Magyar Dal Napja - Kern András kedvencei a Vígben

A Magyar Dal Napján, szeptember 9-én Kern András a kedvenc dalait adja elő. De nemcsak egyszerű dalok ezek, hanem csibészes kikacsintások, finom megfigyelések és szellemes anekdoták az életről.
Kern András – mint afféle csavargó-filozófus, Villon, Viszockij vagy Cseh Tamás örököse – végigkalauzol minket egy város életén, titkain, szépségein. És nemcsak a Lövölde tér környékét fogjuk bejárni; hiszen ezen a páratlan hangulatú estén a legnagyobb slágerek mellett a ritkábban hallott szerzemények is elhangzanak, és fellépnek Kern András kollégái, barátai: Börcsök Enikő, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Fesztbaum Béla és Zorán. Közreműködik Heilig Gábor és együttese. Rendező: Fesztbaum Béla.

 Magyar Dal Napja - 2012. szeptember 9. 20.00 - Vígszínház

PESTEN SZÜLETTEM

Interjú Kern Andrással
Rengetegen ismerik a dalaidat, a lemezeidet, de azért ez az este mégis egyedi lesz...

Már csak azért is, mert egyáltalán nem koncertezem rendszeresen. Sőt, ha jobban belegondolok, most adok először a szó klasszikus értelmében vett koncertet. Olyat, hogy teljesen egyedül állok a színpadon – illetve legfeljebb néhány partnerrel, zenésszel – na, ilyet még nem csináltam. A stúdió védettebb közeg, és én mindig úgy éreztem, természetesebben, lazábban mozgok egy ilyen emberléptékűbb, befoghatóbb térben. Ahol javíthatsz is, ha kell. Most mégis kipróbálom ezt az új közeget – azért is, hogy megérezzem az ízét, a hangulatát, és hogy megtanuljam a csínját.

Azt mondod: tanulod a csínját. Pedig az éneklést nem most kezdted...

Még 1980-ban kaptam egy lehetőséget a lemezgyártól, hogy felvennének velem egy lemezt. Én meg azt mondtam erre, jó, de mi lenne, ha megpróbálkoznék egy saját anyaggal, mégpedig pop-rock stílusban. Na, erre néztek egyet, mert ez abszolút újdonság volt akkoriban. Ugyanis addig a színész-lemezek inkább amolyan sanzonos, franciás, esetleg operettes számokat tartalmaztak. Ez a „színész plusz pop-rock” felállás teljesen hiányzott, úgyhogy talán mondhatom, hogy ezt a stílust én találtam ki a ’80-as években. És elég szép sikere lett.

Ez volt a Kern című, első lemez...

Így van, mégpedig olyan dalokkal, mint a Lövölde tér, a Látlak Amerika vagy a Szép kezű lány. És szerencsém is volt, mert a rádiók sokat játszották ezeket, úgyhogy a lemez gyorsan ismert lett.

A következő albumod az Ez van...

Ennek története van. Ugyanis a Kern-en volt egy szám, a Mit vegyek fel?, ami arról szól, hogy az ember nem tud mit felvenni, mert csak rondábbnál rondább nadrágokat talál otthon. Na, aztán nagy nehezen sikerül találnia egy elfogadható nadrágot, mire a számban van egy olyan bemondás, hogy: „jó, jó ez a gatya, de azért a Presseré mégiscsak jobb”. És ez a kis tréfa annyira megtetszett Picinek, hogy Dusánnal írtak is nekem egy komplett lemezt, és ez lett az Ez van…

Aztán még négy lemezed jelent meg...

Így van, úgyhogy a harminc év alatt össze is gyűlt vagy hatvan-hetven dal, többségüknek magam írtam a szövegét. Ebből az anyagból válogattunk most a koncertre. Csupa olyan szám, amelyek elmesélnek valamit rólunk, és amiket mi nagyon szeretünk, de talán a közönség is.

És most hogyan, kitől jött az ötlet, hogy nagy közönség előtt adj koncertet?

Fesztbaum Béla kollégámmal mindig sokat beszélgettünk zenéről, dalokról, sőt, dolgoztunk is együtt lemezen. Szeretem, ahogy a zenéről gondolkodik, meg azt is, ahogy csinálja. És egyszer csak előállt az ötlettel: mi lenne, ha a Magyar Dal Napján a Vígszínházban ezúttal Kern-dalok hangoznának el. A vígszínházi Magyar Dal Napjának mindig van valamilyen tematikája; tavaly például régi vígszínházi zenés előadások, operettek, musicalek slágereire épült az előadás.

És most Kern lesz ez a téma…

Inkább mondjuk úgy: életérzések, hangulatok, életképek, korjelentések lesznek a témák. Ezek a dalok kis hozzászólások a világhoz; össze- és kikacsintások emberekkel és emberekről. Ezt pedig ez a 3-5 perces műfaj – amit régen tánczenének hívtak – nagyon jól tudja.

És persze vallomások Budapestről, Budapesthez...

Én ezt a várost érzem, és azt hiszem, egy kicsit tudom is. Rengeteg felé jártam a világban, de még mindig Budapestről tudok a leghitelesebben és talán a legszínesebben is beszélni. Az én Budapest-viszonyom elég összetett: mindig van benne valami értelmiségi, valami töprengő-nosztalgikus, de mindig ott van benne a vagány vagabundság is.

Ezek a dalok a születésük idején nagyon jellegzetes, erős hangulatot sugároztak – a hallgatóknak és természetesen neked is. Nemcsak értette az ember, hanem át is tudta érezni őket. Évtizedekkel később elő lehet-e hívni ugyanazt a hangulatot, ugyanazt az utcaképet, ugyanazt a Budapest-fílinget?

Szerintem ezek a hangulatok, életérzések nem változtak, vagyis ezek a dalok nem „hangolódtak át” húsz-harminc év alatt. Itt van például a sokat idézett Lövölde tér – ez valóban kult-dal lett a maga idején. Jöttek is hozzám többen, hogy értik, értik: a Lövölde tér, ugye, az egész országot jelképezi, ahol mindig hideg van, ahol sosincs nyár satöbbi. Én meg azt válaszoltam, hogy erre nem is gondoltam, de egyáltalán nem zavar, ha valami jelképpé válik. Sőt. Talán ez segít a dalnak túlélni az évtizedeket. És szerencsére a legtöbb szám ilyen: épp a kortalanságuk, időtlenségük folytán ragadtak meg az emberek emlékezetében. Talán egyetlen ellenpéldát tudnék mondani: az a kép, amit az első lemezen a Pincér-rockban mutatok az éttermekről meg a pincérekről, nos, igen, ez a kép, ez tényleg megváltozott harminc év alatt…

Kik lesznek a kollégáid, vendégeid szeptember 9-én?

Heilig Gábor barátom zenekara kísér, sőt éneklek is egy dalt Gabival az utolsó lemezünkről. És itt lesz velem Hegyi Barbara, Börcsök Enikő, Hernádi Judit, Zorán és Fesztbaum Béla is. Elég jó kis csapat, azt hiszem.

(Az interjút Deres Péter készítette)

Forrás: Vígszínház, Színház.hu