A magyar színházi szakma - A Péter Katából

"Most ne zavarj, éppen struktúrális vitában vagyok magammal, azt érzem, hogy az alapoktól kellene átgondolnom magam, mert a rendszerváltás óta semmi nem jutott eszembe" - részletet láthatnak az AlkalMáté Trupp Péter Kata című előadásából, és olvashatnak a darab kritikai visszhangjáról.

"Jó napot kívánok, a magyar színházi szakma vagyok! Nem tudom… hall engem?".

Péter Kata közélete - A Fidelio írásából:

Az AlkalMáté Trupp, azaz Horvai István és Máté Gábor színészosztálya 2003-ban végzett. Egy évvel később elkezdtek nyári produkciókat készíteni - Migrénes csirke, BelemenekülŐk, Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja -, 2007-ben azonban komoly, 14 éven át tartó feladatba fogtak: évről évre az osztály tagjainak életét dolgozzák fel. Az előadások azonban nem egyszerű, dokumentarista darabok, hanem nagyon pontos közérzeti hangulatjelentések a főszereplő életén, személyiségén, aktuális helyzetén keresztül arról, ahogyan a harmincas éveiben járó generáció érez.
Visszafelé sorolva a Péter Kata, a Mészáros Máté, a Máthé Zsolt, a Kovács Patrícia, a Szandtner Anna, a Járó Zsuzsa visszatérő témái a múlt, az idevezető út mellett - fontosságban mindenképp ezek előtt - a szakmai helyzetre adott reflexió, a karrier, a hogyan tovább, a helykeresés, az önértékelés, és mivel színészekről van szó, a köz-, azaz a kritikai értékelés. A folytatást itt olvashatják.

Pőrén várni a szőke herceget - A Magyar Nemzet cikkéből:

Mindegyikük élete önálló színpadi mű. Péter Kata esetében mese, az önmagával, külsejével állandóan küzdő királylányé, aki még most is várja azt a bizonyos herceget a fehér lóval. No meg persze a nagy szerepet, a szakmai megelégedettséget. Szó esik a magánéletről, a színházról, a szakmáról, a körülöttünk lévő világról. A bulimiás királylány vergődései a vécécsésze szemszögéből és a pszichológussal folytatott hosszas vívódások révén válnak láthatóvá. A szavalóverseny verseiből pedig kitűnik: depresszív alkatú lány áll előttünk. Péter Kata nemcsak nőként, hanem színészként is állandó harcot folytat, néhány kollégáját legszívesebben meggyilkolná, ráadásul még mindig küzd a visszautasítással, elvetélt párbeszédet folytat a színházi szakmával, amely - ahogy ők látják - áporodott szagú, képtelen megújulni, utoljára talán a hetvenes években Kaposvárott fürdőzött.

Hófehér és vérpiros - A Magyar Narancs írásából:

Az előadás a mesék dramaturgiáján halad, ahol a királylány szó szerint szíveket perzsel, és vassal vértezi fel magát a fényes palotájú Színművészeti előtt; ahol egy családi átok hetedíziglen megrontja a vérvonalat, és páros ujjú patások harmatlevet szürcsölgetnek ideológiai viták alatt; ahol a sárkányok legalább szerdánként nem rabolnak királylányokat. De kijut a görbe tükörből a szakmának is, amely ezúttal megszemélyesítve áll előttünk (Dömötör András), miközben skizoid módon magának oszt díjakat, fiatal színésznőket skatulyáz be ránézésre, a politika kutyájává válik, pedig 89 óta nem is nagyon gondol magáról semmit. A folytatást itt olvashatja.