A Színház.hu a Nemzeti Színházzal együttműködésben próbanaplót indít. A sorozat első részében Tengely Gábor rendező gondolatait olvashatják arról. miként kezdett a Csongor és Tünde rendezéséhez, és hogy sikerültek az első elemzőpróbák.
A Nemzeti, nagy kezdőbetűvel
2012.08.20.
A Nemzeti Színházban dolgozni megtiszteltetés. Fontos hely ez nekünk, magyar embereknek. Sokáig csak vágytunk rá, aztán meg hol volt, hol nem volt, mint a mesében. És most van. Szerencsére. Most épp a főváros és az ország dísz-szalagja, a Duna mellett. Vitákat kiváltó épület, vitákat kiváltó előadásokkal. De vajon nem épp ez-e a legfontosabb célja a színházművészetnek: hogy beszéljenek róla? Hiszem, hogy igen. Hogy ne legyen langyos, hanem jéghideg, vagy tűzforró. Értelmi és érzelmi hullámvasút. Hiszek abban, hogy a jó színház kérdéseket tesz fel, melyekre a nézőnek kell megtalálnia a saját válaszait.
Előttem van az a pillanat, amikor volt tanárom, a színház jelenlegi vezetője, Alföldi Róbert felhívott, majd az, amikor felkért arra, hogy rendezzek egy előadást a Nemzetiben. Kértem egy nap gondolkodási időt. Nem azon kellett gondolkodnom, hogy szeretném-e. Azon inkább, hogy felkészültnek érzem-e magam egy ilyen nagy feladatra. Kavarogtak a gondolatok bennem. Jéghidegen és tűzforrón. Végül teljes meggyőződéssel és boldogan mondtam igent. Mert hiszek abban, hogy nem megfelelni kell valamiféle elvárásnak, hanem végezni a dolgomat, legjobb tudásom szerint, és a közönség majd megalkotja saját véleményét arról, hogy ez hogyan sikerült.
A pályám fontos állomása ez. És fontos állomása a szakmámnak is. Bábos vagyok. Ebben az épületben tettem meg felnőtt életem első bábos lépéseit, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem diploma előtt álló, negyedéves színész-bábszínész hallgatójaként a Holdbeli csónakosban játszottam. Most visszatértem. Sok minden történt azóta. Színészi pályámat lassan rendezőire cseréltem, dolgoztam az ország több városában, míg a győri Vaskakas Bábszínházban otthont találtam és termékeny talajt. Az Egyetemre is visszakanyarodtam. Mindig igyekeztem mindent az akkori legjobb tudásom szerint csinálni. És mindig ott munkált bennem az a nem titkolt cél, hogy szeretett szakmámnak, hivatásomnak ismertséget, elismertséget szerezzek. Hogy megmutassam: a bábszínház formanyelve nem merül ki a paravánon futkosó egérke és kiscica helyeskedésében, hanem olyan érvényes és izgalmas kifejezőeszköz, ami új dimenziókat nyithat meg a színházművészetben.
Érdekes, hogy nem vagyok betojva. Izgatottság ez. Furcsa, ritkán érzett, bizsergető kíváncsiság. És tettvágy. Hajrá!
Tengely Gábor
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
2012.08.21.
Nemzeti klasszikus. Drámai költemény. Kötelező olvasmány.
Csupa rémes dolog. Hogyan lesz ebből a XXI. században (is) érvényes színházi előadás? Először is felejtsünk el mindent, ami hozzátapad a darabhoz és olvassuk el a szöveget. Befogadni sem könnyű, hiszen nagyon sokat változott a nyelvünk azóta, hogy Mihály (Vörösmarty, akit magunk között, alkotótársként tisztelve csak keresztnevén szólítunk) papírra vetette halhatatlan sorait. Ha lehántjuk a rétegeket, előtűnik a sztori: érdekes, izgalmas, fordulatos, általános érvényű, időtől és kortól függetlenül. Népmesei gyökerei, fordulatai ismerősek, mégis a drámai forma átélhetővé, befogadhatóvá teszi mindenki számára.
Sokat dolgoztunk az olvasópróbáig Dórival (Gimesi Dóra, az előadás dramaturgja, szinte állandó munkatársam és barátom). Első és legfontosabb célunk az volt, hogy a történet érthetővé váljon. Ehhez pedig kapóra jött az, hogy értünk a bábok nyelvén. A mese emberekről és természetfölötti lényekről szól: e két világ ütközésének adekvát formája a két jelrendszer (bábszínház és emberszínház) kevercse. (Szerintünk. És itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a blogbejegyzések mindig szubjektív nézőpontot tükröznek. Az alkotók véleménye nem axióma. Aki nem hisz nekünk, járjon maga is utána.)
