Kálid Artúrral, akit kollégái jelöltek a Kaszás Attila-díjra, a Magyar Nemzet készített interjút. A színész mesélt a pályatársról, Kaszás Attiláról, a Bárka Színházról és arról, mit szeretne még színészként elérni. Lapszemle.
"Jóleső érzés, erős visszajelzés mind a saját társulatomtól, mind pedig attól a huszonkét kollégától, akik érdemesnek ítéltek arra, hogy a végső négy jelölt közé bekerülhessek" - vallott Kálid Artúr a jelölésről.
Kaszás Attilával - bár nem voltak szoros barátságban -, kollégák voltak a Vígszínházban, közel százötvenszer álltak együtt színpadon a Padlás című musicalben. "Hasonlóan gondolkodtunk a színészetről, a színházról. Kasza, ahogy mi hívtuk, hihetetlen akarattal, elvárással feküdt neki minden feladatnak. Nemcsak magával, de másokkal szemben is borzalmasan maximalista volt. Mégis önfeledt gyerekként, egy betörhetetlen csikóként élt a színpadon. Olyan cinkosság volt a színpadi jelenlétében, amely nekem nagyon sokat adott. Egy színház akkor jó, ha öröm, ha szabad. Teljesítésből, dresszúrából nem lehet jó színházat csinálni. Attila is erre a szabadságra törekedett" - emlékezett Kálid.
A színész szerint élete lehető legjobb döntése volt otthagyni a Vígszínházat. Egy ideig szabadúszóként dolgozott, majd a Maladype társulatához csatlakozott. "Velük tanultam meg, hogy a társulat fundamentuma az egymásra figyelés és az elfogadás. Hogy ki mit alkot egyedül, az nem igazán érdekel, az sokkal inkább, hogy közösen mire vagyunk képesek. Ha színészként nincs ott mellettünk az a sok ember a színpadon vagy a kulisszák mögött, akkor az, amit csináltunk, nem lesz más, csupán egy alakítás" - véli Kálid Artúr. A Maladype akkoriban a Bárka Színházhoz tartozott, így szerződött le 2008-ban a színházhoz, aminek egészen mostanáig tagja volt. Az évad végétől ismét szabadúszó lett.
Fotó: Máté Péter, mno.hu
Véleménye szerint nagyon nehéz helyzetben van a szakma, hiszen színházak zárnak be. "Évek óta érezzük, hogy ennek egyszer be kell következnie. Egy ekkora ország nem tud ennyi színházat eltartani. Azt azonban be kell látni, a társulatos rendszer nagy adománya a magyar színházkultúrának. Sokak szerint ez inkább kényelmes állapot, de ezzel nem tudok egyetérteni" - nyilatkozta.
Úgy látja, a Bárka Színháznak nagyon erős, öszszetartó társulata van, amelyben komoly, alázatos műhelymunka folyik. "Pont miattuk döntöttem úgy, hogy megválok a társulatomtól. Attól a társulattól, amelyre most is vágyom, amelyben szívem szerint dolgoznék. És ezért nagy megtiszteltetés, hogy ők engem jelöltek erre a díjra" - köszönte meg Kálid.
Döntése okairól így beszélt: "A színház léte körüli bizonytalanság miatt kevés figyelem jutott a társulatra. Kezdett elfogyni az egymással való foglalkozás lehetősége, a szabadság alkotóereje. Én nem szerettem volna ehhez tovább asszisztálni. Nagyon nehéz döntés volt, de nem tehettem mást. Lehet, hogy papíron már nem vagyok a Bárka Színház tagja, de a társulatot még mindig a sajátoménak érzem." A színész nem szakított el minden szálat, hiszen több szerepét tovább játssza. "És lehet, hogy még valamikor, ha lesz rá lehetőség, visszatérek tagként a Bárkába" - ígéri.
A kérdésre, színészként mit akar elérni, így felelt: "Mindig ugyanazt keresem. Ez egy hosszú távú pálya. Az embernek itt lehetnek kilengései, lehet sikertelen időszaka, és lehetnek időszakok, amíg nem dolgozik, vagy épp túl sokat. De mindig, minden egyes pillanatban alázatosnak kell maradni. Hogy hova szeretnék a saját utamon eljutni? Páger Antal személye ezt mind magában foglalja. Az a fajta sallangmentes művészi létezés, amikor a színész átlépi azt a határt, amikor már nem látszik, hogy játszik. Ezt az állapotot keresem" - összegzett Kálid Artúr.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.