A Mi és Miskolc című előadás kapcsán kérdezte a boon.hu Szőcs Arturt, a darab rendezőjét. Lapszemle.
"Könnyebben születhet meg az előadás, ha a rendezőnek és a színésznek van közös alapélménye. Nekünk ez most már megvan. Amikor elindultunk, szinte semmit sem tudtunk egymásról" - mesélte Szőcs Artur a Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé című "életútjáték"-ról, melynek bemutatójára szeptember 8-án kerül sor a miskolci Csarnokban. A frissen Miskolcra szerződött színészek még júniusban kerekedtek fel, hogy 2 hét alatt Budapestről a borsodi megyeszékhelyre gyalogoljanak. A fiatal művészek az út élményeiből merítkezve a társulat idősebb tagjaival közösen hozták létre a az előadást.
Szőcs Artur elmondta, a két hét gyaloglás alatt megismerték egymás gondolatait, egymás nyelvét, elkezdtek együtt dolgozni. A rendező megígérte, akármilyen nehéz és fárasztó évaduk lesz, a végén létrehoznak egy kéthetes alkotótábort, így készülve a következő szezonra.
"És hogy miként lehet elmesélni ezt az utazást? Olyan színpadi formát és nyelvet találtam hozzá, ami nem realista módon adja elő a történeteinket, hanem kihangosítja az élményeinket, gondolatainkat. Szeretném, ha sok ember megnézné és megértené. Értené, hogy ez másfajta színház, máshogyan állnak hozzá az alkotók" - tette hozzá.
Szőcs Artur (Fotó: boon.hu)
A fiatal rendezőnek azonban nem ez volt az első emlékezetes útja: "2006-ban színészként jártam Indiában, egy hónapig forgattuk Török Ferenc Overnight című filmjét. Utána ottmaradtam három hétig; meghatározó élmény volt: az emberek, a gondolkodásuk, a tempójuk. Rám az a jellemző, hogy nagyon gyorsan élek, és ha elfáradok, mindig azt érzem, ott van valahol India, és nekem oda kell mennem. És most kiderült, ez az élmény Magyarországon is átélhető" - árulta el.
"Biztosan a fizikai fáradtságtól is volt, hogy mindenki kiürült, a viselkedés minden sablonját ledobtuk magunkról, és ahogyan ez az egész lezajlott bennünk, ahogyan végül megérkeztünk, az csodálatos, eddig nem tapasztalt érzés volt. Még soha, sehová nem érkeztem meg így, hogy valóban azt is éreztem volna: megérkeztem" - mesélte a gyalogtúráról Szőcs.
Fotó: mnsz.hu
A rendező a színészeknek azt mondta, ha itt valaki egyéni, jó alakítást akar, mindig kilóg majd. "Ha nem tudjuk úgy létrehozni, hogy a néző szabadon asszociáljon, akkor nincs értelme. Úgy akarom kezelni ezt az anyagot, hogy a nézőnek egy jeleneten belül is több történet juthasson az eszébe, és ő választhassa ki, melyikkel akar menni" - vázolta az előadás koncepcióját.
A kéthetes gyalogtúra alatt sok emberrel találkozott a társaság, az előadás által ábrázolt magyar valóság pedig kilátástalannak tűnik. Szőcs Artur szerint okosan ki kellene találni, hogyan lehetne eljuttatni azoknak az embereknek akár ezt az előadásukat, akár másikat. "Érzem, hogy visszahívnak. Mindig azt mondták: csak hozzatok, bármit hozzatok. Szó sincs róla, hogy ne lenne igényük a művészetre. Valami hiányzik nekik. Az előadásunkban kimondja ezt a hiányt az egyik szereplő: három-négy éve még éltük az életünket, most meg leéljük."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.