„Álmodom egy nőről..." - Oberfrank Pál mesélt

Esztergályos Károly álmodta a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínpadára Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című darabját, melyet most a budapesti nézők is láthatnak a Thália Színházban. A férfi főszerepet Oberfrank Pál játssza, aki színházigazgatói teendői mellett mondott igent a felkérésre.

-  Hogyan fért bele az idődbe, hogy veszprémi színházigazgatóként Pécsett tölts egy próbaidőszakot?

Oberfrank Pál: Nem ment könnyen, de ez egy olyan felkérés volt, amelyre nem lehetett nemet mondani. Olyan helyzetekkel van teli a darab, amelyekkel mindenki találkozik, aki házasságban él, akár férfi, akár nő. Úgy éreztem, ezekről szívesen beszélnék a színpadon. 

- Ez tipikusan olyan darab, amely folyamatosan szembesít a való élettel, olyan mondatok hangzanak el, amelyeket akár bármelyik lakásban mondhatnának egymásnak a házastársak. A próbafolyamat során volt olyan szituáció, amely éppen nagyon eltalált?

Oberfrank Pál: Néha kedvem volna „megsajnálni” az egész emberiséget, hogy milyen hatalmas kihívások elé van állítva. Persze mindenki leginkább saját magával harcol. A házasság vállalása, és utána a végigélése nagy kihívás és óriási küzdelem. És persze nagyon szép is lehet, nagyon emberi. Színészként kell az a józanság, hogy az ember tudja, hogy ez egy színdarab, „csak” szerep, de közben a színész saját magából, az életéből, a szerelmeiből, a feleségével való küzdelmeiből merít. És persze én is érzékelem, hogy a feleségemnek milyen csatái vannak velem, és lehet, hogy most sok mindent jobban megértek ebből én magam is, mert a darab olyan érzelmeket, gondolatokat is feltár, amelyekre nem is gondoltam korábban. 

- Darabont Mikold a partnered. Ismertétek egymást korábban?

Oberfrank Pál: Nem. Az mindig komoly kihívás, amikor két vadidegen embernek néhány hét alatt kell eljutnia odáig, hogy egy mély, szoros kapcsolatot ábrázoljon a színpadon. Ilyenkor talán az történik, hogy bizonyos dolgokat belevetítünk a másikba. Paul Verlaine-nek van egy verse, Ady Endre fordította, úgy kezdődik, hogy „Álmodom egy nőről, akit nem ismerek”. Ez hasonló érzés: valaki biztosan létezik bennünk, aki ilyenkor felerősödik, szinte valóságossá válik a partnerem személyében. Ez eléggé megviseli az embert. De a színészet nem sokat ér anélkül, ha nem halunk bele, ha nem jutunk el megrázó mélységekig.

- Megnéztétek a filmet, vagy eleve elvetettétek, nehogy befolyásoljon?

Oberfrank Pál: Nem foglalkoztunk azzal, hogy szabad-e, jó-e megnézni. Én nem is szeretem ezeket a kategorikus kijelentéseket, hogy „biztosan nem nézem meg, nehogy megzavarjon”. A youtube-on elég sok jelenet fönt van, belekukkantottam a hangulatába. Amikor a sorozat ment a tévében, láttam néhány részletet, de tizenéves voltam, úgyhogy nincsenek nagyon éles emlékeim. Ha az ember őszintén odapréseli magát egy ilyen műhöz, akkor hasonló alkotás jön létre mint, ami a szerző szándéka is volt. Ha konkrét kísérletet tettünk volna arra, hogy közelítsünk az eredetihez, akkor biztosan elhasalunk. Egy új előadás született meg, fölösleges a filmhez hasonlítgatni.

-  Kicsi a játéktér, ez viszont erősíti a filmes érzetet, jobban lehet például vezetni a néző szemét, mint egy nagyobb színpadon.

Oberfrank Pál: Nagyon közel ülnek a nézők. Ez jó lehetőség arra, hogy intimek, érzékenyek, közvetlenek legyünk. Nem kell olyan színésztechnikai eszközökhöz fordulni, hogy a hang eljusson a huszadik sorba is. Ez egyfelől jó, mert teljesen őszinték tudunk maradni, nem kell rápakolni semmit, másfelől viszont rossz, mert mindig csak nyolcvan ember nézheti meg. Szlávik István nagyon szellemes díszletet talált ki, beépített ebbe az aprócska térbe egy forgót, amelytől elég gyorsan tudnak változni a helyszínek. Technikailag nagyon alázatos és komoly szakmai háttér van mögöttünk, a díszítők profin mozgatják ezeket az elemeket, a kellékesek másodpercek alatt pakolnak ki és be, az öltöztetők pedig bravúros gyors öltözésekhez segítik hozzá a színészeket. Ez egy kívülről láthatatlan, de alapvető része az előadásnak, amely nélkül nem éreznénk magunkat biztonságban a színpadon.

Szerző: Rick Zsófia