Nyárbúcsúztató programok Tatabányán

Jövő héttől minden hétvégére jut rendezvény - erről tájékoztatott tegnap Schmidt Csaba polgármester, Crespo Rodrigo színházigazgató és Szutter Levente, a Tatabánya Pont ügyvezetője. A nyárbúcsúztató fesztiválok sorát a Szent István napok nyitja.

- Bár Tatabánya fiatal város, az önkormányzat fontosnak tartja, hogy az itt élők méltó ünnepséggel emlékezhessenek meg Szent István király államalapító munkájáról - mondta Schmidt Csaba, hozzátéve, az augusztus 19-20-i rendezvényen az érdeklődők visszarepülhetnek az időben a hagyományápoló programok és zenei élmények által.
A város főterén javában folynak még a munkák, ám a megújuló városközpontban augusztus 26-án már a Főtér-avató Fesztiválé lesz a terep.

foter

- A fellépőknek köszönhetően az ünnepségen kellemesebb hangok töltik majd be a teret, mint az elmúlt hetekben. A rendezvényt lézershow zárja, és lekerül a lepel az Árpád-szoborról is - tájékoztatott a polgármester, aki azt is elárulta, később a közterület Árpád vezér nevét viseli majd.

A Bányásznap egy héttel később, augusztus 31. és szeptember 2. között várja az érdeklődőket.

Crespo Rodrigo, a Jászai Mari színház igazgatója elmondta, céljuk továbbra is a régi kézműves vásárok színvonalának visszaállítása, ezért rendezvényükön régi mesterségek, mutatkoznak majd be, a gyerekeket számos foglalkoztató, a gasztronómiai élményekre áhítozókat pedig különleges falatok várják.
Végezetül Szutter Levente elsorolta a nyárbúcsúztatók legismertebb fellépőit: augusztus 19-20-án a Holdviola és Rúzsa Magdi, 26-án az Experidance, 31-én és szeptember 1-jén pedig a Magna Cum Laude és a Neoton Família.

Forrás: 24 óra

süti beállítások módosítása