Radó Denise a Félre lépni tilos! című szolnoki vendégjátékról mesélt, ugyanis az előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján lesz látható szeptember 10-én Budapesten.
Vass Zoltán Iván, színész-rendező készítette fel a főiskolai felvételire. Utólag visszagondolva, miben látja a sikeres felvételi titkát?
Meg kell próbálni felkelteni a tanárok érdeklődését a rendelkezésre álló egyetlen alkalommal. Ugyanerre van szükség a színházban is: úgy kell tudni játszani, hogy érdekelje a nézőket.
A Főiskolán Békés András – Iglódi István osztályába járt. Melyek a legfontosabb élményei?
Osztályvezető tanárom Békés András, zenés mesterség tanárom Iglódi István volt, mindketten igazi mesterek. Én meglehetősen sok gátlással és félelemmel küzdöttem az első évben, kezdetben nehezebben illeszkedtem be a Főiskola életébe, mint sok osztálytársam. Rajtuk kívül még Gosztonyi János volt nagyon fontos számomra, aki a művészi beszédet tanította. Sok lehetőséget és bizalmat adtak nekem, ami végül segített, hogy úgy tudjam magam megmutatni, ahogy egy ilyen Főiskolán kell.
Egy osztályba járt többek között Kocsis Judittal, Mertz Tiborral, Pápai Erikával, Sztárek Andreával. A szintén prózai Szirtes osztályból évfolyamtársai voltak Götz Anna, Pusztaszeri Kornél, Ráckevei Anna, Varga Mária. Milyen kapcsolatok fűzik Önöket jelenleg egymáshoz?
Osztálytalálkozónk talán egy volt - annak idején. De tudunk egymásról, tartjuk a kapcsolatot és figyelünk egymásra. Sztárek Andreával a szolnoki színházban sokat dolgoztam együtt. Olyan érdekes helyzet állt elő, hogy itt a szolnoki színházban dolgozik még két osztálytársam. Kiss József negyed évben párhuzamosan elvégezte a rendezői szakot, jelenleg pedig a Szolnoki Szigligeti Színháznak a művészeti vezetője. Magyar Tivadar, egykori osztálytársam pedig azóta pályát módosított, jogász lett, jelenleg a szolnoki színház jogásza.
Iglódi István volt akkoriban a József Attila Színház főrendezője. Ön már harmadéves korától fogva itt volt szakmai gyakorlaton, és ide is szerződött a diploma megszerzése után. Mi a legfontosabb, amit Iglóditól megtanult?
Az a bizalom és a szeretet, amit ő meg is tudott adni és mutatni nekünk – nagyon ritka. Kocsis Jutka, Pápai Erika, Mertz Tibor, Borbély László és jómagam, akik szerződtünk a színházába, éreztük a gondoskodását és figyelmét. Ő is tudta azt, hogy hogyan kell adagolni a feladatokat, mint a régi nagy mesterek. Ha kaptunk egy főszerepet, a következő előadásban kisebb szerepet adott. Az erőnket, tehetségünket, teherbírásunkat mindenféle oldalról próbálta felépíteni és segíteni. Hiába dolgoztunk később rendező-színész viszonyban, ő mindig is a mesterünk maradt.
Szeptember 10-én, a Vidéki Színházak Fesztiválján Claude szerepében láthatjuk Önt, partnerét Schnell Ádám alakítja. Marc Camoletti, az ismert bohózat szerző Félre lépni tilos c. darabját adják elő. Milyen kihívás elé állítja ez a műfaj a színészeket? Milyen feladatokat jelent az Ön számára ez a szerep?
Ez a darab nagyon jó stúdium volt a számomra. Camoletti a bohózat és vígjátékok nagymestere. Fantasztikus író, aki kidekáz minden pillanatot a darabjaiban. Az első felvonásban elhangzó indifferens mondat a második felvonásban akkora bomba és poénzsák, hogy zeng a színház. Camoletti és ez a darab hihetetlen pontosságot követel. Pontos játékot és pontos ritmusérzéket. Nem mindegy, mikor szólalunk meg. Ha ezt valaki nem tudja, akkor a darab nem működik. Itt mindent patikamérlegen kell adagolni.
Milyen volt a próbafolyamat?
