'Telefonáltam, nincs-e félreértés' - Bányai Kelemen Barna Kaszás-díjas lehet

Székely Csaba: Bányavirág című drámájában nyújtott alakításáért a színészzsűritől elnyerte a legjobb férfialakítás díját a POSZT-on. A Kaszás Attila-díjra jelöltek legfiatalabbika és egyetlen határon túli színésze. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjával, Bányai Kelemen Barnával készített interjút a Heti Válasz. Lapszemle.

A Heti Válasz cikkéből:
"Nem számítottunk ekkora sikerre, a Bányavirág ugyanis egy nyári munkának indult. Tavaly nyáron kezdtünk el dolgozni rajta a marosvásárhelyi Yorick Stúdióban, ami független színházként működik" - kezdte Bányai Kelemen Barna. A színész úgy gondolja, nem sokan tudnak arról, hogyan élnek Erdélyben. "Hatalmas igazság van abban, amit Székely Csaba leírt ebben a darabban, hiszen a bányavidékeken és Székelyföld-szerte valóban igen magas az öngyilkossági ráta, de erről nem beszélnek a médiában. Inkább a kivándorlásról esik szó, pedig globális probléma ez is. A Bányavirág szereplőinek tragédiáival bárhol találkozhatunk, ahol megélhetési problémákkal, kilátástalansággal, munkanélküliséggel küszködnek az emberek" - mutatott rá. Szerinte Erdélyben mindenki a szépet, a gyönyörűt akarja látni, az egzotikumot, közben pedig tragikus, ami történik.

n_bkb

Bányai elmondta, ennek ellenére soha nem érzett késztetést arra, hogy elmenjen otthonról. "Azt hiszem, ha mindenki azon gondolkodna, hogy az anyaországba megy, vagy még messzebb, akkor az utolsó tényleg "lekapcsolhatná a villanyt". Nem vagyok sikerhajhász, nem hajt az olyanfajta elismerés, ami pénzzel vagy médiaszerepléssel jár mindenáron. Fontosnak tartom, hogy itthon próbáljak helytállni. Ha már minden kötél szakad, akkor lehet, hogy el kell menni, hiszen meg kell élni valamiből, de addig nem" - szögezte le.
Elárulta, gyerekkori álma volt, hogy színész legyen, bár nem beszélt erről otthon, csak a nagymamájának. Középiskolásként titokban beiratkozott egy marosvásárhelyi diákszínjátszó csoportba, de ezt csak akkor árulta el, amikor már előadásra került a sor. Harmadéves diákszínjátszóként tanára kifejezetten támogatta, hogy a színészi pályát válassza, de nem volt bátorsága rögtön a középiskola után felvételizni, így egy évet kihagyott, és informatikát, illetve menedzsmentet kezdett tanulni.

"Valami üzletemberszerű szakmát akartam, de hál' Istennek nem lett belőle semmi. Két hónap után otthagytam az egyetemet, titokban, mert nem akartam cirkuszt otthon, aztán egy este beállítottam, és közöltem a szüleimmel, hogy szeretnék felvételizni a színművészetire. Szerencsére elsőre föl is vettek, Farkas Ibolya és Sebestyén Aba osztályába kerültem, náluk is diplomáztam, 2006-tól a marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja vagyok" - mesélte Bányai Kelemen Barna az interjúban.

banyavirag_violag-banyaikb_bBányavirág - Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna (Fotó: szekelyhon.ro)

Gáspárik Attiláról, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tavaly kinevezett igazgatójáról, és a vele érkező változásokról is szót ejtett: "Mindenképp új korszak kezdődött a színház életében, energikus, fiatal csapattal. Jó kezdeményezésnek tartom az egyetemistabérletet, amely a fiatalok időbeosztásához alkalmazkodik. Általában minden darabot eljátszunk egyszer-kétszer kilenc órai kezdéssel, ezért is kezdenek a fiatalok egyre inkább érdeklődni a színházunk iránt" - fogalmazott a színész, aki a következő évadáról elmondta, Székely Csaba: Bányavakság, Shakespeare: Rómeó és Júlia, valamint Ion Luca Caragiale: Megtorlás című darabjában fog játszani.

Bányai Kelemen Barna a Kaszás Attila-díj legfiatalabb, 29 éves jelöltje. A díj névadójáról így szólt: "Sajnos csak felvételről láttam Kaszás Attilát, de nagy csodálója vagyok a színészi munkásságának: A Dunánál című vers az egyik kedvencem az ő előadásában. Gyerekkoromban megkaptam A padlás című musicalt is kazettán, amit rongyosra hallgattam. Már gyerekként is nagy hatással volt rám. Amikor jött a hír, hogy a díj négy jelöltje között vagyok, többször is visszatelefonáltam a titkárságra, hogy biztos nincs-e félreértés. Amikor az interneten megjelent a fényképem Kubik Anna, Kálid Artúr és Keresztes Tamás mellett, akkor hittem csak el, hogy ez velem történik."

A teljes interjú a Heti Válasz c. lapban olvasható.

süti beállítások módosítása