Évadköszöntő nyílt napot rendez a Petőfi Színház

Nyílt napot rendez a Veszprémi Petőfi Színház szeptember 1-jén (szombaton) 16 órától az intézmény előtti téren. A rendezvény keretében koncertekkel, vidám vetélkedőkkel, kulisszabejárásokkal várják a közönséget a teátrum művészei, akik főznek majd a nézőknek, és biztos, hogy Oberfrank Pál igazgató városszerte híres lecsója is ekkor készül el.

A már hagyományos nyílt nap megnyitója délután négy órakor lesz, ekkor lépnek színpadra a társulat tagjai, akik Dal-turkáló címmel zenés vetélkedőre hívják a közönséget, akik Beugrót is játszhatnak a színészekkel. A Hegyi Band a Yetihez névre keresztelt zenekar fél hatkor csap a húrok közé.  

Varga Róbert Vastaps című könyvének bemutatója és hozzá kapcsolódóan Farkas István művész-tanár karikatúra kiállításának megnyitója fél hétkor lesz a teátrum stúdiójában.

lecso

Oberfrank Pál lecsója már tavaly is nagy sikert aratott

 

A Harmadik figyelmeztetés nevet viselő fővárosi színészzenekar hét órakor koncertezik. Mindeközben a színházkertben a színészek és színházi dolgozók főztjét, süteményeit is megkóstolhatják az érdeklődők, akik kulisszabejáráson, jelmezterv készítésen és kézműves foglalkozáson is részt vehetnek. A nyílt napot utcabálja zárja. A rendezvény alatt tíz százalék kedvezménnyel lehet bérleteket és jegyeket vásárolni az évad előadásaira.

süti beállítások módosítása