Völgybúcsú négy kézre

Véget ért az idei tíz nap - a Völgy megnyitotta, majd bezárta kapuit, de a közbenső napokon élt, vibrált, enyhet adott és felelevenítette a vágyott szabadság illúzióját. Ez évi elköszönőben Papp Ervin és Horváth Viktória a völgyelők oldaláról írta meg búcsúgondolatait.

A Művészetek és a Mindennapok Völgye, az élhető és éltető Völgy!

Az elmúlt évek bizonyították, hogy nemcsak az anyagi támogatottság (állami pályázatok elosztása, szponzorok, mecenatúra jelenléte) csökken a fesztiválok életében, de a látogatók fogyasztási szokásai is teljesen átalakultak. Ez a piaci termékek esetében használatos felvezetés (el kell fogadnunk) fontos és megszívelendő tanulságokat tartalmaz a kulturális élet szereplői számára is.
Félreértés ne történjék, remek, sőt szívünknek kedves völgyet zártunk az idén is. Csigantikus megnyitóval kezdtük, udvarok kapuinak szélesre tárásával folytattuk, majd 240 órányi boldogságos fáradalmat éltünk-vígadtunk-dolgoztunk-örültünk, szabadságot álmodtunk, s végül a völgykapuk bezárultától fátyolos szemekkel búcsúztunk a fesztiváltól.

Búcsúznak Palyák és pulyák, Kalákáék és kalákák, Lackfik és völgyverselők, Hoboék és útonlévők, BlueSpotok és völgyimprók, Katlan Tóniék és lakatlan sarkok, Ősök Háza és családok jelene, művészetek és mindennapok völgye, kihívásokkal élők és hagyományokat őrzők, völgyudvarok és udvarhölgyek, Frisco* és társai, völgytörvényt követők, völgycsücskök és völgytücskök.
„A Művészetek Völgye - vagy nevezzük aktuálisan bárhogyan - soha meg nem szűnő életérzés. Ha fogékony vagy rá, Téged is beszippant, és ez jó, nagyon jó függés! Maga a Szerelem. Ilyenkor van az, hogy már egy nappal a fesztivál után - mint hamarosan - remegve várod, hogy jövőre újra lehessen együtt ázni a sátorban, tikkadni a napon, vagy épp elmerengeni az élet dolgain, miközben ezer impulzus ér, szárnyalsz, ismereteid gyarapodnak, s mikor végül hazafelé kell venni az irányt, már nem is zavar annyira a vonaton tülekedők hada, vagy szülővárosodba érve az a sok mélabús tekintet.
És hogy miért nem? Mert Te egyszerűen felül vagy ezeken a gondokon, és mindenekelőtt boldog vagy, nagyon. Hiszen tudod, hogy ha következő nyáron ide visszalátogatsz, ugyanaz a vendéglátós szolgál majd ki, miközben már régi ismerőseként köszönt, s ugyanazok a fák adnak árnyat, ugyanazok a pajták, házacskák tárják ki kapuikat előtted, s újra létrejön a Varázs. (H.V.)

Az élő és éltető völgy szokásai, akár egy élőlényé, folyamatosan alakulnak. Alakítják a benne élők, az itt fellépők, az idelátogatók, a közeg és a közösség, a lehetőségek és a befektetett energia, ám a legfőbb erő a völgy, önmaga. Az idén a szokásosnál (talán) kevesebb hivatalos programot szerveztünk - aztán kiderült, hogy amit mi nem tudtunk a lehetőségek zártsága okán megvalósítani, azt létrehozzák a velünk együtt gondolkodó civilszervezetek, akik számára völgyelni és hajózni egyaránt necessere est - mert a völgy önmagát is létrehozza, újraalkotja; meglévő genetikai kódokat mintázva olyan kezdeményezéseket láttunk, amelyek udvar-léptékben leképezték a nagyvölgyet. Közösségek alakultak, hogy lejöjjenek és Kapolcson létezzenek. Nagyon jó példa erre a Kobuci kert több évvel ezelőtti megjelenése, ahol a színvonalas, értékképző hangulat mellett enyhet adnak és egyben szomjat-éhet oltanak a Szervezők - szigorú önszabályozással vetik alá magukat a völgy gyakran szeszélyes elvárásainak; s mindig kiderül, hogy a meg-felelni-nem-tudó típusú udvarok kihullanak a sorból, elvéreznek. De az élet- és völgyszerűek befogadást nyernek - jó példa ez utóbbira az idei Frisco kert, amelynek létrehozói fiatalok. Az idea alapja az a szövetkezeti kocsmaként (saját kevés pénzüket és határtalan munkabírásukat egyenlő arányban befektetve) működtetett belvárosi kávézó, amely a völgylátogatókhoz hasonló fiataloknak ad otthont.

Tudnám folytatni dicsérő-felemlegető szavakkal, megírhatnám, hogy a Lackfiak egész háza-népe Kalákástól és Hobóék pandástól, Palyáék felnőttgyermekestől, Szőke-Sanyipapék házastúl-udvarostúl, Bölcsföldiék kántor tanítóstól, BlueSpoték aprózenészestől (etc.) mily' nagyszerűt tettek a közösbe, de a sornak se vége, se hossza nem lenne... Kiemelhetném azt a bölcs, élni-akaró tenni vágyást, amelyet apró közösségek (civilek, szövetkezetek, kisebbségek és sarjadó völgylakók) tettek hozzá az idei völgyhöz, ehhez a megfejthetetlen misztériumhoz.

Sorolhatnék, de a búcsú inkább szóljon arról az akarásról, hogy jövőre legyünk ismét együtt, hogy ezt a parányi területet (már Európában, de még Magyarországon, ahol az egy főre eső jó érzés évről évre gyarapodik) továbbra is megőrizzük magunknak, gyermekeinknek.

Papp Ervin (és Horváth Viktória)

„Kapolcs továbbra is az a hely, ahol az emberek ismeretlenül is egymásra kacsintanak, ahol ezer éve nem látott barátaiddal futsz össze (mindig ott, véletlenül sem abban a kerületben, ahol egymás mellett laktok, noha az sokkal evidensebb lenne...), s ahol annyi pozitivitást gyűjtesz magadba, amitől egy egész évig sugárzol. Megnézel már ismerős fellépőket és persze megannyi ismeretlent, sokadszor is rájössz, hogy alkotni nemhogy nem felesleges, hanem remek dolog, s hogy a kultúra sokszínű és ebbe a címkébe (majdnem) minden belefér. És ez pontosan ettől és épp így kerek, szerethető.
Ettől az enyém, a tiéd, mindenkié, bárkié."

Szerző: Papp Ervin és Horváth Viktória