Nálunk az emberszereplők bábok. A fizikai test az az önmagában mozdulatlan tárgy, jel, ami nem nélkülözheti a mozgatót (a bábost, a színészt, aki valójában átlelkesíti, animálja őt), hiszen anélkül halott. A transzcendens lények testetlenek. Ahhoz, hogy fizikai kontaktust teremthessenek az anyagi világgal, szükségük van matériára (testre, ha úgy tetszik). Tünde, aki tündér, tehát ha látom is, megfogni nem tudom. Csongor ember, tehát teste van. Ahhoz, hogy szerelmük beteljesedjen, Tündének halandóvá kell válnia. Ez csupán egyetlen példa, de mégis jól vázolja az alapkonfliktust. Talán szokatlan kaland lesz ez a nézőknek, és izgalmas, újfajta munka az előadásban játszó színészeknek.
Elkészült a szövegpéldány, kezdődik a közös munka.
Tengely Gábor
Olvasó- és elemző próbák
2012.08.26.
Három nap a színház Panoráma termében. A színházban (legyen az báb-, vagy emberszínház) mindig asztalnál kezdődik a próbafolyamat. Az első találkozás a színészekkel mindig izgalmas.
Szerdán délelőtt először én beszéltem a koncepcióról, a célkitűzésekről, majd minden alkotótárs szót kapott (dramaturg, díszlettervező, jelmez- és bábtervező, zeneszerző, koreográfus) és mesélt a saját területéről. Miután a résztvevőknek már halvány fogalmuk lett a készülő előadás komplexitásáról, felolvastam a szövegkönyvet. Közben persze magyaráztam, megálltam: beszélgettünk.
Este visszaolvasó próba. Ezt vártam a legjobban egész tavasszal és nyáron (bizony, jó pár hónap telik el indulás előtt az előkészítéssel!), hiszen először ilyenkor találkozik a papírra nyomott szöveg a színészekkel. Először kapják meg a szavak a saját hangjukat, először kapnak arcot a szerepek. Csodálatos élmény volt!
Csütörtök és péntek délelőtt elemző próbák. Kreatív, izgalmas szakasz. Közös beszélgetéssel felsejlik a szöveg mögöttes tartalma, a szavak, költői képek alá bújt igazság. Pontosodnak a hangsúlyok, tisztábbak lesznek a helyzetek. Világosodik lassacskán az elme és lefektetődnek bizonyos szabályok. Kulcsfontosságú periódus. Az előmunkálatok során igyekszik az ember végiggondolni minden felmerülő kérdést, problémát, mégis ilyenkor nagyon sok olyan dolog merül fel, ami újra és újra elgondolkodtat. Változik az anyag a közös munka eredményeként. Ez a csodálatos a színházi alkotásban: nem magányos munka!
Péntek este két kísérletet tettünk még. Először úgy olvastunk, hogy nagyon kellett figyelni a metrumra, hiszen Mihály versben írta művét és azt gondolom, nem véletlenül. A szereplők érzelmi túlburjánzásának logikus kifejezésmódja ez; nagyon szép és zenei eszköz. Végül azt kértem, felejtsük el, hogy ülünk és olvasunk, próbáljuk meg kiszínezni bátran az elhangzó szöveget. Életet kaptak a sorok, nem kéne elfelejteni ezt. Sokáig fogunk most úgy dolgozni, hogy a szöveg pontos megtanulása a cél, addig úgysem igazán lehet figyelni a töltetre. Gondolatébresztő volt ez; a színészek olyan sok dolgot próbáltak ki vokálisan, ami néhány szerepet új megvilágításba helyezett bennem. Egész hétvégén ezen kattog az agyam. Az első három nap legnagyobb tanulsága számomra, hogy Mihály sorai meg tudnak szólalni egyszerűen, természetesen, pátosz nélkül és tudnak igazak, érvényesek lenni itt és most. (A jó színház mindig jelenidejű, akkor is, ha félig már elfelejtett szavakat használ, ha ősi problémákkal foglalkozik. Szerintem.)
Nagyon jól éreztem magam az első három napon. De most jön még a munka java és neheze: először a rendelkező próbák.
Tengely Gábor
Folytatás következik!
Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.