968-ban még a Kamara Varieté működött, és én színpadra először itt léptem. Azt értse meg, hogy még egy darab levétele is borzasztó szomorúság. A közönség valószínűleg nem tudja, hogy ilyenkor mi, színészek, eltemetjük a darabot. Előadás-temetést tartunk. De egy színháznak a temetését megélni! Látja, mindenki hozott valamit. Olyan megható, hogy otthon sütöttek-főztek, mi mosolyogva beszélgetünk, s közben nagyon-nagyon fáj a lelkünk. És ha innen kimegyünk, akkor azt utoljára tesszük. (…)Azt is felrótták az igazgatónak, Balázsovits Lajosnak, hogy a Játékszín bulvár. Igen, ez egy borzasz-tóan fölháborító színház volt, mert hogy a közönséget akarta jó értelemben kiszolgálni. De hát a színháznak ez a dolga. Hiába tukmálnék én magára bélszínt, ha ön csokoládét akar. Ebben a színházban ezt, csokoládétortát lehetett kapni” – fogalmazott Gálvölgyi János.

"Drága barátaim, ma egy korszak lezárult az életemben - írta Szulák Andrea a Facebook-oldalán. - Egy gyönyörű, sikerekkel, szeretettel, hittel teli korszak.(...) Higgyétek el, drága barátaim, nem magamért fáj most rettenetesen a szívem. Nekem még van elég munícióm..., hiszem, amíg Isten és a fizikumom engedi, majd énekelek nektek, de mi lesz azokkal a barátaimmal, akik pici gyerekkel, nyomasztó bankhitellel, esetleg a nyugdíj határán, politikai megerősítés nélkül, pusztán a színház, a színpad iránti alázattal, a közönség szeretete által legitimálva remélték, hogy van jövőjük. Nem tudom, egy embernek fél év alatt hányszor tud megszakadni a szíve... Az enyém, szerintem már a sokadikon van túl... Ma végérvényesen elköszöntem kilenc boldog év gyönyörű játszóterétől, de elalvás előtt azokért fogok imádkozni, akik oly sokat jelentettek nekem a közönségen kívül.(…)" – jegyezte le Szulák Andrea.

A 100 éves Teréz körúti Színház búcsúján Balázsovits Lajos azt nyilatkozta, nem könnyű feldolgozni, amikor az életben valami hirtelen véget ér. A kérdésre, hogy sikerült-e a színház történelmének elmúlt 20 évében megszabadulni attól, hogy bárki is beleszóljon a színház műsorpolitikájába, a műsortervbe, a leköszönő igazgató elmondta: “Abba nem szóltak bele, legfeljebb finom elvárások fogalmazódtak meg. Konkrét szerzőket nem kértek, de az ember félszavakból is ért. Ez alatt a húsz év alatt azt is megtanultam, hogy a pillanatnyi kormány általában nem fogalmazza meg, hogy mit is akar a kultúrával, s a finom kérések a pozícióban lévő politikusok magánvágyai. Ez már 1989 előtt is így volt. Tudom, mert végigolvastam az éves agit-prop. jelentéseket 1956-tól egészen a rendszerváltásig” – árulta el Balázsovits.

“A legerősebb belenyúlás kétségkívül a megszüntetés. Vagy legalábbis az én megszüntetésem. Csacsiság volna, ha a jövőben itt nem színház volna. Más vezetéssel, másokkal. (…)25 volt az állandó alkalmazott és 60-80 azoknak a színészeknek a száma, akik évente felléptek a Játékszínben. Legalább a fele nem fog munkát találni” – tette hozzá Balázsovits Lajos.

A Magyar Színházi Társaság levele Balázsovits Lajosnak:

Forrás: Népszava, Színház.hu, Facebook