Az Ördögkatlan szombati napja Kisharsányban egy klasszikussá vált előadással zárult, a Bérczes László által rendezett Mulatsággal. Sokszor játszott és máig népszerű produkció, ezen az estén újabb kihívás elé került: egy, eddig még ismeretlen terepen, a kisharsányi cirkuszi sátorban kapott helyet.
A tikkasztó hőségben eltöltött, kimerülésig telezsúfolt napon derül csak ki igazán, hogy a Mulatság bármikor, még fáradtan, éjszakai órában kezdődve is kiválóan megállja a helyét. A három szereplő (Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Szikszai Rémusz) finoman, pontosan kidolgozott mozdulatai és mimikája, valamint az ismétlés és ismétlődés komikuma adja az előadás gerincét. Ehhez járul az egyszerű mondatokból álló, nagy szüneteket beiktató szöveg; a mulatozni vágyók első látásra felszínes és jelentéktelennek tűnő beszélgetéseket folytatnak, ám az idő előrehaladtával a bugyuta kérdések igenis feltehetővé, sőt megválaszolandóvá válnak – a legalapvetőbb struktúrák felgyűrődnek és hullámzani kezdenek, az egyszerű kijelentések is önmaguk ellentétébe fordulhatnak. A szoros összetartozás jeleként egymás mozdulatait utánzó mulatozni vágyók a csapatszellem fokozatos leépülésének végső lépéseként akár egyikük – a cél érdekében történő – kivégzésére is képessé válnak.
forrás: ordogkatlan.hu
A nézők mindezt élénken és nevetgélve tudják követni, még akkor is, ha esetleg aznap mondjuk már négy koncerten vettek részt. A zenei események is – ha úgy tetszik – egyfajta ívet rajzolnak ki: az összetartásra törekvésből mintha a széttartás felé haladtunk volna. A gilvánfalvi fiatalok tehetséggondozásában nagy szerepet játszó beás hagyományőrző együttes, a Zene-bona igyekezett egységbe rendeződni, magyar és roma kultúra kereszteződéséből született dalokat és táncokat bemutatni. Következő lépésként egy profi pécsi zenekar, a Trio A játszott lazulós-borozós kortárs jazzt, majd ezt Dresch Mihály lemezbemutató koncertje tetőzte be. A Fuhun melankolikus sikolyai teljes révületbe hozták a naplementét zenével köszöntő közönséget. A francia Gran Kino együttes pedig megfejelte a még véget nem érő estét, 1989-ről zenéltek nekünk, a másik oldalon állóknak; profi módon és szimpatikus lendülettel elhozták a vacsorázó Pókembert.
Sándor Zita
Erőtlen hullámzás a Kisharsányban felállított cirkuszi sátor előtt. Este tizenegy felé közelít az idő, s nem tudom eldönteni, hogy vajon vánszorog, vagy inkább rohan. A nap addigi történései, játszóházai és koncertjei már úgy feltöltöttek és lefárasztottak, hogy képtelenségnek tűnik még egy programot megnézni, vagy bármilyen, komolyabb agymunkát igénylő dologba – beleértve a beszélgetést is – belekezdeni. Mégis bemegyek, a belépőként szolgáló cetlicskét túl régóta szorongatom ahhoz, hogy most feladjam. Lehunyt szemmel ülve pihenek, Bérczes Laciék oszloponként haladva feltöltik a sátrat, kihunynak a fények. Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Szikszai Rémusz az első öt percben bebizonyítják, hogy a halálos fáradság puszta kamu, a Mulatságot néző közönség ilyen állapotot egyszerűen nem ismer – az előadás úgy dolgozik a kimerült porhüvely szimptómái ellenében, mint a repülő tárgyak a gravitációval szemben. A színészek finoman kimunkált mimikája, a precízen kiszámolt és pontosan betartott ritmus, az ismétlések és a közöttük lévő szünetek adják az előadás gerincét és komikumát. A szereplők rövid, pattogó mondatokból álló párbeszédei elsőre talán bugyutának tűnhet; a szöveg fokozatosan nyeri el mélységét, az egyértelmű válaszokat implikáló kérdések bonyolulttá válnak, alapvetőnek gondolt igazságok megrendülnek. A három, túlmértezett, vagy szűkre szabott ünnepi öltönyben díszelgő idősödő férfi Godot helyett a mindent megoldó, feloldódást biztosító mulatságra vár. A mulatság viszont nem érkezik, a muzsikusok zenéje nem hallatszik, s reménytelenül poroszkáló káoszba fordul a laposüveggel meg harmonikával elképzelt éjszakai menedék, a megrágott répafalatok halkan puffannak a porban. A kezdeti összetartozás a kis csapat széthullásáig vezet, egészen odáig, hogy maguk közül választanak áldozati állatot – a menyegzői vigadalomból halotti torba fordult fals istenség eljöttének reményében. Bebizonyosodott, hogy a már oly sokszor játszott Mulatság a cirkuszi sátorban is változatlanul ütős, csak a Nagyharsányba szállító buszon tér vissza hatványozott erősséggel a fáradtság.
Mulatozunk, rendületlenül - Sándor Zita
Kora délután van. Nem terveztem Palkonyára menni. Ma nem, mivel az összes program, amit aznapra kinéztem a műsorfüzetből Nagyharsányon volt. Aztán végül mégis úgy alakult, hogy a napot Palkonyán kezdtem, és Kisharsányon végeztem.
Hallom, hogy nemsokára indul a Buszszínház, egy a néhány már hagyományosnak számító programból, így ezt nem hagyhatom ki. Úgy tűnik, kitudódott a busz indulásának időpontja, amit pedig meglepetésnek szánnak, mivel a buszmegállóban rengetegen várakozunk a produkcióra. A buszszínház a rendszerint óránként közlekedő egyik járatba fészkeli be magát, hogy ott szórakoztassa az egyik faluról a másikra utazókat. A vidám hangulatú, túlzsúfolt buszon több kis epizodikus „előadásban" vehettünk részt. A két házigazda, Scherer Péter és Göttinger Pál mindent megtett annak érdekében, hogy mindenkit átjárjon a fesztiválhangulat.
Szorosan egymást követik a programok. A Nagyharsány tornatermében előadott East Balkan iránt sokan érdeklődtek.
fotó: Garamvári Gábor
A Vidovszky György rendezte előadás a fiatalok bulizási szokásainak egy szeletét mutatja be, az éjszakai élet mindenkit magába szippantó tébolyát, amiből, mint ahogyan azt a West Balkan-tragédia, a darab kiindulópontjául szolgáló valós eset is mutatta, néhányan szükségszerűen vesztesként kerülnek ki. A feje tetejére állított, forgatható háztető díszletei között láthatjuk a részben valós, részben improvizatív elemekből konstruálódó epizódokat, amelyek egymásba fonódásából végül kialakul az egységes történetnarratíva.
Kora este Rutkai Bori vendégelte meg a Narancsligetben azt a néhány szerencsést, akinek jutott sorszám. Egy kis nyugalmas órát nyújtott a vendégeknek, akik – miközben elfogyasztották a túróval-tökkel töltött palacsintát, és a desszertként gyümölcsben felszolgált házi barackfagylaltot –, egymással is megismerkedhettek. Az estebéd elején fűzött szőlőszemnyakláncról pedig akár késő estig is lehetett szemezgetni. A Narancsligetben egyébiránt a 30Y jóvoltából a zenészek által kiválasztott öt írót és költőt lehett a pólóra szitáztatni. Én végül Csáthot választottam, mert Adynak (a nagy közönségkedvencnek) a sok szitázástól már nem látszódott rendesen a haja, „megkopaszodott" – viccelődtek a zenészek.
Pál-Kovács Ramona
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.