Azt szokták mondani a színészek: ilyen darabot próbálni nehéz, játszani élvezet. Ezt a darabot effektív úgy kell gyakorolni, mint egy táncot. „Most nyit! Most csuk! Ne nézz oda! Most fordulj vissza!”. Ezek fárasztóak voltak, de csomó mulatságos helyzet éppen ezáltal tud működni. A második felvonásban van egy némajelenet, ebben pont akkor kell odanyújtani egy poharat, pont akkor kell elfordulni, hogy véletlennek tűnjön. Ez nem mindig sikerült tökéletesen. Mulatságos volt, hogy ilyenkor a próbán „lelepleződtünk” egymás előtt, és újból és újból kellett kezdeni a jelenetet. Reméljük, a végeredmény azt fogja bizonyítani, hogy megérte ez a fáradtságos munka, és a nézőknek felhőtlen szórakozást tudunk nyújtani. Nagyon szeretem játszani, és mindig várom ezt az előadást.
Mi lesz a különlegessége a Thália-beli előadásuknak? Mit ad az előadáshoz a fesztiválhelyzet?
Jó szerepet játszani mindig és mindenhol nagy élvezet. Túl azon, hogy fesztiválon fellépni plusz izgalmat jelent, ráadásul nekünk ez egy nagyszínpadi bemutatónk is lesz egyben. Tavaly ezt a darabot ugyanis stúdió színházban adtuk elő, de itt a Tháliában nagy színpadon játsszuk. Kérdés, hogy azok a poénok, amik megéltek a stúdióban, elegek lesznek-e itt. Vagy hogyan kell majd „nagyítani”, átfogalmazni bizonyos jeleneteket.
Mi az, amit a színésznek kell tudnia, hogy nagy színpadon jól szólaljon meg az előadás?
Szerepátformálásra nincs szükség. Legfeljebb a mikrojátékokat – egyet rezdül az ember szeme – azt erősebben meg kell mutatni a nagyszínpadi nézőknek. De én hiszek abban, hogy ami a stúdióban működött, az itt is fog. Nem kellenek nagy teátrális gesztusok. Ha valami pontos, az a nagyszínpadon is elég lesz. De persze, ha otthon kettőt léptem, akkor itt majd négyet kell, és hamarabb el kell indulni, hogy „takra” odaérjek, és be tudjam csukni az ajtót. A többit az ember ösztönből, tapasztalatból érzi: elhangzik egy-két-három-négy, poén, erre így vagy úgy reagál a néző. Ebből lehet tudni, hogy melyik irányba lehet erősíteni vagy éppen vissza kell venni. Közönsége válogatja, melyik humorra reagál hamarabb.
Az első tíz percben tesztelik a közönséget. Aszerint adagolják a humort, milyen az aznapi felvevőképesség?
Igen, ez egy kölcsönhatás. Oda-vissza hatunk egymásra. Ha jól játszunk, olyan visszajelzéseket kapunk, hogy még jobban doppingol bennünket, és talán még jobban fogunk játszani. Ha visszafogottabb közönség van, vigyázni kell, nem szabad túlozni, mert az visszás. Tapasztalt színész pár reakcióból megérzi, hogy a mai estén mire kell figyelni, miből kell több vagy kevesebb.
Melyik előadásukat ajánlaná az olvasók figyelmébe?
Sajnos, mint vidéki színház, nem tudunk évekig játszani egy-egy darabot, mert véges a közönségünk. Ezért nem nagyon szoktunk átvinni egyik évadról a másikra darabot. A Félre lépni tilos! speciális eset, mert nem jellemző nálunk a továbbjátszás. Tavaly mutattuk be a rendezésemben a Légy jó mindhalálig c. musicalt, úgy tűnik, erre jövőre is lesz igény, műsoron tartjuk. A jövő évadunk nagyon színes és nívós. Lesz vígjáték, mert az is kell. Lesz magyar klasszikus: Heltai Jenő Néma leventéje. Társadalmi kérdéseket feszeget Bíró Lajos Sárga liliomja. Csiszár Imre rendezésében Schiller Stuart Máriáját adjuk elő. Fogunk operettet is tűzni a műsorra: Bál a Savoyban-t. Lesz a Made in Hungaria c. musical. Lesz egy béréleten kívüli bohózatunk, az Egy bolond százat csinál. Azt gondolom, minden idelátogató találhat az ízlésének megfelelőt.
Forrás és fotók: thalia.hu