Újszínházként folytatja az Új Színház

A teátrum új logóval, honlappal és egy szóban folytatja, a legnagyobb várakozás A hatodik koporsó című Csurka-darabot kíséri.

Elindult az évad az Újszínházban

Elindult az évad az Újszínházban: megújul a teátrum honlapja és hétfőn megkezdődnek Nyirő József a Jézusfaragó ember, valamint Csurka István Deficit című művének próbái. A szerdai évadnyitó társulati ülésen Dörner György igazgató elmondta: az átfogó arculatváltozás első látható jele, az új logó már elkészült, megváltozik a honlap, és a teátrum ezentúl egy szóban írja a nevét: Újszínház.

szinhaz2

Pozsgai Zsolt művészeti vezető az ülésen az új társulati tagok között szólt Koncz Gáborról és ifjú névrokonáról, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett Koncz Andreáról, valamint Helyey Lászlóról és Gregor Bernadettről. Emellett a korábbi társulat hűséges tagjait képviselő Bánsági Ildikót és Tordai Terit is külön méltatta.

Az évadnyitón elhangzott, hogy a legnagyobb várakozás az Újszínház "kulcsfontosságú" előadását, Csurka István A hatodik koporsó című művét előzi meg - várhatóan ez lesz a szezon "húzó darabja", komoly érdeklődés van az előadás iránt külföldről is.

Berletkkk

A Színház közleménye

Ön választja meg, mely előadásokat szeretné megtekinteni, így Ön állítja össze a bérlete műsorát.
A bérletvásárlás bizalom. Jelzés, hogy Ön megbízik azokban a művészekben, színházi emberekben, akik az Új Színházban dolgoznak. Mi pedig igyekezni fogunk megfelelni ennek a bizalomnak.
Aki bérletet vesz bízik a jövőben. A kapcsolatokban és találkozásokban.
Vigyázat! Az élmény másra át nem ruházható!
Letölthető bérletkiadvány>>

süti beállítások módosítása